Tegnapi tökéletes hangulat...

Szegény Lost Againnek - saját választásom szerint - megint én jutottam, és nem én vagyok a blogon a legékesszólóbb, legfennköltebb és azt hiszem nem is a legelborultabb, viszont talán én vagyok az egyik legtegnapibb - hobbi - zenész, a legtöbbet zenélt, a legtöbb stúdiót és színpadot megjárt, és mint a magyar rokkzene elközelezett híve - ki minduntalan próbálja a magasba tartani azt a zászlót :) - próbálom a magyar bandákat kihalászni a sűrűből, hogy ne csak azt hallják mindenhonnan, hogy "ez tök jó", meg "királyok vagytok", de kapjanak őszinte kritikát, esetleg segítséget elsőkézből olyantól, aki már többet járt azon a nem könnyű úton, amin most ők is haladnak. Most, hogy agyonfényeztem magamat, csapjunk bele.

Szerepelt már nálunk a Lost Again korábban is, nem írtam róluk sokat, de keveset. Nem is az a lényeg, hogy én vagy más mit mondunk róluk, vagy más bandákról, hanem, hogy aki hallgatja annak mit ad, mi csak kedvcsinálónak írkálunk a saját gondolatainkról, érzéseinkről, adott zene kapcsán. Sokkal fontosabb, hogy teret kaptak, figyelmet az olvasóktól, akik erre járnak és sokan meghallgatták a bemutatkozó anyagot, ebben mi is segítettünk. Sőt, meghívtuk őket a Stoner Blog bulira is, kaptak színpadi erősítést is kölcsönbe. Talán az első koncertjük volt, ha jól emlékszem.

Akkor mégegyszer belecsapok: az első anyag kapcsán is tisztán látszott, illetve hallatszott, hogy a LA tehetséges formáció. Mostanára úgy beértek, hogy igazán nincs is mit okoskodnom itt a dolgokon, a cucc úgy jó, ahogy van! Az EP-n két jammelés hallható. Igen, két számos az EP, nekem ez annak ellenére is kevés, hogy a két szám együtt több, mint 18 perces (mindkettö 9:08). Szóval nekem kicsit kevés a téma, illetve inkább a hangulat. Két szám, két hangulat. Meg egy számot ugye el lehet húzni a végtelenségig, ilyen kaliberű zenészekkel, egy ennyire együtt lélegző, lüktető zenekarban, csak sör és fű mennyiségi kérdése, hogy milyen hosszú lesz az adott szám. 

Nézzük a számokat, a két szám közül az első dal (Paranoia As Instinct) az izgalmasabb, itt több egyéniséget lehet észrevenni. Album intrónak tűnő dalkezdés. groovy bass, utána a "sugdolózás" teli találat, azt hittem végig így megy majd a dal, ének részről. Hátborzongató lenne, meg az is, de végig súgva még sejtelmesebb lenne. 

A második dal (címadó - The Perfect Mood of Yesterday), sabbath sötétségű doomba burkolózik, a basszus az elején lehetne akár Hammond is. Kiemelendő itt az ének, mely mindkét dalban helyén van, de eltaláltak a több szólamos részek, persze lehet rajta majd a későbbiekben még finomítgatni. Lehet gyűjteni a TC ének fx-ekre, hogy élőben is megkaphassuk a felvételen megszokott effekteket. :)

Az EP hangzása nagyon el lett találva, tudom, hogy nem egyszerű megszólaltatni egy bandát/triót úgy, hogy nem duplázzák meg a gitárokat szétpanorámázva. Sajnálom, hogy a bandcamp oldalon nem olvastam infót arról, hol, ki és hogyan járult hozzá az audio összképhez, megérdemelt volna a hangmérnök (is) egy említést. Tényleg szép kerek, tömör és arányos a hangzás, nekem mondjuk az egyes dalban picit sok a gitár (néha a másodikban is, főleg a stereo delayeknél). Mondom ezt úgy, hogy ha játszunk a haverjaimmal az esetek 99%-ban nekem a gitár jut. A dob - gondolom itthon vették fel - meglepően jól szól, nem házistúdió beteg.

Szóval szimpatikus a zene, szimpatikus a zenekar és ha a srácok is kicsit többre tartják majd a velük egy érában, stílusban, helyen létező zenekarokat, bloggereket, 'mozgalmi' figurákat, arcokat, akkor ők is szimpatikusak lesznek. Mindenesetre irány külföld, mert megállja a helyét a világban.

