2025. szeptember 19-én pénteken ingyenes koncert a Textilgyárban, Óbudán. Fellépők:
JaikoGian, Indeed, Obadu.
Az esemény linkje:
https://fb.me/e/2XoyrAEXs

Indeed. A név egyszerű, a zene korántsem az: feszes riffek, néha elszálló pszichedelia,
máskor kemény, grunge-os földetérés, mindez dallamokkal átszőve. A magyar underground
egyik frissen újraalakult formációjával beszélgettünk: Lőrinc, Kicsi, Ata és Marci meséltek a
hangzásról, a közelgő lemezről, a próbákból előtörő történetekről és arról, hogyan élnek
egyszerre „civil” életet és zenészekként.

Hogyan szól az Indeed?
„Elszállás és súlyos földetérés” -így fogalmazza meg a csapat hangulatát Lőrinc. Ata
hozzáteszi: Lőrinc szerzeményeiben érződik a Beatles-utóhatás, ugyanakkor minden dalban
van „valami balkanyar”, egy-egy meglepő ritmikai megoldás. Rövidebben: „hallgass egy kis
Led Zeppet és/vagy ELP-et” - vágja rá Kicsi, a dobos, egyszerű és beszédes ajánlásként.

A fiatal underground helyzete
A válaszokból az derül ki, hogy nincs egységes vélemény, de közös optimizmus is átsüt: a
terjedés módja megváltozott, nincs egyetlen domináns kultúra, cserébe sok mindenre van
most igény. Ata inkább a koncertek jelentőségét hangsúlyozza: a rakparti esték, a live-
helyszínek adják a felfedezés terepét. Marci viszont arra mutat rá, hogy a zenekarok gyakran
izolált kollektívákként működnek, helyszínekhez kötődve. Lőrinc pedig hallgatnivalót is ajánl:
Obadu Uccu című lemezét és a Psychedelic Source Records kiadványokat.

A lemez: Songs And Daughters
A várva várt anyag 11 dalt tartalmaz és nem mindennapi korrajzot rejt: a felvételeket három
részletben készítették, mert három dobos játszik a lemezen (Nikosz Tasos, Békési Dávid és
a jelenlegi dobos, Kicsi). Elmondják, hogy benne van a „fain” és a „elvont” is: lesz slágeres
rész, lesz kísérletezőbb oldal. A keverés komoly munka, így a megjelenés reális időpontja
2026. A zenészek maguk is óvatosak: a stúdiómunka és az utómunka hegyén még nem
látnak túl.

Miért alakultatok újra?
A történet folyamatos: az Indeed korábban is működött (2008–2020), legutóbb felvett
anyaguk a Lazer c. album (a korábbi tagok: Vasi, Geri, Petya, Lőrinc), melynek keverése
mostanra készült el. Az új felállás körülbelül egy–másfél éve van együtt; a motiváció
egyszerű és őszinte: nem bírják ki zenélés nélkül, és jól kijönnek egymással. Marci és Ata
mesélnek hosszabb utóéletről, rajongóból lett tagként csatlakozásról és régóta meglévő
barátságokról. Kicsi röviden összefoglalja: „Lőrinc és én.” Az egész visszatérés inkább
természetes folyamattá, semmint grandiózus akcióvá vált.
 

Hatások sokszínű, szabad lista                                                                                                                            A hatások felsorolása olyan, mint egy zenei bibliográfia: Jane’s Addiction, Beck, Captain
Beefheart; Pearls Before Swine, Smiths, Beach Boys, Frank Zappa, Pink Floyd, Ligeti
György, Meat Puppets, Stone Roses, Perry Leopold és még hosszasan sorolhatnák. Ata ezt
úgy fogalmazza: „én mindenevő vagyok” minden előadó előkerül a gyakorlás közben, és ez
adja a végső textúrát.

