Az atlantai Wizard Smoke nemrég jelentkezett második albumával a The Speed Of Smoke-al. Bevallásuk szerint hatással volt rájuk a Torche, a Red Fang, a Zoroaster, a Coliseum, a Kylesa és a Thrones, azonban én mindenképpen megemliteném a Y.O.B.-t, Electric Wizardot és az Esotericet.

  Az új albummal igencsak magasra helyezték a lécet, mivel ez már egy kiforrottabb anyagot, egy jobban átgondolt hangzást, megjelenést és törődést mutat az első albumhoz, a Live Rock In Hell-hez képest.

  Nem tudom, hogy a boritó központjában lévő csillag melyik lehet, de nagyon találó, ha az Esthajnal csillag lenne az. Esetleg a Lovecrafti Cthulhu mitoszbeli Ősi Istenek egyik szunnyadó lelke. A lemez egyébként végig ilyen. Sötét és éteri egyszerre. Groteszk,iszonytató és csodaszép. A vokál állandóan efektelt, nincs tiszta ének. Hol valami földöntúli károgás, hol mormogás, de néha mintha az űrből törne elő. Mélyrehangolt mázsás riffek tekeregnek, mint valami hatalmas férgek a külsö űrből, akik arra vágynak, hogy kitépjék a lelked.

  Baromi jó a lemez, hallgassátok mielőtt elkezdődne a tavaszi virágzás.

  Linket az együttes kérésére nem teszek ki, de Itt van néhány elérhetőség:

 wizardsmoke.net

facebook.com/wizardsmoke

www.last.fm/music/Wizard+Smoke 

 
The Wizard Smoke band from Atlanta just released their second LP called 'The Speed Of Smoke'. The band says that they were inspired by Torche, Red Fang, Zoroaster, Coliseum, Kylesa and the Thrones and we noticed some influence by Y.O.B., Electric Wizard and Esoteric. It sounds even more better than their first CD (Live Rock in Hell).

It's a great album so start to listen to it before the Spring flowering!

Awesomeness.

Riff Cannon : Mercury Mountain

Rico egy kicsit megelőzött a lemez posztolásával, de mivel már vagy négy napja összeállítottam az ajánlót, utólagos engedelmével kiposztolom én is.

Szóval : a bostoni Riff Cannon debütáló lemezére a Giant Horizon Dávidja hívta fel figyelmünket, idézem: " szerintem gecinagy ".  Végighallgatva a lemezt annyiban egészíteném ki ezt a megállapítást, hogy szerintem meg kibebaszottul-kurvára-gecinagy, de nézzük mit is találunk a lemezen:


Egy pörgős stoner rockival indítanak ("Into The Unknown"), aminek szövege a végtelen kozmosz utáni vágyakozást ecseteli. A következő "Casting Shadows" is a lendületes fékevesztettséget folytatja. Végtelen országutakon száguldozó gépszörnyek és a nevadai sivatag telefüstölt csehói jelennek meg a hallgató lelki szemei elött. A harmadik, "The Oracle" egy pszichedelikus légkörrel átitatott, lassú tempójú, sludge-os muzsika. A szövegben itt letünt korok csatái és harcos hősök szellemei elevenednek meg különböző északi legendákra utalva. Pl.: "To Valhalla we pray for what's to come", "Misty fields and ghost of heroes", vagy "Quiet mammoths line the desert seas"...stb. A következő, "Remember To Die" egy jó kis ökölrázós zene, alig 3 perc hosszúsággal és sludge-ba hajló, üvöltő vokállal. Nagyon állat zene! A lemez egyetlen elvontkodósabb tétele  a  "Roads To Pompeii". Intenzív ütemeire pszichedelikus gitártémákat pakoltak, amelyek leginkább lakatlan tájakat festenek. Fucsa hangulatú, kellemes kis muzsika. A kietlenséget a "Mercury Mountain" rövid dobpergetése töri meg, majd emberesen visszalökik a hallgatót az ereszd el a hajam feelingbe. Zabolátlanság, üvöltés, eszméletlen szabadsághangulat. Nem tudom eléggé dicsérgetni azt az ösztönösséget és erőt, amit ezek a srácok produkálnak a zenéjükkel. Nekem leginkább az olasz OJM, Under The Thunder című lemezét jutattja eszembe az egész. Arra is ugyanez a megállíthatatlan sodrás volt jellemző, de talán még az énekes is ehhez hasonlóan nyomta. Az utolsó elötti, "See Me Fall" hangulata és refrénje meg valami olyan kitörni vágyást és szabadságérzetet ad számomra, amit kb. a Mangoo, Blinders című számánál éreztem utoljára. Hogy a tökömbe nem találkoztam 2009-ben ezzel a lemezzel? Döbbenet, hogy mit hagytam ki! Az utolsó számról is érdemes azért pár szót ejteni. Az "At The Hall" címet viseli és rendesen lenyugtatja hallgatóját az észrevétlenül lepergő lemez végére. Vágyakozó gidármelódiája és kifáradt éneke szomorúan tudatosítja bennünk, hogy vége a bulinak, holnap meg meló van. Az együttes weboldalára ellátogatva az is kiderül, hogy ennek a számnak a szövege valójában arról panaszkodik, hogy a közelgő sötétség nemsokára rátelepszik a hegyek közt fekvő erdei otthonra, ahol eddig éltünk. Valami hasonló, mint a "vége a bulizásnak" érzés, nem?. Igaz milyen szar egy végigvedelt hétvége után másnap munkába állni? Na ugye!

