Default style- Alternative style
Megint egyik az egyik kedvencem, Chiléből. Úgy látszik maradtak még az új albumról lemaradt számok, amiket gyorsan ki is adtak múlt hó végén.
A hangzás a szokásos dörzsölős, a dalok is a jól bevált fuzzörvény és a 70-80-as pop/punk korszakot idézőhangulat, keverékei.
Dig it!
A Kilian zenekar most csütörtökön a Dűrer kertben ingyenesen bemutatja a nagyérdeműnek az Anyacsavar EP-t. Szerintem akinek van egy kis szabadideje, az mindenképpen menjen. Akinek meg nincs, az csináljon magának!
AMEN!
Nemrég jelent meg egy koncertbeszámoló az egy héttel ezelőtti Diomede, Lost Again buliról. Most egy újabb aspektust olvashatunk Battereye tollából, aki egyébiránt a jobb napokat is látott Southernblog motorja, apja volt. Nagyon nagy hiányt pótolt ezzel a bloggal, de időhiányban szenved és emiatt nem nagyon tudott foglalkozni a posztolgatással. Arról nem is beszélve, hogy a Steam Engine (ingyenesen letölthető EP) gitárosa. Szóval be van havazva.
Egy koncert margójára
Leírom, én hogy képzelem. Három budapesti cimbora fogta a hangszerét, lehúzott egy próbaterembe, írt pár olyan témát, amik akár a legnyilvánvalóbb hatásaik lemezein is elférnének, söröztek együtt, mert ez a világ felvilágosultabb vidékein elkerülhetetlen velejárója az ilyen összejöveteleknek, és titokban azt vették észre, hogy a riffek, ütemek és dallamok között bizony számok is vannak. Gondolom hamar belátták, hogy csak jó lenne ezeket rögzíteni, ha nem is az utókor, de legalább saját maguk számára, abból baj még nem történt. Közben a formáció felvette a Lost Again.. nevet, a kislemez kapott egy szép borítót, és mint minden normális zenekar, leszervezték az első koncerteket. Közben a haveri körben, majd a füstös, lassú és fájdalmasan gyönyörű zenék kicsit megfáradt hazai színterén is gyorsan terjedt a zenekar híre. Mit tagadjam, nekem is tetszett a kislemez, meg különben is, van ismerős a bandában, nem volt kérdéses, hogy megnézem őket a Szféra „színpadán”. Afféle baráti összejövetelre számítottam, ahol majd egyetértően bólogatunk a hitvány hangzásban éppen csak kivehető témákra, besörözünk, egymásra licitálunk a „ki miért nem blogol/ lép fel gyakrabban a zenekarával” című kardinális kérdésekben, és végül keresünk egy éjszakait.
Nem ez történt.
Nem csak ez történt.
A Lost Again.. olyan erőket szabadított el, amiket nemhogy kezdő bandák, de még a profik is megirigyelnének. Valami óriási zenekar nagyon exkluzív buliján éreztem magam, ahol tudom, hogy kiváltság az első sorokig furakodnom, mert eleve nem férünk el húsznál többen a teremben, és színpad híján máshogy nem látnék semmit a koncertből. Egyfajta szeánszon, ahol kétségem sincs afelől, hogy ez másoknak is pont ugyanúgy tetszik, mert akkor nincs igazság a világon, ha bárkiben is csak a legkisebb kétely felmerül ennek a bandának a létjogosultságát illetően. Fülig érő szájjal néztem végig, ahogy a három csóka még csak tudatában sincs annak, hogy most éppen varázsolnak. Mert ők szerintem csak ugyanazt hozták, mint a próbákon, a lehető legegyszerűbben, sallangok, feszültség és arcoskodás nélkül, valami szokatlan természetességgel, amit itthon én csak ritkán, a legnagyobb kedvenceim koncertjén tapasztaltam eddig.
Hogy valami konkrétabb információt is kapjatok a zenéjükről, Asztalos Viktor puritán, erőteljes dobolása tökéletesen támasztja meg Nagy Dávid basszustémáit, aki emellett még az énekesi feladatokat is magára vállalta. Hangjában ott van egy kis Layne-féle íz, és esküszöm, az Angertea-s Mihály Gergely orgánuma is folyton beugrik róla. Az iszonyú mély, mégis tiszta gitárokért, tömény riffekért, gyönyörű szólókért és sci-fis effektekért pedig Róna „Róka” Kristóf felel, akinek hangzása és játékstílusa is párját ritkítja itthon.
