Default style- Alternative style

Clutch - Earth Rocker I.

Kicseszett álló háború van. Vágjátok nem? Első V.H., lövészárokharc, több százezer halott néhány méter előrehaladásért (és a márciusi havazás volt a legkisebb bajuk). Nem nagyon mutatják a televízióban, mert nem üti meg a kis hazánkban Trvhko Thrko Trvtuko, mindegy, tudjátok ki által lerakott paráztatási-index faktort. Azért ti el tudjátok képzelni. Úgy kezdődött, hogy a Fekete Kéz Clutch elsütötte az Earth Rocker című dalt, alattomos offenzívát indítva ezzel a zenei ízlés kvintesszenciája ellen.

   Pedig vártam már nagyon, négy év telt el a legutóbbi album óta. Az idő változásokat hozott, az együttes antistoner-országban coelhói ismertségre tett szert. Kimondhatjuk, hogy a "salinger" szóra csak értetlenül bólintó, Hobo kutyaskálájának origóján stagnáló romkocsmai rocker (romcker!), és az idegesítő képzavarokat gyártó poszt post punk is ismeri, elismeri. Nálunk vidékieknél biztos, hogy minden buliban ott a helyük. Azt kell mondjam, hogy így már lehet elemezni egyfajta értelmezési tartományban, mit akar jelenteni ez: 

What's this about limits?
Sorry, I don't know none.
What's this about some DB limit?
Sorry, I can't hear none.

You can take a little cruise down the river of booze,
Act all poor and defeated.
Shout to the mountain some boo-hoo blues,
But I'll stand here and repeat it:

I'm an earth rocker!
Everybody hear me now.
I'm an earth rocker!
Everybody get the message?

Muszáj volt idézni, hogy a saját szemetekkel lássátok ezt a már-már matolcsista bárgyúsággal megírt dalszöveg részletet. Itt főleg a refrénre célzok, ami a marvel mozik szuperprimitív zenei betéteire emlékeztető effekttel van összekavarva, bloawwwwwww, méghozzá akkora nagyképűséggel, hogy az már Csernus színészkedésével egyenértékű. Mi a fene ez? Azt akarja mondani, hogy ő egy, az egész földön ismert rocker, ebben az esetben hivatkozok a micro-kutatásomra, melyet most végeztem a dél-afrikai alsó-középosztály fiataljai körében. Nem ismerik. Le se szarják a Clutch-ot. Persze nem reprezentatív. Én inkább arra szavazok, hogy ő úgymond a föld gyermeke, és ez még passzolna -ha még oly kezdetleges módon is- a borítón látható cyberpunk indián dizájnhoz.Clutch-Earth-Rocker.jpg

Most mindenki hall engem! Mindenki vette a lapot? Ezekre a frázisokra egyszerűen nincs mentség. Higgyétek el, kerestem. Bennem valahogy a személytelenség, és a lealacsonyítottság érzését kelti. Kihez beszélsz most, ember? Mindenkihez? Nem akarom, hogy mindenki ismerjen, mert olyan leszel, mint a Metallica! Ezt válaszolnám, ha meg tudnék szólalni a döbbenettől, amit a következő artikulálatlan, óvodai dínó-paródiába illő üvöltés okoz. River of booze, boo-hoo blues. Bloahhhh. És most halál komolyan el kellene higgyem, hogy ez egy tökös neo-cyberpunk őslakos, egy badass techno-sámán, aki megmondja nekem a tutit. Nem akarok szatírába hajlani, de így érzek, egyszerűen nem tudok elfogadni ekkora mértékű seggfejséget. 

   Kicsit paradox az a tény, hogy az albumon ez az első track. Így mindjárt a kezdetekkor szembesülünk vele, felfoghatjuk egy elmaradhatatlan elemeként a médiaheccnek, reménykedhetünk benne, hogy a fiúk sem gondolták ezt komolyan. Viszont mégis elborzaszt az, hogy ennyire hülyének néznek. 

    A következő részben az album többi dalával foglalkozok, talán nem lövök le poént, ha már most közlöm: nem egy sokkal, de sokkal erőteljesebb track-et tartogat nekünk az Earth Rocker.

Itt várja az együttes a lájkokat.

A bejegyzés trackback címe:

https://stoner.blog.hu/api/trackback/id/tr115164289

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

prick 2013.03.27. 11:04:54

Azt a kurva... de nen értek egyet ezzel az írással.
Szerintem teljesen elmentél a mondanivaló mellett és saját szájíz szerint értelmezed, de elég öncélúan és kissé arrogáns módon.
Nem akartalak megbántani, félre ne érts, de pontosan a Clutch az a banda, aki az egész NWO és illuminátus szarság ellen szól és számomra a kevés igazi mondanivalóval rendelkező bandák egyike.

MolyembeR 2013.03.27. 11:16:00

@prick: aláírom, igazad van. Az enyém is csak egy értelmezés a sok közül. A Clutch-ot pedig még mindig szeretem.

prick 2013.03.27. 11:29:29

@MolyembeR: Nem mondom, hogy igazam van, csak nem értek egyet az írással. Mintha bepipultál volna rájuk. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne írhatnád meg, te mit gondolsz és mi miért nem tetszik...
Így legalább lehet értekezni a dologról.

