Binder Gáspár, rendszeres olvasónk, kiváló zenész és koncertszervező a következő kezdeményezéssel állt elő. Szeptember 06-án ideszervezi ismét Budapestre a The Grand Astoria-t, az olasz Le Scimmie társaságában. Azt gondolta ki, hogy az a magyar banda, aki a legtöbb haverját meginvitálja, az fellépési lehetőséget kap ezen eseményen.
Itt az üzenet, ahol is megtaláljátok a részleteket:
Halló! Van egy ilyen kis lehetőség: "Szeretne valaki játszani ezen a bulin? Az a zenekar nyer, aki a legtöbb haverját meghívja. Írjátok be az eventbe, hogy hány embert hívtatok meg összesen! (sok tagú zenekarok előnyben:)) https://www.facebook.com/events/381457135230534/"
A szegedi Barbears szerintem nem szorul külön bemutatásra a blog olvasói számára, ugyanakkor legújabb kiadványukról még nem írtunk bővebben. Pedig megér egy misét. Egyrészt hihetetlen profi hangzással lett rögzítve, másrészt, meg a rajta található zene is rendkívül minőségi és persze az sem egy utolsó dolog, hogy az egész ingyen letölthető a következő indokkal:
"Sziasztok! A szegedi Barbears zenekar vagyunk és elkészült az új EP-nk. Sajnos egyenlőre kézzel fogható formátumban nem létezik, mert elittuk az arra félretett pénzt, viszont a bandcamp oldalunkról ingyen letőlthető." (Id.: Passzió.hu)
.
.
Az angol énekkel próbálkozó magyar bandák többségénél általában furcsa érzetem támad az esetlen akcentus miatt. Valahogy gáz, idegesítő és hiteltelen. A Barbears esetében viszont ezt egyáltalán nem tapasztaltam. Garamszegi Balázs személyében egy olyan énekest tudhat magáénak a csapat, akinek hangja nem csak tökéletesen passzol muzsikájukhoz, de felveszi a versenyt a hasonló zenében utazó együttesek énekeseivel is. Igazi metal torok. Már rögtön az ep-t nyitó "Misty Down" című számnál érezhető, hogy erre született. A nyugis bevezetőt Eric Wagnerre (Trouble) emlékeztető hangtónusban kezdi, aztán a muzsika beindulása után végig irdatlanul erőteljes, férfias témákat produkál. Mind hangerőben, mind dallamok terén emberesen kitesz magáért.
A másik dolog, amitől megintcsak dobtam egy hátast az a hangszeres szekció munkája. Szatmári János zakatoló basszustémáitól, Lukács Laci impulzív gitárjátékától és Szabó Béla húzós ütemeitől olyan headbangelési kényszer fogott el, hogy ilyesmit utoljára a kilencvenes években éreztem. A "Misty Down" intenzív kezdése után is iszonyatjó szaggatott riffek, energikus szólók és hatalmas énektémák intézkednek az ember adrenalin szintjéről. A harmadik, "Death's Shadow" című tételt pl. Lukács Laci technikás- és egyben szenvedélyes gitárjátéka emeli a magasba, a "Devil's Justice"-nél meg Szatmári János karakteres basszustémáitól szakadt le a pofám. És végre egy basszusgitár, ami úgy szól, ahogy annak szólnia kell. Nálam egyértelműen ez a szám viszi a prímet. Nem utolsósorban, pedig had érje dícséret Szabó Béla erőtől kicsattanó-, változatos dobolását is. Lendületes, kemény alapozása tökéletes összhangban működik társai energikusságával.
Stoner, vagy southern metalnak nem is igazán mondanám az EP-n hallható számokat. Ezek igazi keménykötésű metal muzsikák, amiket kár is lenne skatulyázgatni. Kb. akkor kapnánk ilyen hangzást, ha a Trouble zenészeit telepumpálnánk tesztoszteronnal, hogy megmutassák végre, hogyan is kell metalt játszani. Reméljük lesz még hozzá idén szerencsénk, főleg, hogy csatlakozott hozzájuk Kyle Thomas. A BARBEARS-hez visszatérve, pedig biztos vagyok benne, hogy nagylemezüket simán odatehetjük majd a Mood, a Magma Rise, vagy a Wall Of Sleep albumaihoz a polcra. Nálam legalábbis már ez az EP is 2012 kedvencei közé került. Olyan állatul szól, hogy egyszerűen újra és újra meg kell hallgatni!
.
.
.
Tagok: Garamszegi Balázs - Ének Lukács László - Gitár Szabó Béla - Dobok Szatmári János - Basszus
.
.
.
.
Ja igen, és a csapattal készült interjút is érdemes elolvasni a Stonerise oldalán!