Get stoned, Rokk on!

Ingyen letölthető:

Phoenix, Arizona. Négy és fél millió ember él Észak-Amerika legnagyobb, és legszárazabb sivataga mellett. Egy élettől lüktető, tudattal rendelkező közösséget alkotnak, egy darwini létforma minden előnyével és hátrányával együtt. Egy 40 fokos lázban égő, lélegző metropolis. A nagy felbontású, thermographikus optikával felszerelt műholdak korában vérkeringés lesz az autópályákból, ideggócok a közlekedési csomópontokból. Nem tartom kizártnak, hogy egy idegen létforma valamely nagyobb városunkkal próbálná felvenni a kapcsolatot, amikor először szembesülne a Föld bolygó kulturális sokszínűségével. Ez az organizmus a Sonoran sivatag homokjából, V8-as motorokból, és nagy adag zenei kreativitásból gyúrta össze a Twingiant nevű sludge metál formációt.

2013 áprilisában jelent meg a legújabb anyaguk, a Sin Nombre. Ezt három, koncertekkel teli év előzte meg, amikor is a srácok jól bejáratódtak. Loud as shit, az már biztos. De nem ettől lesz valami igazán desert sludge. A kezdő track sejtelmes, és kissé talán poros bevezetője után simán, minden sajnálkozás nélkül tépik le fejed. Nekem bejön az ilyen. A kiállások jelzőtáblaként mutatják az utat, így kétség sem férhet hozzá, hogy egy tartalmas sivatagi utazásban lesz részünk a folytatásban is. Szeretem ennek a számnak a hangulatát, valahogy tényleg közelebb hozza a stoner életérzést. 

A second track Fossilized követi az első szám receptjét, de nem másolja azt. Nem is kell nagyon mást hoznia, hiszen egy EP-ről van szó. A szám kb. felétől aztán egy szintet feljebb lépünk, a középtempós, kellően mély dallam és a karcos ének tovább idézik a sivatag forró levegőjének aromáját. A gitárszóló is jól el van találva, és ez nagy szó tőlem, mert nem vagyok szóló párti. Alant a mű:

A negyedik Cloaked in Black-nél már közeledünk a feloldozáshoz, érezni, hogy itt lesz az út vége. Hosszan elhúzott bevezetővel keltik ezt a hangulatot, és én itt éltem át igazán, ahogy a fuzz szétkúrja a agyamat. Nagyon dög témával lesz vége, hogy aztán átadja a helyét az általam csak búnusz track-nek nevezett záró tételnek. A címéből sejthető, miért került fel a lemezre. 

Annak ajánlom a Sin Nombrét, aki szereti a motorblokk száraz melegét, és aki csikorgatta már a foga közt az út porát. 

BRÉKING:

Nem rég kaptam egy csomagot az együttestől, és szerkesztőségileg úgy határoztunk, hogy kisorsoljuk köztetek, olvasók között. Természetesen a csomag tartalmazza ezt az anyagot, dedikálva, CD-én (kurvajól szól), plusz még néhány apróságot. Annyi a dolgod, hogy lájkolod ezt a bejegyzést a Facebook-on. Sorsolás egy hét múlva. 

May the fuzz be with you, és kellemes hétvégét mindenkinek! 

Az egész szerkesztőség nevében köszönöm a csomagot, Twingiant! / On behalf of the editorial, I thank you the package, Twingiant!

Végre ennek is eljött az ideje. Sly barátunk irt egy két sort. Nagyon reménykedünk, hogy lesz folytatás, addig is olvassátok:

"Eddig egyszer volt szerencsém írni próbatermi felvételről, a magyar Drone’osh Toth esetében, pár éve, most viszont rátaláltam egy figyelemre méltó moszkvai csapat, a Vice Versa négyszámos demójára, amit tulajdonképp a próbateremben rögzítettek. Zajos is, ahogy kell, nem minden jön át tisztán a dallamokból, de még így is azt mondom, van egy olyan feeling benne, ami elviszi a hátán a produkciót. Érezhetően blues alapú, pszichedelikus csapdákkal teli felvételről beszélhetünk, amint végighallgatjuk ezt a közel harminc perces anyagot. Kidolgozottság, nagyon ritkán kibillenő dinamika, jó kis dögös témák jellemzik ezt a ködös atmoszférájú anyagot, olyan, mintha az időbe mennénk vissza vagy negyven évet, és valahol, egy kis klubban a sörünket szürcsölve egy koncertet hallgatnánk a csajunkkal.