MolyembeR 2013.03.27. 11:44:00

@prick: jól látod, pontosan ez lenne a cél.

Ego85 2013.03.27. 12:35:12

Első hallgatásra nekem is kicsit fura volt ez a dalszöveg, de mikor elképzeltem, hogy ott állok a színpad előtt és mindenki skandálja eme egyszerű sorokat, az hozza meg a lényeget! Hogy mindenki earth rocker. Még Te is, bármennyire nem tetszik ez a tény :) Szóval a flegmázás nem feléd szól kedves MolyembeR, hanem a rock zenét ennyire elfeledő társadalom felé. Peace

MolyembeR 2013.03.27. 13:18:35

@Ego85: jól körülírtad, miért tűnik nekem ez erőltetettnek. Miért szólnak azokhoz, akikhez semmi közük? Amúgy én nem mondanám, hogy a te szóhasználatoddal élve a társadalom elfeledte a rockzenét. Ez a műfaj folyamatosan fejlődik. Az más kérdés, hogy a trendnek megfelelőbb, jobban tálalhatóbb szegmensei kerülnek előtérbe. De az nem az én világom. Ezért vártam valami erősebbet a Clutch-tól, ezért húztam fel magam. Peace

Astronaut 2013.03.27. 16:35:04

Nem értem min akadtál fenn, de szerintem nem lett szar, csak esetleg te vártál mást. Amúgy nekem ez az első olyan kláccs lemez amit nem töröltem le 1 nap után az mp3 lejátszómról.

MolyembeR 2013.03.27. 17:20:05

@Astronaut: hozzátenném, hogy az írásban egy számról van szó. Nem írok általánosságban a lemezről. Még nem.

MolyembeR 2013.03.27. 17:54:50

Lábjegyzetként jegyzem csak meg, hogy már maga az album névadása diffúz módon adagolja ezt a globális helycserét, amivel dolgunk van. Earthquake, earthlink, google (sic!) earth, save the earth. Az anyabolygónkról beszélünk, aminek mellesleg éppen elvágjuk (az emberiség) a torkát. Továbbmegyek: egy annyira közhelyes képet sulykol ez a szám a hallgatóba, hogy Ákos is megirigyelhetné. Konkrétan azt a buta tévhitet, hogyha legázolják a hitedet ne foglalkozz vele, csinálj minden ugyan úgy. Tehát nyugodj meg, bőven elég lesz az az álmod beteljesüléséhez, ha kimész a színpadra és átadod az "üzenetet"

Astronaut 2013.03.27. 18:53:06

Tudom, hogy nem az egész lemezről írtad a kritikát, azt csak megjegyzésként közöltem hogy fogós lett a cucc, nem tucat. Pont ez a lényeg. A szám mondanivalójáról lehetne oldalakon keresztül értekezni, de szerintem felesleges. Minek hiszen te azt írtad, hogy közhelyes. De szerintem meg nem, hozzáteszem ez megintcsak az én véleményem.

MolyembeR 2013.03.27. 19:06:05

@Astronaut: most egy őrjítő "én tudtam, hogy te tudtad, de nem tudhatjuk, hogy más tudta-e, hogy én tudtam, hogy te tudtad" szerű retorikai blaszfémiába ugorhatnánk fejest, de ez csak face-face lenne érdekes. Oldalakon keresztül valóban felesleges, de fél oldalon keresztül kell, és kötelező, mert ez az írás univerzális ars poeticája. :) Annak viszont nagyon örülök, hogy vannak reakciók.

Nicodamien · http://stoner.blog.hu/ 2013.03.27. 21:49:06

Ma reggel beszéltem Stinkerrel és mondat, olvassam el a Clutch cikket. Aztán befutott még egy-két telefon, hogy ki ez az őrült, meg hogy, hogy képzeli, kicsoda ő...stb.
Már alig vártam, hogy haza érjek és elolvassam. Első reakcióm nem volt valami szép.
Aztán gondolkoztam. Először is nekem is volt hasonló kritikám az új COC-vel kapcsolatban. Másodszor én mindig azt hangoztatom,illetve bátorítok mindenkit, írja le a saját véleményét, vállalja fel. Ez meg is történt, amit az kommentelők tök jól reagáltak le.
Egyébiránt én azt látom, hogy Molyember nagyon berágott a Clutchra, és kissé túlreagálja a dolgot. Ez azt jelentheti, hogy elötte nagyon szerette őket, egyébként nem váltott volna ki belőle ki ilyen heves reagálást. Lehet, hogy épp ez volt a cél?
valamiféle irónia lapul a háttérben? innen is meg lehet közelíteni.
Kiváncsian várom a folytatást. A hétvégén én is irni fogok a lemezről, mert nekem nagyon beütött. Igaz nem először, de beütött.

Nicodamien · http://stoner.blog.hu/ 2013.03.27. 21:53:15

Szivesen olvasnám Prick, Astronaut esetleg Ego85 írását erről a lemezről, vagy esetleg ha idejük engedi, akkor egy másikról. Ez most felkérés..
süti beállítások módosítása