A Riding Easy Records nagyon aktív mostanában. Ráadásul nem gyenge zenekarokat fogad be a szárnyai alá. Mostanában jött meg a levélszekrényünkbe tőlük a Slow Season második lemeze, a Mountains.
Már az előző munkájuk sem volt szar. Abszolút amerikai hard rock volt, némileg keverve countryval és stadion rockkal és bluessal, köszönhető a harmonikának. Most azonban egy kicsit markánsabb lett az egész lemez. Valamiféle időutazás az amibe csöppenünk a lemez hallgatása közben. A Led Zeppelin egyenes folytatása itt minden hang. A hangzás kicsit modern, de szerintem a Zepnek így kellene megszólalnia 2014-ben. Szó sincs countrynak, meg más egyébnek itt kő kemény hard rock feszül.
Nagyon vártam már az új Robert Plant albumot, mert a Zep nagy kedvenc és valahogy úgy gondoltam, valamit visszakapok belőle; hát nem. Ez a fajta buzis vartyogás nem illik hozzá, akár mennyire is rá lehetne fogni, hogy hát öreg ő már a kemény dalokhoz, azért ez nem mentség. Ez kifogás, bár az is igaz, hogy ha nem akarod nem hallgatod. Én nem is. Sőt, most az új Slow Season lemez után már nem is bánom.
Kevesen dobbantanak ekkorát mikor belépnek a hazai színpadra, de a Preynek csak sikerült. Az augusztus elsején arcunkba dobott lemeznek egyetlen üzenete van: Itt vagyunk, avagy a nap amikor Mátyás Gabiból előbújt Phil Anselmo. Az albumot egy szóval le tudom írni: Vaskos. "Deaf Wall"-al nyitottam az ismerkedést, és nem bántam meg, az album legjobbja. A szívszorító refrént jól támogatja a súlyos szeletelés, Jack Daniels és/vagy Victory Highball mellé ideális. A "Soul closed in time"-al folytattam, de át is pörgettem, nem azért mert rossz volt, de majd máskor punnyadunk, most döngölés kell a padlóla le. "Jól vigyázz mit kívánsz, mert a végén valóra válik" mondta mindig anyám, és most is igaza lett. Az "Others" tiport el kegyetlenül, az old-school szólóval, a hörghurut gyanús basszus felvezetéssel, meg az átkozottul jó, pumpáló riffekkel egyetemben. A minél lassabb annál lejjebb elvet követve a felvezető "Walker" és a "Kitchen Story" menetelése jól viszi a fonalat, ajakbiggyesztésre kötelezően ajánlott. Már ismerjük a történetet, egy jobbfajta savanyítás után a fiúkból "előbújt a stoner életérzés", majd tagcserék után összeállt a Mátyás Gábor - ének/gitár, Bodri Dávid - gitár,Juhász Péter - basszusgitár/vokál, Berczi Benjámin - dob dream-team. Szép volt fiúk, így kell Enyinget feltenni a térképre. Akik rongyosra hallgatták az első három Down albumot (van ki nem?), azoknak kötelezően ajánlott.
A Rats 45 nem egy mai banda. Még 2008-ban alakultak meg, hogy, hogy nem Athénban. Szóval ismét csak a Görörgök. A metaxában lehet valami, esetleg a narancsukban, vagy a narancsokba injekciózott metaxában. Finom lehet, legalább annyira, mint a zenéjük.
A Rats 45 (fingom sincs miért ez a nevük) három zenész instrumentális agyszüleménye. Nagyon közel állnak a Karma To Burn világához. Azt is lehetne mondani, hogy a KTB nélküli napokban, hónapokban, években nagyjából tudják pótolni az űrt. Itt sincs szó másról, mint buliról és mulatozásról, illetve mulattatásról. A Happeningben felbukkan némi ének is, sőt a Ridin' The Boogie-ban Tom Waits szerű jó kis bluesos boogie hallható herflivel. Talán ez az album legjobb dala.
Egyébiránt a zenekar olyan előadókkal lépet már fel, mint a Samsara Blues Experiment, Radio Moscow, Baby Woodrose, Orange Goblin, Mars Red Sky.