Kifejezetten élénk hangulatra számíthattok a lemez közel 40 percében, szóval aludni, vagy unatkozni biztos nem fogtok. Dávidnak pedig hatalmas köszönet az ötletért!

Tracklist:
01.Into The Unknown 3:05
02.Casting Shadows 3:00
03.The Oracle 4:43
04.Remember To Die 2:56
05.Roads To Pompeii 9:44
06.Mercury Mountain 2:43
07.See Me Fall 6:49
08.At The Hall 6:50

Riff Cannon (2009) - Mercury Mountain

Az ajánló témájának felvetését ezennel köszönöm a GiantHorizon-os Dávidnak, már csak azért is, mert tényleg jó a banda. Fiatalok, debüt album, mégis inkább az útkeresés helyett azt írnám, hogy változatos a bostoni négyes muzsikája. Leginkább, amolyan modern fuzz rocknak írnám le, némi utazással, pszichedéliával fűszerezve.

Ahogy haladunk a higany hegy felé egyre jobban az az érzésem, hogy ez tényleg egy utazás. Két számot emelnék ki, a két nagy utaztatót az egyik az 'Utak Pompeiibe' és a 'Hallnál'. Elég fiatalnak néznek ki a srácok, ez ahhoz képest komoly teljesítmény, úgyhogy mindenképpen hallani fogunk még róluk, talán kicsit elmennek majd a mainstream irányába is, talán megmaradnak ilyen egyéninek, szerethetőnek, mint amilyenek most (remélem), de mindenféleképpen egyre nagyobb lesz a sikerük és a rajongótáboruk. Mivel ez egy 2009-es kiadvány, úgy gondolom lassan itt az ideje, hogy halljunk felőlük. Hát nem tévedstem nagyot, éppen stúdióznak. Info: http://www.myspace.com/riffcannon és http://www.riffcannon.com.

get stoned!

Már korábban ígértem ezt a KYUSS koncertvideót. Egy kis ráhangolódásnak a vasárnapi koncert előtt. A felvétel 1991-ben, azaz már húsz éve (!) készült, ez szinte hihetetlen. Akkoriban a jelenlegi turnéfelállás 3/4-e, és természetesen a jelenleg saját bandájára fókuszáló QotSA frontember alkotta az együttest, azaz John Garcia, Brant Bjork, Nick Oliveri és Josh Homme.

Jócskán megváltoztak azóta mindannyian, talán a legviccesebb változás Nick Oliverihez fűződik, akinek hosszú haja már a múlté, jelenleg pedig szakállra gyúr. Biztos megirigyelte Billy Gibbons viseletét.

Ez a 37 perces videó talán a legkorábban készült amit valaha láttam róluk, és a legjobb az egészben, hogy profi a felvétel minősége.

Na de visszatérve a zenére, itt a Setlist:

1. Zero
2. Love has passed me by
3. [Beginning Of What's About To Happen] HWY 74
4. Freedom run
5. Deadly kiss
6. Bottoms up
7. Lifetime of hatred
8. Stage III

(bonus tracks: 7 Year Bitch)