Beszámolómnak eredetileg a Kyuss in Chains címet szántam, de a fent leírtak tükrében remélem mindenki számára világos, hogy az egyszerűen nem lenne fair a bandával szemben: a végén még abba a téves illúzióba kergetnék valakit, hogy a LostAgain.. zenéje kiszámítható, pontos recept alapján könnyen reprodukálható és nélkülöz mindenféle egyediséget. „A valóság az, ami akkor sem tűnik el, ha már nem hiszünk benne”. A valóság az, hogy úgy hiányzott már ez a zenekar a hazai underground színtérnek, mint egy falat kenyér, és legyen is elég ennyi végszó gyanánt.
ui: A cikk nem lenne teljes, ha nem említeném meg az est másik fellépőjét, országos cimboráimat és földijeimet, a nemrég doboscserén átesett Diomede Fuzzdirt legénységét is. Mivel azonban én képtelen lennék róluk elfogulatlanul írni (és tudom, hogy ezért most ők sem fognak megharagudni), hosszú sorok helyett érjétek be annyival, hogy hozták a tőlük megszokott, egyesek számára egészen biztosan túl alpári színvonalat, Grőger Nándi pedig - bár egészen más iskolát képvisel, mint Baku Laci -, nagyon jól beilleszkedett Tamás és Sándor évek óta megbonthatatlan kompániájába. A fővárosi nyírségiek egyedi zenéjükkel üde színfoltjai a csudapesti éjszakának, és ha valamit, akkor az őszinteség hiányát biztos, hogy ezen az estén sem lehetett rajtuk számon kérni. Csípjétek el őket legalább egyszer élőben, mert addig nem teljes az életetek, higgyetek nekem.
Észt országból kaptuk a felkérést, hogy írjunk pár sort erről a lemezről, Rico szerint meg ez olyan nekem való muzsika, úgyhogy át is küldte nekem. Több mint egy hónapos húzás, halasztgatás után most már bőven itt volt az ideje a posztolásnak, szóval bocs Rico.
.
.
Már a lemezt nyitó "Greenseeker" egy nagyon korrekt stoner muzsika, hatásos kibontakozással, horzsolós basszussal, desert rockos gitárdallamokkal, szabadba reptető vokállal. Nem hasonlítgatnám semmihez, de azt garantálom, hogy a műfaj kedvelői elégedetten fogják hallgatni. A kettes "Meet The Abyss"-nél engem főleg a nyugisabb részek desert rockos, átszellemítő hangulata fogott meg, plussz van benne egy-két meglepően durvulós szakasz. A következő szám elmeséli milyen az amikor "Darth Vader éppen másnapos", zeneileg egyébként semmi érdekesség nem található benne, az előző két számhoz képest meg inkább a nem rossz kategória. A negyedik, "Stump" egy délibábos, hallucinatív sivatagi karaván. Nekem itt főleg a gonoszkodó basszusgitár mögé szórt pszichedelikus gitártémák tetszenek, amik néha elég disszharmónikussá teszik az összképet, egyébként van egy kis doom feelingje is ennek a számnak. A következő "Level 5 Wizard" is elég belassulós zene, sőt az eleje egyenesen sludge-os, azán ez is egy kellemesen lebegős desert-stoner muzsikává bontakozik ki, bár a sludge témákból kapunk még néhányszor zenei és vokális téren is. A hatodik, "LSD Vampyre" ütemesebb muzsikája után egy változékonyabb tempójú, összetettebb számmal zárják a lemezt. Ennél a darabnál a legerőteljesebb a doom felhang, engem pl. nagyon emlékeztet a St Erik-re, meg az ének miatt még valami másik doom bandára, ami most nem ugrik be. Na mindegy, hátha majd valaki másnak...
A "The Stump Will Rise" egy elfogatható stoner album, se több, se kevesebb, ettől függetlenül ajánlom mindenki figyelmébe. Letöltő linkre nem kaptunk felhatalmazást, viszont Bandcamp-en végig lehet hallgatni az egész albumot és ha tetszett, akkor megvásárolható digitális formában 4.20 euróért, vagy CD-n 6.66-ért.
.
