Default style- Alternative style

A bepótolt jubilálás Süsü kedvenc metalbandájától - Wackor, Head For The Sun, Just Four a Kék Yukban

Eredetileg ugyanis tavaly decemberben ünnepelték volna meg fennállásuk 15. évét Slayercsabiék, de akkor vmiért mégis elmaradt, pedig készültem rá nagyon. Sebaj, megérte várni a pótlásra, mert bár nem akarom előre lelőni a poént, de túlzás nélkül állíthatom, h. fergetegesre sikeredett az este!

Na de induljunk az elejéről! A decemberre tervezett buli alapfelállása semmit nem változott, nem maradtak ki zenekarok és nem is csatlakoztak újabbak. Wackorék kedvelt turnépartnereire, a Just Fourra várt a feladat, h. elsőként bemelegítsék a lassan gyülekező publikumot. Szükség volt a melegítésre a szó szoros értelmében is, mert a fűtéssel bizony eléggé spóroltak a klubban, még úgy is, h. kint farkasordító mínuszok voltak, így aztán le se vetkőztem egy szál pólóra. De vissza a Just Fourhoz: a fiatal esztergomi kvartett nem okozott csalódást: odatették magukat, amennyire csak lehetett. Modern metal a játék neve náluk, de nem a populáris, nu metalos fajtából, hanem a durvább vonulatból, noha az énekes srác rasztái miatt simán nu metal bandának hihetné bárki őket. Zenéjükben thrashesebb és itt-ott southern stoner/sludge dolgok is megvillantak, a Lamb Of God bizonyára nagy kedvenc lehet náluk, de a gitáros Pantera pólója se volt véletlen nyilván. Az ekkor még maroknyi közönség első sorban helyet foglaló része kajakra levette szűk félórás műsorukat, nem is bánták volna, ha Csak Négyék még egy darabig zúznak a deszkákon. Aki még nem ismeri őket, annak ajánlom, h. töltse le bemutatkozó EP-jüket - megéri!

A még nem annyira régóta létező, de ismert, kipróbált arcokat is magában foglaló Head For The Sunhoz volt szerencsém a tavalyi Stonerblog bulin, már ott is éreztem bennük a drive-ot. Ebben a bandában blogbeli kollégám, Rico gitározik, a Burning Full Throttleből ismert Badarász Béla pedig ellentétben anyazenekarával itt a négyhúrost kezeli.A többieket még nem ismerem eléggé, Rico tudna róluk többet mesélni.:) Egy Slo Burn nótával, a "Pilot The Dune"-nal kezdték műsorukat, majd felváltva jöttek a saját szerzemények és feldolgozások (többek közt a Black Stone Cherry-től, Spiritual Beggarstól és Floodgate-től - utóbbit volt olyan ember a közönségben, aki nem ismerte egyáltalán, magára vessen :P). Némelyik covert kissé bizonytalanul fejezték be, de legalább abszolút érezhető volt így a spontaneitás. A saját számaik húznak akár egy V8-as; jó lenne, ha minél több témájuk születne, h. ne kelljen annyi feldolgozással kitölteni a műsoridőt (még ha kétségtelenül sokat is lehet ezekből tanulni). Ettől függetlenül rövid szettjük alatt egyből vhol Kaliforniában a sivatagban érezhette magát a hallgató, a Head For The Sun tagjai nem is tagadják, h. hatott rájuk ez a desert rockos vonal. Az ő bemutatkozó anyagukat is le lehet tölteni (akár innen a blogról is), úgyh. keressétek!

Az átszerelés után pedig belecsaphatott a lecsóba a szülinapos zenekar, vagyis a Wackor, akik miatt végül is összegyűlt a többség. A fővárosban az utóbbi években meglehetősen szórványosan koncerteztek Süsü kedvencei, vidéken azonban annál több alkalommal beléjük lehetett futni, így érthető, h. számos budapesti vagy főváros közeléből származó fan (magamat is beleértve) kiéhezve várta ezt a bulit. Mire Mikiék színpadra léptek, már kétségtelenül felforrósodott a hangulat és a levegő a Kék Yuk koncerttermében. Sorjáztak a jobbnál-jobb számok az életműből: Khemotox Bloodpaint, Somebody's Nobody, Bloodcat, Munnymaker, h. csak néhányat említsek. A közönség (főleg az első sorokban állók) pedig mindre egy emberként beindult. Javarészt a "Methanolid és "Uncommon Ground" albumos dalok voltak terítéken, de ízelítőt kaphattunk a szépen lassan készülő vadiúj lemezanyagról pár zöngemény képében, vmint az egészen korai demós korszak is megidézésre került az "Insane" "The Q" és "Lobotomy" c. "slágerekkel". Továbbá egy tökéletes Wackor koncerthez Csabi zseniális átkötőszövegei és a tagok közötti mókás párbeszédek is hozzátartoznak, ezek most sem maradhattak el. Vendégeket nem hívtak a 15 éves jubileumra, mondjuk az igazat megvallva annyira nem is hiányoztak, bár Ágnes megjelenése, vmint a vele közösen rögzített "Judgement In My Illusions" biztosan további ovációt váltott volna ki. A Wendigo és Stonehenge révén ismert, jelenleg a Phoenix Filesban éneklő Bátky Zoli is az együttes régi barátja, vmiért őt sem hívták meg, pedig fellépett már velük néhány alkalommal. Ők tudják, miért.