Fellépések és jövő
A zenekar a szeptemberi koncerten már az új albumot mutatja be. A Textilgyárat említik
fontos helyszínként, ami nem véletlen. A próbatermek közelsége és a hely hangulata
„sorsszerű” találkozásokat hozott. Évekkel ezelőtt mindannyian ezen a gyártelepen, “Miki
barlangjában” ismerték meg egymást. A cél: több fellépés, vendégzenekarok behívása a
helyszínre, és természetesen a két album kiadása. Kicsi tréfásan hozzátette: „Remélem,
várhatók koncertek. Nem lottózom, de ha ezen múlik, rászánok egy ezrest.”
 
Próbatermi anekdoták és pillanatok
Az interjú tele van apró, emberi pillanatokkal: a Textilgyár tulajával, Vikivel való első
találkozás története, aki beült „hallgatni” a kis terembe, és meg is állapodtak a koncertben; a
dobos, Kicsi rövid, játékos megjegyzése („Lőrinc meg a korbácsa”); illetve egy szürreális,
csoportos emlék, amit Marci így idéz fel: „Egyszer partyba vágtuk a Nagy Cthulhut. Azóta
olykor csak csendben egymásra nézünk. Tudjuk... Mi megtettük.” Ezek a kis epizódok adják
a zenekar közösségi és karakteres arcát.
 
Civil élet vs. zenélés lehet-e ebből megélni?
A kérdés kényes és gyakran felmerül: Ata civilként színházi technikusként (Jurányi és Dante
színház) dolgozik, Lőrinc kerteket említ, Marci pedig humorosan állítja: „Nem vagyok civil.” A
közös konklúzió: Magyarország kicsi piac ahhoz, hogy kompromisszumok nélkül kizárólag
underground zenéből megélj; nemzetközi szinten viszont ma már bármilyen stílus képes
közönséget találni ha a zene és a marketing elég jó. „Aki akar zenélni, az zenél” tömör
és végső ítéletként hangzik el: a választás személyes.

Most pedig jöjjenek a konkrét válaszok a zenekar tagjaitól:

1. Mivel most ismerkedem a pszichedelikus rock / stoner műfajjal, hogyan írnátok körül magatokat, illetve a stílust egy laikus számára?
Ata (bass, vokál): Inkább klasszik grunge vibes, stoneres hangulattal fűszerezve. Lőrinc dalain érezni a Beatles utórengéseket de mindegyik dalban van valami trükkös megoldás, ritmusban valami balkanyar, egy-egy meglepő hang, úgyhogy észnél kell lenni nekem is, meg neked is majd a koncerten.
Marci (gitár): Sosem voltam jó a zenék kategorizálásában. A stílust sem sikerül meghatározni magunknál. Eleve elég széles skálán mozog amit csinálunk. A régi felállás számai talán irányt mutathatnak. Hallgasd meg
őket.
Lőrinc (ének, gitár): Elszállás, súlyos földetérés, de mi inkább grunge, ami dallam és zúzás harmóniája kb. Érdemes böngészgetni a Psychedelic Source Records kiadványait, pl. When River Flows Reverse, The Homing Bird’s Trace, Lemurian Folk Songs.
Kicsi (dob): Hallgass egy kis Led Zeppet és / vagy ELP-et.

2. Mit gondoltok a mostani fiatal underground zenei szcéna alakulásáról?
Marci: Rengeteg jó és tehetséges zenész van, de kissé mintha izolált kollektívákat képeznének, amik egy-egy helyhez kötődnek… Amiből megint csak van rengeteg nagyon jó.
Ata: Már nehezebben követem az új zenéket, egyrészt nem vagyok már huszonéves, másrészt sokat változott a zene terjedésének módja. Nincs már egy domináns kultúra, aminek a jó oldala, hogy mindenre IS lett igény. A legjobb módja az, hogy koncertekre járok. Sok szabad nyári estémet a rakparton töltöttem, (shout out to Dunyi) sok új fiatal magyar bandát megismertem. Nincs baj az utánpótlással.
Kicsi: Nagyon keveset ismerek, azok sem magyarok, viszont azok jók.
Lőrinc: Obadu Uccu albumát mindenki hallgassa meg!