Tracklist:
01. Greenseeker 08:45
02. Meet The Abyss 05:48
03. Darth Vader Has A Hangover 06:35
04. Stump 07:06
05. Level 5 Wizard 07:59
06. LSD Vampyr 05:19
07. Mindweasels 09:58
.
.
Tagok:
Corey Tomlins : ének
Kristian-Peter Vallikivi : gitár
Ralf Vinkler : gitár
Jaanus Luka : basszusgitár
Anton Veeremets : dob
.
Zenéjükről saját szavaikkal: " While hidden away in smoke-filled cellars, occasionally emerging to conquer local venues, Estoner has finished their debut album "The Stump Will Rise", which takes listeners on a magical trip from grim forests to the vastness of the cosmos. Estoner's music is heavily psychedelic and psychedelically heavy, encrusted with clean vocals, massive guitar licks and weird noise from the planets orbit. The band has been influenced by various scenes and times - there's a pinch of prog, a spoonful of groove and even a few sprinkles of extreme metal, but the main inspiration has come from thick and juicy stoner-rock seasoned with raw doom metal. "The Stump Will Rise" contains 50 minutes of psychedelic heaviness divided into 7 songs, that take listeners far into a parallel dimension and leave them there. Drink up your mushroom tea! "
.
Ma volt éppen egy hete, hogy koncertet adott a Lost Again és a Diomede Fuzzdirt a Szférában. Éppen úgy alakult, hogy az utolsó percben le tudtam ugrani. Nem bántam meg. Nagyon fiatalokból verbuválódott mindkét csapat, bár a hozzáállásukból és a hallottakból nem mondaná ezt meg senki. A Lost Again megint letaglózott, a Diomede pedig szórakoztatott. A Stonerise portáltól Hippy ezt a beszámolót lökte át.
"Két szemtelenül taknyos fiatal csapat csapta szét a Szféra kisszobáját november 15-én...Az egyik a Fender-Fuzz szagú, budapesti, Lost Again.. triója, a másik a zsíregyházi fenegyerek Eeklowdee Tomika által vezetett, Diomede Fuzzdirt! Egyre jobban tetszik nekem a Szféra hangulata, még ha néha kicsi is az ilyen bulikhoz...Viszont jó kis stoner-közösség találkozó kerekedett az estéből. Olyan fél9 körül kezdte a dinnye estét a LostAgain, és bólogató heringekként hallgattuk a műsört...Nemrég találkoztam velük a stoner.blog bulin ahol egyből beépültek a fülembe a búgó fender gitárral és bólogatós alappal...Ráadásul Dávid ének hangja is teljesen rendben van, megállja a helyét a stílusban...Saját számok mellett belefért többek között egy Kyuss feldolgozás is, amit szintén teljen jól hoztak..Részemről új kedvencre találtam bennük, mint hangzásban, dinamikában nagyon fejlődőképes zenekar akik már most odab.sznak! Ajánlom hallgassátok meg a bemutatkozó EP-ét és keressétek a csatornákat, hogy lássátok őket élőbe! A következő siheder bandát már többször volt sikerem látni, ők Diomede Fuzzdirt! Aki szereti a Hendrix-es pszichedelikába mártott gitárfutamokat annak legközelebb ott kell lenni rajtuk! Ráadásul áttelepült a zenekar egy része Nyíregyházáról Pestre tanulni, bekapcsolódni az itteni zenei próbálkozásba és megmutatni milyen a keleti-stoner... A dobos időközben le is cserélődött, ami egy kicsit érzékelhető volt a csapat magabiztosságán de ez nem olyan amit próbákkal, közös ivászattal ne lehetne erősíteni... Tomika megvillogtatta a csini inge mellett nem rég felújított Jolana gitárját, amitől még őssebül szóltak...A basszus gitáros Sanyikáról meg annyit még lezárásként, hogy a szerény buszsofőr formájával ellentétben olyan fürgén és finoman ujjazta a húrokat, hogy a csajszik visongottak az első sorban...biztos tudnak már valamit!"
Ezt a cikket a Stonerise oldalán is megtaláljátok. Még csak annyit, hogy a mai napig nem tudni, ki dobta oda Tamás elé a fekete tanga bugyiját. Én Hippyre tippelnék, de azért voltak még ott páran a kemény melegek közül.
AMEN!
Kommentek