A végére még az első sort is bevonták a muriba: nevezetesen egy közös dobimpróból (a közönség a színpad előtti hordók tetejét verte) kibontakozott a Sepultura "Ratamahatta" c. számának feldolgozása! Wackoréknál nem igazán divat a feldolgozás (noha egy Moby Dick átirattal ők is képviseltették magukat a "Bálnavadászok" c. válogatáson, amely a soproni thrash-legenda előtt tiszteleg), most megmutatták, h. ez is megy nekik - méghozzá nem is akárhogy: beleszőttek egy Korn-Blind motívumot! A ráadásban sorra került a "Jinxted Obscene Evolver" (vagy ahogy mindenki ismeri: Electric Fire), legvégén  pedig a "Ponyvaregény" c. film által közismert Dick Dale And His Del Tones szerzeménnyel, a "Miserlou"-val (amelyhez a Black Eyed Peas is hozzányúlt) pörgették extázisba a publikumot. Pár nótát még szívesen hallottam volna (a "Far Beyond"-ot pl. nem értem, miért hanyagolják újabban, kiváló koncertszám), és abban reménykedtem, h. az egyetlen magyar nyelvű anyagot, az "Elmecsere" címűt is megidézik legalább egy dal erejéig (az "Örvény"-t mondjuk megkaptuk "Insane" címmel angolul), de ezt leszámítva nem tudok belekötni a koncertbe. Mindamellett nagyon atom hangzást kaptak, köszönetet is mondtak a keverősnek a végén.

Bár elég sok buli volt még aznap a fővárosban, aki ezt választotta, kizárt, h. csalódottan távozott volna. Összegezve méltóképp ünnepelték meg a 15-ödiket Csabiék, legyen a 20. évforduló is legalább ilyen jó! Addig is kívánjuk, h. terjedjen a "wackorythis" néven ismert vírus továbbra is, mondjuk remek koncertek, meg egy nagyon bomba új album formájában és lehetőleg fertőzzön meg minél több embert, aki szereti a szórakoztató, de ugyanakkor igényes és korszerű groove-gazdag fémzenét!

 

 

Marbles - Hit The Road (2011)

 

A Portugál stoner rock a Marbles esetében egy másik oldalát mutatja, mint a korábban már posztolt Killimanjaro, heavy-blues helyett most kemény fuzz rockot (na jó, ez is blues, de fuzz-blues) kapunk az arcunkba, már ha el tudjuk viselni az ezzel járó következményeket.

1995 augusztusában jött létre a formáció Lisszabon külterületén Montijo városában. Az első demójukat 1996-ban rögzítették és a ’Sleepy Time’ elnevezést kapta. A ’Quite the Same’ című daluk pedig rákerült egy fiatal garázsbandákat felvonultató válogatáslemezre, a ’Teenagers From Outer Space’-re.

 

Az együttes ezután aktívan folytatta a zenélést, 1997-ben, 2000-ben és 2004-ben is rögzítettek demó anyagot. 2007-ben ketten távoztak a Marbles-ből, majd így a most már háromtagú zenekar tavaly év végén kiadta ’Hit the Road’ nevű lemezüket.

Amint írtam följebb, tényleg kemény fuzz rock élménnyel gazdagodhatunk, ha meghallgatjuk őket, szerintem nagyon hangulatos anyagot hoztak össze. Kiemelni egyetlen tételt sem lehetne, a színvonal az elejétől a végéig magas, más kérdés, hogy a ’Feel Alright’ lett a személyes kedvencem, ami az első dal az albumon.

Linkek:
http://marblespwr3.bandcamp.com/
https://www.facebook.com/marblespt

Muffler Men - Trigger and Fly (2011)

Muffler Men



A Muffler Men nevű belga rock trió 2011-ben jelentkezett bemutatkozó lemezével, ami a ’Trigger and Fly’ címet kapta. Az együttest két korábban is közös zenei múlttal rendelkező illető, Steve De Vlieger és Dirk Legiest alapította, hozzájuk csatlakozott később Jelle Van Lysebettens basszusgitáros. 2008-tól dolgoznak együtt, 2009-ben és 2010-ben pedig már több fesztiválon is felléptek.