3. Mit lehet tudni a szeptemberben megjelenő Songs And Daughters című albumotokról?
Ata: Azt, hogy nem fog szeptemberben megjelenni. :D Ha csak rajtam múlik.
Kicsi: Én dobolok.
Marci: Igen hányattatott módon születik de jó és nagyon sok színű anyag.
Lőrinc: 11 dal, három részre bontottuk a felvételeket, mivel három ülönböző dobos szerepel a lemezen (Nikosz Tasos, Békési Dávid és Kicsi). A koncerten ezeket játsszuk, de a keverés miatt csak 2026-ban jön majd ki szerintem. Van rajta minden, sok meló volt, fain lesz, elvont is meg slágeres is, várjuk a megjelenését.

4. Nemrég hallottam rólatok először az újjáalakulásotok révén. Mi volt ennek a motivációja?
Ata: Lőrinccel és Marcival régóta ismerjük egymást, Marcival már zenéltem korábban ilyen-olyan formátumban, sőt most is van egy duónk (Terrakotta néven). Közös helyen próbáltunk mind, így hamar összebarátkoztunk. Annó sokat csápoltam Indeed koncerteken így lelkes rajongóból lettem lelkes tag, amikor Marcival épp basszusgitárost
kerestek. Adódott minden. Egyik érv az volt mellettem, hogy tudok vokálozni is :D
Marci: Igazából ez természetes volt. Mindenkit régóta ismerek abandából, illetve a korábbi felállás koncertjeire is jártam anno. Mind a zene, mind a társaság miatt.
Kicsi: Lőrinc és én.
Lőrinc: 2008 és 2020 között aktív zenekar voltunk. Egyébként a régiekkel (Petya, Vasi, Geri) 2020-ban felvett Lazer albumunk keverése végre kész, az is kijön. A jelenlégi felállás (Marci, Ata, Kicsi) kb egy-másfél éve van. A motiváció: nem bírjuk ki zene nélkül és ráadásul még jóban is vagyunk.

5. Melyik zenei előadó volt a legnagyobb hatással a bandára?
Kicsi: Jane’s Addiction, Beck, Captain Beefheart.
Marci: Ez mindenkinél eltérő. Magam részéről a teljesség igénye nélkül: Frank Zappa, Steve Vai, Led Zeppelin, Pink Floyd, Xenamorph, Prodigy, Buckethead, Ligeti György, Moonspell, Rammstein, Alice In Chains...
Nemtom, reggelig sorolhatnám.
Ata: Közhely, de én tényleg mindenevő vagyok, úgyhogy minden előjön zenélés közben. Nem lenne fair bármit kiragadni. Mondjuk... A basszeros egyik legnagyobb fegyvere a csend. Így mondhatnám akár John Cage nevét.
Lőrinc: Mindenkire más. Nekem mostanában Pearls Before Swine, Perry Leopold, Donny Benét, Smiths, Aphrodite’s Child, Beck, Meat Puppets, Beach Boys, Stone Roses, Police, Balaton, Killing Joke és Holy Serpent.
És nagyon örülök, hogy Obaduval együtt léphetünk fel, nagyon bírom amit létrehozott.

6. A szeptemberi koncert után várhatóak további fellépések, és
mennyire terveztek aktívak lenni a megjelenések terén?
Marci: Minden bizonnyal...
Ata: Jó lett volna valami megjelenéssel kötni ezt a koncertet nem? Hát folyik az utómunka a lemezen, hatalmas feladat 11 számot megkeverni, ezen a hegyen még nem látok túl.
Lőrinc: Koncertek tervben, remélem a Textilgyárba még több fain zenészt, bandát el tudunk hívni. Ja meg a két album.
Kicsi: Remélem várhatók. Nem lottózom, de ha ezen múlik, én rászánok egy ezrest.