Nagyrészt alapfogásokat alkalmaznak, rendesen összerakva, és a hangzást (amennyire a felvételből kiderül) is eltalálták, vastag ahol kell, koszos ahol az kell, és az elszállós részek is rendben vannak. Az ének jó, se nem túl sok, se nem kevés, demóhoz képest remek. A dobszóló, amit a hetvenes években szinte minden banda használt, itt is felbukkan és meg is fűszerezi rendesen a nyitó számot, ami óriásit robban, de az azt követő, sokkal lazább, bevezető narrációval feldobott dal is hatalmasat szól: a víziók közé vezet, lázálmokat hoz, egy másfajta tapasztalás felé kalauzol el.

Ezek azok a kis apróságok, ami miatt érdemes lesz követni, figyelni őket, és ha egyszer stúdióba vonulnak, remélhetően nagyot durran az is. Nem mondom, hogy hú de egyedi az, amit most kiadtak, de mindenképp figyelemre méltó, amit és ahogy játszanak. Hallgassatok bele, döntsétek el magatok, az anyag a bandcamp-ről ingyen letölthető."

Sly

 Facebook: https://www.facebook.com/pages/Vice-Versa/112740065518834
 Bandcamp: http://viceversacamp.bandcamp.com/
 Youtube: https://www.youtube.com/watch?v=XXdgeXXWGxs

Ezt írták, többek között:

Hello!

We know that you are constantly inundated with media requests, all day, every day.

Most komolyan, lehet ennek ellenállni? Írt már nekünk olyan banda is, akik arra sem vették a fáradságot, hogy egy BIO-t átnyomjanak fénypostával, ami ugye, ingyen van. Nagy szó ez ebben a mai világban, mármint az ingyen. (De utálom ezt a "mai világban" kifejezést.) Mindegy.

De ne filozofáljunk, csapjunk a big blokk lovai közé. 

Aki szereti a horrort annak nem kell magyarázni a névválasztást, bár ez csak az én elméletem. Minden esetre a zene alátámasztja a gondolatmenetemet. Szépen lehet igazodni a váltásokhoz, de a sötétebb témák többségben vannak. Ennek ellenére a srácok jobbak a gyorsabb témáknál. Ez főleg a second track Coach Lock-ban jön le. Ha van a hard rocknak és a stoner metálnak fúziója, akkor ez a szám hűen reprezentálja azt. Nem mondom, hogy észvesztő nóta, de engem megfogott. Megvan a ritmus és a szekció. Más nem is kell. Gondolom már észrevetted, de jobbra az nem a három királyfi, hanem Jeffrey Mundt (gitár, ének), Steve Stanczyk (bőgő), Ben Brooks (dobok). Nem sorrendben. :)

A címadó dal, Take The Potion, nekem első hallásra nem jött le. Negyediknek van berakva, így egy kicsit rontott az összképen, hogy hallottam három jobb dalt előtte. És itt jön egy fucking nagy DE. 2:36-tól kezdtem el érteni, és akkor jött az érzés, amit a késő 90-es években éreztem utoljára. ( Ez hazugság, de nem emlékszem... talán egy Clawfinger albumnál éreztem ugyanezt, tényleg nem tudom.) Talán a hangzásban van valami, ami minden szinten stúdió, de a lényeg az, hogy nem ért meglepetésként ezután az album folytatása. Nem lövök le poént, meg kell hallgatnotok.

A legfontosabb dolog, amit látnotok kell, hogy egy nagyon különleges és komplex albumot hallgathattok meg, amiben királyul fuzzionál a doom, az old school heavy rock, és a modern stoner metál. Látjátok, hogy meg kell hallgatnotok, ez lenne a blogolás lényege. Vagy nem. Minden esetre, részemről ez a blokk 440.

A facebook link az elején, de itt a like generator megint, klikk

Ezt a le kaptuk:

Tisztelt Stoner Rock blog!

Nagykanizsai stoner metal zenekar vagyunk, doom/ sludge beütéssel, amely a Lumberjack Commando nevet viseli, immár másfél éve. Azzal a kéréssel fordulunk Hozzátok, hogy ha van rá mód, akkor szíveskedjetek egy kritikát írni a zenekar szerzői kiadásban megjelenő Ep-jéről. A kiadvány címe: The Bad Memories Lodge.