Eleinte metál jellemezte leginkább a zenéjüket, de egyre inkább a rock felé vették az irányt, és a Foo Fighters, Muse, Queens of the Stone Age útját kezdték követni.

A debütáló lemezen is tükröződnek ezek a hatások, a Daily Taste Of Summer című szám az első a sorban, kissé borús hangulat jellemzi ezt a trekket zenei oldalról. Énekorientált zenéről van szó, a harmadik szám Killer on The Loose metál zenei elemeket, az azt követő Engineer pedig grunge-os témákat is felvonultat.

Ezt követően az engem a Hellacopters-re emlékeztető Mistakes, és The Takeover szám is teszi a dolgát. Az All Dressed Up még egy érdekes instrumentális téma a lemez végén, nem is tudom miért, de a szám befejezése eszembe juttatta a Qotsa ’I Think I Lost My Headache’ című számát.

A lemez ingyen streamelhető a lentebbi linkek egyikéről.

Tagok: Steve De Vlieger, Dirk Legiest, Jelle Van Lysebettens

Számlista:
1. Daily Taste of Summer
2. Animal
3. Killer On the Loose
4. Engineer
5. Mistakes
6. The Takeover    
7. Lack (The Bad Apprentice)
8. Trigger and Fly    
9. All Dressed Up    
10. In Your Fire (Bonus Track)

Linkek:
www.mufflermen.net
www.cdbaby.com/cd/mufflermen (digital and physical distribution)
www.facebook.com/mufflermen
www.myspace.com/mufflermen
www.twitter.com/mufflermen
https://www.youtube.com/user/mufflermenvideos

(pictures from facebook)

Orange Goblin : A Eulogy For The Damned

orange-goblin-an-eulogy-for-the-damned-promo-500pxcover-pic.jpg

Ahogy a borító is jelzi: Narancs Manóék ezúttal nem a sivatagban garázdálkodnak, mint azt legtöbben várnák tőlük, viszont mentségükre szolgáljon, hogy kárpótlásul kurvanagy zúzásokkal, hatalmas gitártémákkal és -eddig sosem hallott- minőségi hangzással ámultatják el a rajongókat.


Nem hiszem, hogy lenne akár egyetlen stoner fan is, aki ne várta volna baszottul a műfaj egyik legfontosabb idei megjelenését, illetve nem hiszem, hogy csak én vagyok egyedül azzal az érzéssel, hogy most valami példátlanul erős anyagot hoztak össze. Többszöri hallgatás után is rohadtul betalál pl. a groove metal bandákat idéző Acid Trial, aminek technikázós, kicsavart riffjeiről még a Mastodon is eszembe jutott. Tipikus thrash szólamok és arra utaló elemek uralkodnak a -hol bellassult, hol megbonyolított- The Fog című számnál is, de ugyanúgy thrash feelinget tapasztalhatunk a Death Of Aquarius-nál is, ami akár egy Overkill lemezen is bőven elférne, betonszilárd szaggatott riffjei és kimért középtempójának köszönhetően. Az ilyen és ehhez hasonló számok mellett a lazább Save Me From Myself szinte már ki is lóg a sorból Five Horse Johnsonra jellemző southern felhangjaival és Lynyrd Skynyrd-ot ünneplő dallamos kórusaival. Egyébként Hammondos háttérszínesítést is csak kifejezetten ennél a számnál, és -a lemez másik stoneresebb tételénél- a Bishop's Wolf-nál találhatunk. A hasonlóan dögös szerzemények közé sorolható még a Return To Mars című tétel is, ami lazáskodó gitárbetéteket és húzós groovokat egyaránt felvonultat, az A Eulogy For The Damned, pedig nemcsak a lemez legkomplexebb, legszínesebb tétele, de ugyanakkor tökéletes záródarab is.

A londoni stoner nagyágyúk minden eddigi albumukon tartották a jól megszokott irányvonalat, viszont ezúttal úgy gondolták, hogy itt az ideje kicsit felzavarni az állóvizet. Egy igazi adrenalin-fröccs lett az A Eulogy For The Damned! Nálam nagyon betalált, remélem nálatok is be fog!


Tracklist:

01. Red Tide Rising
02. Stand For Something
03. Acid Trial
04. The Filthy & The Few
05. Save Me From Myself
06. The Fog
07. Return To Mars
08. Death Of Aquarius
09. The Bishops Wolf
10. A Eulogy For The Damned

OrangeGoblin.jpg

Tagok:

Ben Ward - Vocals
Martyn Millard - Bass
Joe Hoare - Guitars
Chris Turner - Drums


Buli

 

 

süti beállítások módosítása