Riff Cannon : Mercury Mountain
Rico egy kicsit megelőzött a lemez posztolásával, de mivel már vagy négy napja összeállítottam az ajánlót, utólagos engedelmével kiposztolom én is.
Szóval : a bostoni Riff Cannon debütáló lemezére a Giant Horizon Dávidja hívta fel figyelmünket, idézem: " szerintem gecinagy ". Végighallgatva a lemezt annyiban egészíteném ki ezt a megállapítást, hogy szerintem meg kibebaszottul-kurvára-gecinagy, de nézzük mit is találunk a lemezen:
Egy pörgős stoner rockival indítanak ("Into The Unknown"), aminek szövege a végtelen kozmosz utáni vágyakozást ecseteli. A következő "Casting Shadows" is a lendületes fékevesztettséget folytatja. Végtelen országutakon száguldozó gépszörnyek és a nevadai sivatag telefüstölt csehói jelennek meg a hallgató lelki szemei elött. A harmadik, "The Oracle" egy pszichedelikus légkörrel átitatott, lassú tempójú, sludge-os muzsika. A szövegben itt letünt korok csatái és harcos hősök szellemei elevenednek meg különböző északi legendákra utalva. Pl.: "To Valhalla we pray for what's to come", "Misty fields and ghost of heroes", vagy "Quiet mammoths line the desert seas"...stb. A következő, "Remember To Die" egy jó kis ökölrázós zene, alig 3 perc hosszúsággal és sludge-ba hajló, üvöltő vokállal. Nagyon állat zene! A lemez egyetlen elvontkodósabb tétele a "Roads To Pompeii". Intenzív ütemeire pszichedelikus gitártémákat pakoltak, amelyek leginkább lakatlan tájakat festenek. Fucsa hangulatú, kellemes kis muzsika. A kietlenséget a "Mercury Mountain" rövid dobpergetése töri meg, majd emberesen visszalökik a hallgatót az ereszd el a hajam feelingbe. Zabolátlanság, üvöltés, eszméletlen szabadsághangulat. Nem tudom eléggé dicsérgetni azt az ösztönösséget és erőt, amit ezek a srácok produkálnak a zenéjükkel. Nekem leginkább az olasz OJM, Under The Thunder című lemezét jutattja eszembe az egész. Arra is ugyanez a megállíthatatlan sodrás volt jellemző, de talán még az énekes is ehhez hasonlóan nyomta. Az utolsó elötti, "See Me Fall" hangulata és refrénje meg valami olyan kitörni vágyást és szabadságérzetet ad számomra, amit kb. a Mangoo, Blinders című számánál éreztem utoljára. Hogy a tökömbe nem találkoztam 2009-ben ezzel a lemezzel? Döbbenet, hogy mit hagytam ki! Az utolsó számról is érdemes azért pár szót ejteni. Az "At The Hall" címet viseli és rendesen lenyugtatja hallgatóját az észrevétlenül lepergő lemez végére. Vágyakozó gidármelódiája és kifáradt éneke szomorúan tudatosítja bennünk, hogy vége a bulinak, holnap meg meló van. Az együttes weboldalára ellátogatva az is kiderül, hogy ennek a számnak a szövege valójában arról panaszkodik, hogy a közelgő sötétség nemsokára rátelepszik a hegyek közt fekvő erdei otthonra, ahol eddig éltünk. Valami hasonló, mint a "vége a bulizásnak" érzés, nem?. Igaz milyen szar egy végigvedelt hétvége után másnap munkába állni? Na ugye!
Kifejezetten élénk hangulatra számíthattok a lemez közel 40 percében, szóval aludni, vagy unatkozni biztos nem fogtok. Dávidnak pedig hatalmas köszönet az ötletért!
Tracklist:
01.Into The Unknown 3:05
02.Casting Shadows 3:00
03.The Oracle 4:43
04.Remember To Die 2:56
05.Roads To Pompeii 9:44
06.Mercury Mountain 2:43
07.See Me Fall 6:49
08.At The Hall 6:50