7. Van-e valami különleges történet vagy élmény a próbák,
stúdiózás vagy koncertek során, amit szívesen megosztanátok a
közönséggel?
Ata: Az, hogy most a Textilgyárban koncertezünk, ami konkrétan két próbaterem közt van (egymástól 20 méterre, egyik a Rock Out, ahol most is próbálunk, másik a legendás Miki művek, ami sajnos már bezárt) ahol először találkoztam Lőrinccel... Ez elég sorsszerű. Mondjuk nem véletlen, mert a Textilgyár egyik tulajával, Vikivel úgy ismerkedtünk meg, hogy egy szünetben átnéztünk, és Lőrinc második mondata az volt, hogy megyünk koncertezni hozzátok. Erre ő azt mondta,hogy jó de milyen zenét játszotok? Erre Lőrinc, hogy gyere hallgasd meg. És
beűlt hozzánk a kis terembe ahol azelőtt négy férfi pácolódott 110 decibelben. Respekt.
Kicsi: Lőrinc meg a korbácsa.                                                                                                                                      Lőrinc: Sehol Senki Semmi.
Marci: ...Egyszer partyba vágtuk a Nagy Cthulhut. Ne tudd meg mire képes azokkal a csápokkal. Azóta olykor csak csendben egymásra nézünk és hallgatunk. Tudjuk... Mi megtettük...

8. Hogyan néz ki a mindennapjaitok civilként és zenészként?
Mennyire nehéz összeegyeztetni a kettőt? Szerintetek
Magyarországon lehet-e csak az underground zenéből megélni?
Kicsi: Ez senkit nem érdekel. Ki mekkora áldozatot vállal. Nem.
Ata: Én civilként Jurányi és Dante színházában vagyok technikus, így egyaránt van tapasztalatom az eszközök és a művészlelkek kezelésében. Minden nap tanulok, színházban vagy próbán. Egyéb előnyei, hogy ha meg vagyok szorulva, kérhetek kölcsön ezt-azt koncertre, de ezt ne terjesszétek. :) Csak Magyarországon biztosan nem. Túl kicsi ez az ország, de nemzetközi téren manapság bármilyen zenével meg tudsz tölteni egy klubot, ha elég jó vagy - és a marketingben is.  A Jazzbois pörög ezen, és jól haladnak. Ha nem akarsz kompromisszumot kötni zeneileg, akkor esélyes, hogy egy réteg- zenekarban játszol.
Marci: Nem vagyok civil...
Lőrinc: Az utóbbi években kertépítő voltam. Aki akar zenélni, az zenél. Nem nagyon izgat.

 
Az Indeed nem akar könnyen beilleszthető skatulyát: egyszerre nosztalgikus és modern, slágeres és elvont, barátságra és gyakorlásra épülő. A Songs And Daughters album mögött emberi történetek, sok munka és humor ül. A keverés hegyén túljutva remélhetőleg hamar kezünkbe vehetjük az albumot, addig pedig a Textilgyárban és más klubokban élesben is megnézhetjük őket. Addig is hallgassátok az Indeed-et és gyertek el a szeptember 19-i
koncertjükre.

In the previous parts, we followed Fu Manchu from their beginnings all the way to Clone of the Universe, where the band showed that even after thirty years, they can still surprise. Now it’s time to see what happened next – because the story didn’t stop there.

Around 2019–2020, Fu Manchu took their fans on a real time-travel journey: anniversary tours featured full-album performances from start to finish. Classics like King of the Road and In Search Of… resurfaced. These shows weren’t just about nostalgia; they were a live demonstration of how timeless the fuzz they had laid down in the ’90s truly is. In the audience, both longtime fans and new generations were present – Fu Manchu’s music became both a memory and a fresh experience.

During the pandemic (2020–2021), of course, they couldn’t entirely escape the forced hiatus, but they didn’t stop completely. Behind the scenes, they worked on new songs while keeping in touch with fans through reissues and special vinyl releases.