A zenekar 2011. szeptember 18-án alakult meg 4 taggal Nagykanizsán. Az alapító Rác Hunor (gitár) volt, aki egyszerű, de húzós riffekkel szerette volna elhalmozni a nagyérdeműt a stoner/rock/metal műfaj keretein belül. Az ötletgazda nem bizonyult oszlopos tagnak, rövid időn belül távozott a zenekar életéből, így a banda trióként működött tovább, Péter Tamás gitár, Pávlicz Norbert dob, és Parti Péter basszusgitár felállással. Hosszú keresés után végre megtaláltuk a tökéletes énekest Kun Ádám személyében, akinek teljesítménye mindenkit lenyűgözött. Így kezdődött meg a már meglévő négy dal rögzítése, aminek eredményeképp a tárgyalt Ep napvilágot látott. A nóták felvételei közben vált világossá, hogy ezek a riffek két gitárral szólnak igazán jól és élőben is csak úgy tudjuk reprezentálni a kétszólamú témákat, ha beveszünk még egy hathúrost a csapatba.

Így került képbe Jánosi Péter, aki egy hét leforgása alatt beilleszkedett a zenekar életébe és így már 5 főre duzzadva folytak a próbák. A zenekar bemutatkozó koncertjére 2013. május 10-én került sor Nagykanizsán. További megmozdulások várhatóak még a nyár folyamán szintén Kanizsán, ahol előreláthatólag egy színpadon játszhatunk majd a Moby Dickel, a brit Helgrindel, és a Rómeó Vérzikkel.

Reméljük elnyeri a tetszéseteket a friss Ep-nk és érdemesnek találjátok arra, hogy a Stoner Rock Blog táborának is bemutassátok!

Üdvözlettel:
Lumberjack Commando"

Már nagyon kezd tele lenni a pohár ezzel a "Pantera szerű", sludge, southern szarral.  Néha már azt hiszem, hogy aki egy kicsit is hozzá tud ugatni bármiféle hangszerhez, az egyből ilyesmit kezd játszani. Igen elismerem, a receptúra alapjai igen egyszerűek. Vegyél egy fószert, aki tud üvölteni, meg néhány dög egyszerű, de fogós riffet azt bassz oda. Na ez falusi szinten, az öt főt befogadó kocsmában működik, feltéve, ha jóval éjfél után kezdődik a konci és a törzsek már rég a kocsma falát okádják telibe.

Az üvöltözős srác nem árt, ha tud énekelni, netalán még dallamokat is. Az se baj, ha a dobos nem csapkod, mint hal a szatyorban, mi több a basszusgitárral egyetértésben tudják odatolni az alapokat a gitáros(ok) alá. Nem fogunk vért hányni akkor se, ha a gitáros (esetleg gitárosok) azt a hat húrt nem csak zavaró tényezőnek látják, ami visszafogja őket a zenélésben.

A Lumberjack Commando tényleg odabasz. Bár nem tudom miért-e név, nekem A. Swarceneggger jut eszembe, mert vagyok már olyan öreg, hogy a Commando nevű eposzt még hangalámondásban láttam, kalózvideón, a Conanról, már nem is beszélve. Mindegy is a névválasztás, mert ennek ellenére tényleg odabasznak, mint Conan Swarzenbürger a köpdő tevének.

Az énekes tényleg érzi, amit köll. Szinte látom magamelött, amint letépett ujjú kockás ingben feszit, mint a kaszáspók. Könnyen megjegyezhetőek a refrének, már-már fütyülhetők. A riffek pedig olyan zsirosak, mint az a szalonna, amit épp most vacsoráztam hagymával, paprikával, friss kenyérrel. Nyami.  Iszonytatóan megszólal ez a négyszámos EP. Csak mosolygok, mert annyira rendben vannak. Ilyesmit legutóbb a Stoneblade zenekarnál hallottam. Nemsokára náluk is új anyag van  a kanyarban. Ami pedig a dolog sava bors, hogy koncerteken is ezt hozzák, csak egy kicsit intenzivebben. Ha a  Lumberjack Commando is hozza ezt és miért ne hozná (képesek rá szerintem), akkor elég magasra tarthatják a Rock zene hazai zászlaját. 

(Ez milyen szép lett a végére) Soundcloud , Facebook 

 AMEN!