Tökös zenét játszó, vicces fiúk, Dániából

A Dán négyes talált meg minket, hogy írjunk valamit a mostanában megjelent EP-jükről. Magukat stonermetálnak aposztrofálták, ami nagyjából fedi is a valóságot, bár szerintem a mérleg nyelve a metál felé billen. Az EP hangzása rendben van, a sound is a stílusnak megfelelő, az ének a karcosabb, hörgősebb fajtából való. A lemez négy számot tartalmaz, amin vannak kiugró pillanatok, de szerintem lehetne bennük több fogós rész. Viszont megjegyezném, hogy a videóklipp, amit a High Tide-ra készítettek, a kis költségvetés ellenére egész ötletesre sikerült.

Egyenlőre nem nagyon erőlteti meg magát a 2012-es esztendő. Elég nyögvenyelősen indul, annak ellenére, hogy nagyon jó évnek nézünk elébe zeneileg (C.O.C.,Orange Goblin, Swallow The Sun, Soundgarden, St. Vitus, Trouble). Nem érezem magam olyan hű, de nagyon jól. Bár tényleg nincs okom a busongásra, ugyanis nemrég dobták ki a Head For The Sunék az első Ep-jüket, ami baszott jól sikerült (erről remélem irhatok majd egy másik posztban). Ráadásul jönnek is ide koncertezni, - ahol élek - a Dűne és a Spacedust társaságában,plusz itt lesz még a Stoneblade és az Empaty is. Itt jegyezném meg, hogy Tokodaltáró csak 35 km-re van Budapesttől, innen járok dolgozni minden nap, úgyhogy, aki azt mondja, hogy nagyon messze van és azért nem jön koncertre, az keressen más kifogást. Aki meg itt lesz, az biztosan jól fogja érezni magát, erről kezeskedik az az öt banda, aki fellép.

Tavaly küldött a Rorcal egy dalt, amit a Solar Flarerel készitettek közösen. Rico tudja pontosan, hogy nekem ezek a fajta zenék nagyon fekszenek és éppen ezért hagyta rám a feladatot, hogy irjak róluk. Húztam - halasztottam a dolgot és Rico mindig rákérdezett, mikor lesz ebből a poszból valami, ráadásul tök jogosan. Isten(?) látja lelkem, próbáltam meghallgatni, de nem vette be a gyomrom ezt a 21 perces, többnyire zajból álló valamit. Helyette elővettem a Trouble Unplugged albumát, ami nemrég jelent meg (2008). Nagyon tetszett, nem csak azért, mert a jól ismert dalokat egy más hangzásban és formában hallgathattam, hanem azért is, mert ezt még az ikrek is szivesebben hallgatják, mint a Rorcalt. Ez mondjuk érthető.

Mostanában fog megjelenni az új Trouble (The Dark Riff(?)), de már nem az iszonyatosan jó torkú Eric Wagnerrel, hanem a Warrior Soulból átigazolt Kory Clarke-kal. Kétség sem férhet hozzá, hogy Kory sem egy szar énekes, de nekem Eric orgánuma jobban tetszik. Mindenesetre kiváncsian várom, mit produkálnak az új hangszálnyúzóval. 

Az Unplugged albumon énekelt utoljára Eric olyan dalokat, mint a személyes nagy kedvencem a Rain, a nagyszerű Requiem, vagy a mosolygós Smile, hogy a többi fantasztikus dalt már ne is emlitsem. Inkább hallgassátok meg ti is ezt az Unplugged albumot. AMEN!

A Skeleton Gong nevű skót formációt mindössze két hangszeres alkotja, tavaly megjelent debütáló albumukon viszont olyan gazdagon tálalják földöntúli helyekre szállító, súlyos doom tételeiket, mintha legalább öten lennének.

A két zenész a mai kor hangszeres lehetőségeit kihasználva gyakorlatilag tovább is tágítja ennek a műfajnak a megszokott kereteit. A lassan hömpölygő, tonna súlyú basszusok folyamát és az epikus gitárszólamokat gyakran fűszerezik pszichedelikus billentyűháttérrel és kozmikus, atmoszférikus effektekkel, aminek hatására valami nagyon zseniális, -egyszerre ősi és modern- dolog jön létre. Az általuk létrehozott hangulat is egyedülálló. A megbabonázott hallgatót egy mágikus erők hatalmában lévő, misztikus birodalomba kalauzolják, ahonnét aztán nincs menekvés.

Az albumról külön érdemes kiemelni az Old Man Gong című space-doom eposzt, aminek csendesülős szakaszánál olyan basszusmorajlás kerül felszínre, hogy az ember beleborzong, a Gong But Not Forgotten-t meg már-már indusztrálisnak ható effektek tarkítják. A másik megrendítően monumentális mű az Entombed With The Pharaos, aminek szólómunkájához hasonlót maximum a Solitude Aeternus művelt még fénykorában. A harmadik szám kivételével tulajdonképpen komplex felépítésű instrumentális részeket kapunk mindenhol, leszámítva a zenei alaphoz szerkesztett beszédmintákat, közjátékokat.