By the 2020s, it was clear: Fu Manchu were already legends, but they had never become a nostalgia act. In 2024, they returned with The Return of Tomorrow, a real surprise. This double album showcased two sides of the band. The first disc delivered everything fans love: thick fuzz, heavy riffs, up-tempo songs, and the classic Fu Manchu vibe. The second disc revealed a different side: more experimental, atmospheric tracks enriched with effects and floating textures. It’s not that they suddenly went electronic – rather, they played with moods and layers, bringing a new color into their musical world. This duality perfectly demonstrates that Fu Manchu isn’t just repeating past glories, but boldly exploring new directions.

The Return of Tomorrow also serves as a summary of the band’s career so far: simultaneously reaching back to their stoner rock roots and stepping forward into a fresher, bolder approach. Many fans feel it proves that even after more than thirty years, their creativity hasn’t diminished – in fact, they might be more exciting than ever.

And one thing is certain: Fu Manchu has always maintained its authenticity. They haven’t chased mainstream success, nor allowed trends to dictate them. Instead, they helped shape stoner rock – their influence can be heard in bands like Nebula, Dozer, Truckfighters, and many contemporary desert rock acts. The title “kings of fuzz” is certainly well-earned.

So, for now, the story is complete: in 2024, Fu Manchu managed to create an album that is both nostalgic and fresh, familiar and surprising. And while the future may bring new twists, one thing is sure: the fuzz never stops. Fu Manchu’s legacy is already etched into rock history – and it still roars on. AMEN!

More parts of the Fu Manchu retrospective:

• Part 1 – From the Beginnings to the Pinnacle of Stoner Rock

• Part 2 – From Start the Machine to Clone of the Universe

One of the cornerstones of the stoner rock scene is the German Daredevil Records, which since 1999 has provided a home and a platform for countless underground bands. The label’s founder, Jochen Boellath, witnessed the very first wave of the genre up close and played an active role in helping bands like Dozer, Mustasch, and The Awesome Machine reach a wider audience.

In the first part of this interview, Jochen talks about the beginnings of the label, the role of the underground in the music industry, the spirit of the “golden age,” and how the world of labels has changed over the past 25 years.

 - How did DAREDEVIL RECORDS start back in 1999? What inspired you to create your own label?

- My friend Ralf owned the Daredevil magazine back in 1997/1998 and received so many great Stoner Rock demos. Bands like Dozer, Awesome Machine, Mammoth Volume, Mustasch, Freedom Bleeder, Demon Cleaner and all that new sounding and exciting stuff  - all without a label. Something has been brewing in the underground this time and we noticed it immediately. Ralf said we have to do something to bring these great bands to the public and help them to get more fans. So, we founded Daredevil Records and released the first two compilation singles called BURN THE STREET Volume 1 and Volume 2. Sold out in a few days! With unrelesed demo material from bands like AWESOME MACHINE, MUSTASCH, WE, and a project from our bands CALAMUS and DUSTER69 - Blacktop! In the soon-following second BURN THE STREET series, DOZER/FREEDOM BLEEDER were already involved with a project, along with ROLLERBALL, THUMLOCK, and RIDGE. All bands that later released significant albums in the stoner scene and did the first step with our help! 

 - Was there a particular band or moment that made you think "this label needs to exist"? 

- There was practically no Stoner Rock scene yet. Kyuss and Monster Magnet had made their mark and there were a few small labels like Mans Ruin Records or People like you Records. But something was missing. And of course, we wanted a platform for our two bands Calamus and Duster 69. Furthermore, it was the demos from Mustasch and the Awesome Machine 10" and the Dozer songs that gave us a boost. 

- How do you view the role of the underground labels in the music scene?

- There are still many important underground labels around. A lot of labels since a long time and new labels and new labels are constantly being added. They are the ones who discover and promote new bands and bring them closer to a bigger audience. Without underground labels, the music world would look different. For us, the underground scene is still the most important, which is why we have also started a new series with our label, called DEMO SERIES. We have released many demos from the period around the millennium on our Bandcamp page so that they won't be lost. The beginning of the Stoner Rock scene is now forgotten for newer fans. A lot of great bands, which released albums and songs 25 years ago, are forgotten. Around 1998-2002 rarely has the scene been more active, creative, and heavier in my eyes. That's why we founded the 'Demo Series' and released some demo from that period. So great bands - lost in time! Check them out!