A Stoner (sógor)Rock! Nézzétek, mert érdemes. Ausztriában nagyon pezseg a Stoner élet, bár mostanában nálunk is. Igaz, csak zenekar szinten, mert a közönség még mindig lusta és otthon vakarja a tökét, ahelyett, hogy megnézne egy igazi, élő koncertet. Tisztelet a kivételnek. A koncertek nagyon sokszor ingyenesek, vagy esetleg egy korsó sör árába kerülnek, de akad olyan hely is, ahol leiható a bevétel.
Mindegy is, már nem mérgelődöm, inkább nézzetek néha-néha rá a szomszédok Stoner ARCába.
Akár hiszitek akár nem, megbontottam egy üveg bort. Azért tettem, mert ez a zene és a jelenlegi hangulat tökéletes harmóniát hozott a számomra. Nagyon tömény, zsúfolt és tartalmas hétvégén estem át, alvás 'lópikula', hétfő hajnali ébredés, aztán meló... Kellően fáradt a testem és 'punnyadt' az elmém. Szerencsés helyzetben vagyok, mert megtehetem, hogy erősítőre tolom a zenét és a kényelmes fotelomban hátrahajthatom a fejem anélkül, hogy bárki megzavarná ezt a meditációmat.
A Burweed egy Finn zenekar, közel a tengerhez. 2008-ban kezdték el építeni magukat, de nem kapkodnak. Két Ep-jük van. Az elsőn egy gitárossal többen voltak. A 2012-es Eyes Down South egy oxymoron. Képeik ihlettek arra, hogy általuk jellemezzem őket. Mint a tenger: olyan nyugodt, mint amilyen aggresszív. Bár nem vad, mégis tökéletes jellemzője lehet ennek az alkotásnak. Visszhangokkal és egyéb effeltekkel utánozzák az óceán mélyének ritmusát. Teljes mértékben át tudtam adni magam a zenének. Aki ismeri a skadináv zenéket annak nem lesz meglepő az ének, viszont minden másban az lehet. Sok az akusztikus téma, ami belesimul a higgadt defenzívába. Melankólikus, értelmes, kifinomult, érett. Sludge nyomokban hallható, mint az elvontság is. Szerintem meghallgattak néhány Neurosis-t, de nem idegeskednek hozzájuk hasonlóan. Nagyon kellemsen el tudsz szállni és merengeni, ha hasonló hangulatban vagy, mint most én...
Mindenre figyeltek. Jó a hangzás, jók az időzítések és nagyon összhangban van az egész. Egyedinek mondható! Mindkét kislemezt feltették a netre. Bár letölteni nem tudod, de 'rádióként' hallgathatod bármikor, ami felér egy letöltéssel, mivel kedvencek közé helyezve a linkeket akármikor elő tudod venni...
Aki nemcsak a pörgést, a brutalitást, és a vérhányást szereti, annak nagyon ajánlom! Második hallásra kijönnek a kis finomságok. Ha ezeket észreveszed, akkor már nincs menekvés! Elragad a tenger és vele együtt fogsz mozogni. Néha felcsapsz, majd hullámzol kicsit békésen. A 'hánykolódást' szándékosan hagytam ki...
Az art nouveau borító jól visszaadja a földközeliséget, azt az őszinte rockzenét, amit ez az album nyújt.
Parasol Caravan. Kicsit sztóner, kicsit déli, nagyon ROKK. Nincsen határozott iránya, mégis megy előre és visz magával. Van itt minden jó, amit csak kívánhatnánk: dögös groove-ok; aztán elszállós, már-már meditatív dallamok; ahogy esik, úgy puffan gitárszólók; tempóváltások; erőteljes ének; no meg az a Cadillac... Nincsen túlbonyolítva, olyan mintha egy kedves régi ismerőssel találkoznál. Kellemes és meleg.
Cachimbo de Paz. Békepipa. No ez már inkább rideg és befeléforduló. Igencsak sötét, nehézkes, nyomasztó, amit a dörmögő-morgó ének csak fokoz. Szóval van egy bizonyos különleges hangulata, ami ritkán van az embernek (legalábbis remélhetőleg), de akkor nagyon be tud találni.
A két zenekar anyaga jól megfér egy albumon, bár így egyenként rövidke, hallgatnék még tőlük többet is. Mindenestre a Use the Fuzz elnyerte a tetszésemet és kíváncsivá tett a bandák további megnyilvánulásai iránt.
Szavak és hangok a sivatag merengve lüktető torkából, dűnék felett cikázó akkordok, tétován gomolygó füst, vagy izzó száguldás. "Let the truth be known, Get stoned!"
(Ha zenét töltesz le a blogról, kérünk, hogy 24 órán belül töröld, és ha tetszik, vásárold meg legálisan, mert az úgy jó. Köszönjük.)
Kommentek