Az Eskimo Wizards... a 2011-es év egyik legkülönlegesebb doom metal kiadványa, ezért ajánlom mindenki figyelmébe.

Ráadásul a teljes album ingyen leszedhető innét!

Tracklist:
1. Gongzilla (02:06)
2. Old Man Gong (12:27)
3. Pyramid In My Mind (07:27)
4. Entombed With The Pharaohs (12:24)
5. Old Man Gong - Part II (11:21)
6. Gong But Not Forgotten (08:19)

Portugáliától nyugatabbra, az Egyesült-Államok délnyugati részén, Kaliforniában a CAST IRON CROW zenekar tavaly novemberben jelentette meg debütáló albumát, ami a "First edition" címet kapta. A magát Grunge zenekarnak valló Cast Iron Crow négy tagja Jake Navarra, Sam Gouveia, Ryan Long és Joseph Evans.

Biográfiájuk egy kérdéssel kezdődik: Hogyan hatott volna két kulcscsonttörés a karrieredre, ha gitáros lennél? A válaszuk erre az, hogy valószínűleg véget ért volna, de Jake Navarra énekessel ez az egyik legjobb dolog, ami valaha történthetett.

Amikor 1990-ben az Alice in Chains megjelentette "Facelift" című bemutatkozó lemezüket, a Cast Iron Crow tagjai alig voltak egy évesek, mégis ez zene határozza meg zenéjüket leginkább. Ezt az elmúlt 20 évet elevenítik meg zenéjükben, természetesen úgy, hogy még véletlenül se hasson nosztalgiazeneként; így belejátszva saját fiatalos lendületüket, egy teljesen új végeredményt kapunk.

Henry Rollinst idézve: "A hegszövet erősebb, mint a hagyományos szövet. Ismerd fel erejét, lépj tovább." Ez a gondolat vezérelte végül Jake Navarrat, hogy - második, 2009-ben elszenvedett kulcscsonttörése után ugyan feladni kényszerült gitáros karrierjét, azonban - mint énekes lépjen színre, és Sam Gouveia gitárossal, Joey Evans basszusgitárossal és Ryan Long dobossal kiegészülve újraformálják zenéjüket, és létrehozzák a Cast Iron Crow-t.

A zenei oldalról annyit tudok elmondani, hogy tipikus grunge, amit játszanak. Jól szól, és itt nem egy átlagos jelzőként szolgál a "jól szól", hanem hogy tényleg, igazán jól szól. Megéri meghallgatni!

https://www.facebook.com/CASTIRONCROWmusic
http://www.reverbnation.com/castironcrow
https://www.youtube.com/user/castironcrow?feature=watch

Mai első bemutatónk a Portugál KILLIMANJARO heavy-blues-stoner bandáról szól. A három tagot (José, Diogo, Joni) felvonultató együttes ugyanabban a városban tevékenykedik, mint az Aspen (hamarosan őket is bemutatjuk), és a Black Bombaim (iwannarockyoubaby). Úgy látszik, Barcelos városában kifejezetten jó az klíma a Stoner zenékhez.

Tömény 60-as és 70-es évek szűrődnek át a Killimanjaro zenéjén, ami szerintem jól áll nekik, végig ebben a szellemben szólal meg a 7 számos, tavaly decemberben kiadott bemutatkozó lemezük.

Nagyon érdekes, kicsit tompa gitárhangzás jellemzi az albumot, ami amúgy korrektül illik a választott stílushoz. Az első dal a "Prayer" címet kapta, és meglehetősen magabiztosan nyitja meg a többi szám sorát. A gitáron sok effektet nem hallhatunk, de nem is hiányzik. Az "Uncle Pope" a szám elején vastagabb hangzásával ragadott magával, a "Burning" szólójában pedig már előkerül egy wah pedál is, hogy feldobja a gitárt, méghozzá a lehető legjobbkor.

Azt követően a színvonal megmarad, az "I'll go by foot"-nál pedig az egész album felpörög, ami ki is tart a maradék három számra. A zenekar/lemez címadó dal az instrumentális "Killimanjaro" pedig egy jó kis összefoglalója a lemeznek.

Nekem nagyon megtetszett a banda, bátran ajánlom mindenkinek, tényleg heavy-blues lett belőle.

Streamelhetitek, de ingyenesen le is tölthető bandcampről. Gyűjtőknek pedig Vinyl disc formában is elérhető.

Tracklist:
1. Prayer 04:06
2. Uncle Pope 03:38
3. Burning 04:09
4. Empty 02:33
5. I'll go by foot 03:01
6. Killimanjaro 02:45
7. Everything can be a lie 05:27

https://www.facebook.com/Killimanjar0
http://botr.bandcamp.com/
http://botr-records.pt.to/
artwork was designed by Anoik: http://www.facebook.com/AnoikAnoik
all the pictures are from killimanjaro's facebook profile