Ha ezek után valakit érdekelne a story, az nézen bele a banda arcába.
Miközben itthon ülök és azon filózom, hogy elmenjek-e Planet of Zeus koncertre, vagy sem ( Holnap ajnalban kezdek az új munkahelyemen és nem akarom elbaszni az egészet.) a 2003-as Gorilla Monsoon EP-t hallgatom. Jó kis meló, kár, hogy szar a keverés. Jobb is lehetne. Nem úgy, a The Order Of Israfel bemutatkozó albumánál.
Szóval a TOOI (így rövidítve elég hülyén néz ki), a Church Of Mistery-ből ismert Tom Sutton - mellékesen volt ő a Firebird tagja is - és a Doomdogs-os Patrik Andersson Winberg új csapata. És láss csodát, profi mind a külcsín, mind a belbecs.
Azonban térjünk vissza egy kicsit a névhez. Israfel? Mi? Igen, ez nem elírás. Israfel, vagy ahogy mások nevezik, Israfil. Majd minden vallásban megjelenik, az Iszlámnál ő a "Trombita angyala", ő az egyik a négy Iszlám arkangyal közül. A Judeo-Keresztény vallásban ő Rafael párja. Hosszú szőr borítja testét, nagy szája és nyelve van. Vigyázza a hetedik mennyországot, készen arra, hogy szárnyaival védje Istent és megfújja a trombitát, ha Isten úgy rendeli. Nem biztos, hogy pontosan ismertettem Israfel kivoltát, de talán most itt nem is ez a lényeg, hanem az a zene, amit az ő nevével fémjelezve játszanak ezek a páratlan muzsikusok.
Az ő zenéjük Doom. Sabbath gyökerekkel rendelkeznek, ez nyilvánvaló. A Cathedral utódjaként emlegetik s Death Penalty-t, mivel Gaz Jennings csinálta és a Lee Dorian által jegyzett Rise Above-nál jött ki. Igen van némi párhuzam, esetleg folytatólagosság is, de azért még a DPenalty messze nem üti meg azt a mércét, amit a Cathedral nyújtott. Az Order.. viszont igen. Hasonlo a dalszerkesztésük és itt is penge a megszólalás. Található ezen az albumon ős Rokendroll stonerbugyiba dugva (On Black wings, A Demon), vagy hosszú Funeral Doom szerű dal (Morning Sun (Satanas),és itt a "szerű"-t emelném ki ), esetleg csak egy rövid, de gyors, egyszerű ökölrázás (Order). Akad itt duma is (Vow), a Noctuus pedig talán még a Solitude Aeternus albumaira is rákerülne. A leghosszabb témájuk a The Earth Will Deliver What Heaven Desires viszont nem amolyan lassan vonszolós Temetési Doom, hanem egy Folkosan kezdődő, de vérbeli klasszikus doomba forduló dal. Hatalmas dallamokkal, nagyívű gitárokkal és monotoniával. és hát az abszolút kötelező középtempós, ökölrázós dal, ami egy Cathedral abumról sem hiányzott és ami itt is jelen van a Born For War címmel. A nyitó és címadó dalra még klipet is készítettek, ami eléggé odavág és jellemzi az egész albumot. (Hivatalos oldal)
Nagyon nagy meglepetés lett ez a lemez és valószínű, bele fog kerülni az év végi legjobb öt közé. Szóval elő a farmer mellényt és a trapéz nacit, meg az összes pentagrammás nyakláncot oszt gyerünk!
Ahogy készülünk a jövő heti Planet Of Zeus koncertre, már tudjuk, hogy itt a nyár vége. Nem volt különösebben nagy szám, viszont kell lezárásként valami extra. A teljesség igénye nélkül itt egy rakat jó zene.
Szavak és hangok a sivatag merengve lüktető torkából, dűnék felett cikázó akkordok, tétován gomolygó füst, vagy izzó száguldás. "Let the truth be known, Get stoned!"
(Ha zenét töltesz le a blogról, kérünk, hogy 24 órán belül töröld, és ha tetszik, vásárold meg legálisan, mert az úgy jó. Köszönjük.)
Kommentek