Az Invocation gyakorlatilag a bemutatkozó nagylemeze a Chicago-i zenekarnak. Ugyan volt mát két EP-je is, amik szerintem iszonyat jól sikerültek, azonban ez A bemutatkozásuk. Hozzáteszem, én jobban preferálom az EP-ket, mint a hosszú albumokat, de hát a zenészek valamiért még mindig erőltetik az LP-t. Mindegy is, maradjunk most az invocation albumnál.
Mivel a zenészek minőségben és dalok terén is elég magasra rakták a mércét, nagyon vártam, hogy meghallgassam ezt az új művet. Azt kell mondanom, hogy ha nem is ugorták meg, de legalább tartották a szintet.
Nem hinném, hogy Stonernek, vagy esetleg Doomnak kellene neveznünk ezt a stílust, mert ennél azért többről van szó. Ha azt mondom, hogy egy nagyon húzós, érzelmekkel teli heavy rock, akkor nem állok távol a valóságtól. Először is elmondanám, hogy egyből le lehet venni, hogy a zenészek a Sabbath csöcsein lógva szívták magukba a mély, lassú, riff orientált zene szeretetét. Aztán azt se lehet elvitatni, hogy nagy kedvencük lehet a Thin Lizzy, mivel elég sokszor kerülnek terítékre a kettős gitárközponú dallamok. És hát mindennek a fűszere a Grunge, főleg a korai Soundgarden, Mother Love Bone, AIC depresszív látásmódja.
A dalok önmagukban jók, de erre rájön az átlagon felüli hangzáskép és kész is van a lemez, amit nem fogsz kivenni egyhamar a lejátszódból. Még nem merültem bele teljesen, hogy ki milyen poszton zenél, ezért nem is merem kijelenteni, hogy ketten énekelnek, vagy hogy két gitáros van. Egy biztos, hogy ez a duplikáltság nagyon jól működik náluk.
Aki szereti a dallamos, mégis keményebb vonalat és nem áll tőle távol a 70-es évek psychedéliája sem, az tegyen egy próbát a High Pries bemutatkozó albumával! AMEN!
https://www.facebook.com/highpriestchicago/
