Valamiért az új Truckfighters nem akarja, hogy helyet csináljak neki lelkem egyik kis szegletébe. Reggel elkezdtem volna hallgatni, de gondoltam, előtte még ránézek kedvenc oldalaimra. Nagy meglepetés ért mert ott virított egy számomra nagyon kedves zenekar, a Mustasch! Naná, hogy ismét sutba dobtam az új Kamionharcosokat. Tudom, hogy erősen mainstream jellegű az, amit csinálnak,de mikor annyira jó és ráadásul Ralf hangja annyira erőteljes és telt, hogy beszarás.
Egyből beleszerettem az új albumba, a Thank You For The Demon-ba, mint a nagycsoportos óvodás a lengén öltözött óvónénibe. Nem tudom eldönteni, hogy erősen Heavy Metalos Stoner/doom muzsikát hallok, vagy Stoner/doom hatásokat is felmutató Heavy Metalt. Mindegy is.
Nem hosszú az album és valószínűleg ezért nem is fullad unalomba. Erősen nyit a Feared And Hated. Ő a Banda arca. Ő az, aki az első frontban támad és kezdi ki mindenki magabiztosságát. A címadó, a Thank You For My Demon a banda főnöke, esze. Akire felnéz a többi és követik, minden mozdulatát. Aztán jönnek szép sorban a gyerekek. A gonosz vörös hajú szeplős Petike, akinek a hátsó zsebéből kikandikál egy csúzli és nyugodt lehetsz, használja is. Ilyen a From Euphoria to Dystopia; kópé. A The Mauler viszont a bandában mindig a háttérben lévő nagydarab málészájú, aki még negyvenévesen is ugyan úgy fog kinézni, de ha úgy hozza, rá mindig számíthat bárki. Illetve az erejére. Igaz, kicsit lassú, de addig üti az ellent, amíg bírja szusszal. És ő bírja. A Borderline testvére a démonos nótának, szereti ő is, ha a középpontban lehet. Ő a nagy dumás csajozógép. Nem úgy, mint az All My Life. Ő azzal csajozik, hogy megsajnáltatja magát a kiszemelt prédával. Kis szemüveges, lánglelkű, romantikus fazon, akinek még soha nem jött össze. Pedig bátran felveheti a versenyt...
A Lowlife Highlights csak úgy odacsapódott a bandához, ezért senki sem bízik meg benne igazán, talán ő az, aki kilóg a sorból. Viszont az I Hate To Dance még bandán belül is a lázadó. Amolyan csodabogár. Elektronikával gazdagított tánca mégsem lóg ki a kemény gyerekek közül. A Don't Want To Be Who I Am pedig a takarító. Akitől mindenki fél, még talán a Főnök is, pedig csendes, halk szavú. Talán pont ezért, vagy azért, mert ha ő felbukkan, akkor tuti, hogy balhé volt. Ö takarítja fel a végén a hullákat, a vért, a beleket.
Hát ilyen szép csapat lett a Mustasch új műve. Imádnivaló utcai kölyök banda és ha beléjük akarsz szaladni azt ebben a sikátorban megteheted.
Kommentek