 - How has the label scene changed over the past 25 years? Do you think it was easier or more exciting in the "golden age"?

- I am glad that I no longer have to start a label nowadays. Back then, many things were simpler. The bands were still more manageable and the costs were lower. And the fans bought records endlessly. That's all gone now. Of course, things like Spotify or YouTube have their advantages; I can listen to anything I want anytime, which I wouldn't want to miss. But the market is saturated, and I do think it was nicer 25 years ago, even though a stoner scene like today with big festivals didn't even exist. The magazines did not take stoner rock seriously and partially mocked the bands. It was harder to reach a broader audience. Today, the sound is recognized and established. That was not the case around the turn of the millennium.

- Does being an underground label limit what you can release?

- Yes, it does. The example of Ozium Records clearly shows it. Labels can no longer advance unlimited amounts of money, especially for newcomers. To make a good name in the scene is very difficult today in my eyes. Much has to be contributed by the bands nowadays. There are ways for bands to release high-quality work in collaboration with labels, but I believe it is not feasible for small underground labels to bear the entire costs for the general public, but one must define where underground labels begin and end. There are some labels that specialize in stoner rock and have managed to maintain or even expand their position over the years.

- What makes a band or a label "mainstream" in your view?

- In the past, bands had to bend over backwards in my eyes to become mainstream. Nowadays, bulky bands like Mastodon or Kylesa fill the big halls. When bands do not compromise and stay true to their sound, they are also welcome to play in front of a larger audience. Soap-washed productions are more commonly heard in the rock and metal genre. 

- If a band moves from unterground to a wider audience, does that always involve compromises, like becoming more listener-friendly? 

- I don't think so. There are now many bulky bands that are naturally growing and increasing their fan numbers bit by bit. As I said, there are many bands today that play non-commercial music and are very trendy.

- How is Daredevil coping with the current era, where some labels like Ozium Records are closing? 

- It has become increasingly difficult to sell your release. Costs are exploding and there are now an overwhelming number of bands. If you don't have a band that is regularly touring, it will be hard to sell good music. There are a few big labels that divide the cake among themselves, and the small labels will fade away in the long run if costs continue to rise like this. Some recent Daredevil releases are available on vinyl (e.g. River Lucifer) and some upcoming ones will only be available on CD (Warped Cross). You have to find a good middle ground. Unfortunately, some of my best releases this year have only been released digitally. I'm talking about three RIDGE albums - this is the stoner rock I like! Ridge : One of the bands that released a great album around the turn of the millennium and then totally disappeared. Now, decades later, Ridge is releasing 2 unreleased albums. Incredible.

- What is your relationship with other labels - is it more competitioen or collaboration?     

- It is not a competition. We know our limits and are open about them with the bands. We are proud of what the leading labels have achieved and what they contribute to the stoner scene. We are not envious. We are always open to collaboration. We have different relationships with Stoner Labels like Heavy Psych Sounds and Ozium Records or Metal labels like Violent Creek or MDD Records and Doc Gator Records. We are open for everything as far as it fits!   

 - Can you share a key collaboration or release that you are espcieally proud of?   

- We had already had some collaborations. In 2000, we released a compilation together with Monster Zero Records. Highlights included the two jointly released albums by SUNNSHINE and DISENGAGE with Swell Creek Records - Disengage and Mother Misery was even awarded 10 x dynamite in the German Rock Hard. And for the re-release of the STONEWALL NOISE ORCHESTRA debut, there was a collaboration with Heavy Psych Sounds from Italy. And the Grand Massive / Mustasch Split 7" on the Mustasch own label was a honor!  

- Which releases or projects are your most proud of to date? 

- We are proud of all the albums, otherwise we wouldn't have published them. We are especially proud of the collaboration with Mother Misery and Stonewall Noise Orchestra. Both sold a lot back the time and grow after their releases on Daredevil Records. Additionally, the releases from Disengange and Sunnshine, two of the best US bands back the time. And the fact that we were able to get bands like Mastodon, Entombed, Hermano, Dozer, and many others for our BURN THE STREET series is a great honor for us. I am most proud that we were able to get MUSTASCH for a split with my band Grand Massive. I am probably one of the biggest Mustasch fans on this planet. 

 - What can we expect from Daredevil Records in the near future?

- The new Grand Massive Vinyl is out now and ready for order. River Lucifer will come around with a new vinyl single in the next weeks and we are looking forward to the upcoming german Doom Sludge rocker from WARPED CROSS, they has returned to Daredevil after the debut album. We got the master tapes right now and will release it 2025. 

The second part of the interview will be published soon, offering a more personal glimpse into Jochen’s stories.

Norwegian stoner rockers The Big Rip are not slowing down: on August 22nd they dropped their new EP Olympus Mons, packed with fuzz, heavy riffs, and cosmic vibes. Their debut Order of the Goatlord already proved these guys weren’t here to play average stoner rock, but this time they’ve taken it even further. “Behold, This Mountain” channels Witchcraft-style psychedelia while adding a desert rock groove, and tracks like “Kaktus” and “Kraken Mare” feel like a wild mix of a proggy trip and a sweaty club gig.

The whole EP plays like the soundtrack to a space voyage: four songs that transport you straight to another planet and leave you standing next to a massive speaker stack. No wonder the critics are all in – Doomed Nation called it “the new beat of the cosmos,” while Head-Banger Reviews described it as a full-on psychedelic journey. If you haven’t heard it yet, this EP is the perfect entry point into The Big Rip’s universe – and it’s clear this won’t be the last stop. AMEN!

The Big Rip

The first time I heard Electric Wizard’s legendary Dopethrone album at my friend Ricsi’s place, I was immediately drawn in by its depth, and strange as it may sound, I knew I had come home. It felt personal, and I still feel that way today. I remember those mornings at Ricsi’s when a thousand hammers seemed to pound a non-existent anvil in my head – that’s when I’d put on Funeralopolis, crank up the volume, and feel like I’d cleared all the grime out of myself. Ricsi probably wasn’t thrilled, trying to sip his coffee at the same time.

Argentinian Mephistofeles arrived in my life at the perfect moment. When Electric Wizard started turning inward and losing their creative spark, Mephistofeles transformed that spark into flames. They were rawer than anything I’d heard before. Deeper than the devil’s asshole. Musty and dank – yet they resurrected and reshaped the style. God, the riffs and that filthy sound! I love it.

 Whore (2016)
The debut album delivers raw, lo-fi stoner doom with catchy riffs. The tracks dive into themes of self-destruction and drug addiction – raw and unfiltered. A cult classic that every collector should own.

I’m Heroin (2017)
This 47-minute psychedelic journey is pure delirium. Hypnotic yet free, devilishly slow yet jammy – like being trapped in a drugged-out coma you never want to leave. No wonder Jus Oborn (Electric Wizard) picked it as one of his favorites.

Satan Sex Ceremonies (2019)
One of the band’s darkest, most authentically doom releases. Listening to it is like staring into a slowly bubbling cauldron filled with smoke, sulfur, and demons. Forty-seven minutes of pure addiction where the sense of time simply disappears.

 Mephistofeles then closed the original lineup era with Violent Theatre in 2022, but a new chapter is already beginning. The big news: all three first classic albums will be reissued on colored vinyl by Heavy Psych Sounds in autumn 2025. Finally, these cult records are accessible – no more hunting in the underground.

I already know: when the needle drops on the vinyl, I’ll feel the same catharsis as the first time I encountered Mephistofeles. AMEN!

Heavy Psych Sounds, Mephistofeles