Nemrég jelent meg az osztrák Samsara Joyride első, teljes nagylemeze. Ennek apropóján készítettünk egy "kis" interjút a zenekarral. 

Stonerblog: Honnan ered a zenekar neve? Az tény, hogy számomra egy zenei „Joyride” (kéjutazás) volt az anyag, de érdekelne, hogy van e valami mögöttes tartalma, különleges jelentése a banda nevének?

Flo: Igen, persze, van mélyebb jelentése. A Samsara egy szanszkrit szó, ami a hinduk és a buddhisták szent nyelve. Olyasmit jelent, hogy „folytonos vándorlás” a születés és az elmúlás örökös körforgása vagy az ok és okozat egyetemes törvénye. Ha a természetet vagy általában az életet nézzük, minden ciklikusan mozog. Minden, ami elmúlik, valahogy visszatér, más időben vagy más formában. Tehát ha minden megismétlődik – miért vesszük az egészet olyan átkozottul komolyan? Azokra a felszínes dolgokra gondolok, amelyek elfoglalnak bennünket a mindennapi életben. Ha nem lennénk annyira elmerülve a kis énünkkel, könnyen nagy örömet szerezhetnénk mindannyiunk számára.

SB: Hogyan definiálnátok a zenei stílusotok? Nekem egy jó adag blues rock jött át az album első meghallgatása során. Kaptam némi pszichedelikus rockot is, kis desert/sivatagi feeling-el, sőt némi country dallamokat is felfedeztem a Shadow of a Man című dalnál például.

 

Flo: Szerintem nagyjából beletaláltál. Alapvetően hard blues rock, de számonként változó mennyiségű pszichedelikus és stoner hatásokkal. Hogy ez most stoneres blues rock pszichedelikus elemekkel vagy pszichedelikus blues rock stoner hatásokkal, az már csak szőrszál hasogatás.

De érdekes, hogy megemlíted a country-t. Biztos volt némi country és folk hatás az előző „Stranger EP”-n, főleg a „16th District Blues”-ban, de erre nem számítottam volna a mostani albumon. Valószínűleg azért, mert mind a négyen valamennyire nyitottak vagyunk a country és a népzenére. Mindannyian szeretjük például Neil young-t és Bob Dylant, Andi hatalmas Grateful Dead rajongó. Mindannyiuk zenéjében rengeteg country és folk elem volt, így nem meglepő, hogy ezek a hatások nálunk is belopódznak.

Daniel: A zenénk egyértelműen a bluesban gyökerezik. Nos, ez nagyjából az összes (nyugati) (rock) zenére igaz, de azt hiszem, a bluesra fektetjük a hangsúlyt, miközben megpróbálunk eljutni oda ami a mi elképzelésünk a jó rockzenéről. Meghatározni, hogy milyen műfajról van is szó a mi esetünkben, azt meghagyjuk másnak.

SB: Milyen zenei stílus/ kultúra hatott rátok? Az előző kérdésben hasonlót kérdeztem, de mi az, amin felnőttetek, milyen lemez indított el titeket a zenélés útján?

Flo: Apám és mostohaapám is nagy rajongói voltak a Pink Floydnak, a Lep Zeppelinnek és a The Doorsnak. Szóval, amint érdeklődést mutattam a rockzene iránt, rögtön rákaptam ezekre. De én is az 1990-es évek végi/ a 2000-es évek kölyke vagyok, így hallgattam a Rage Against The Machine-t, a Nirvanát és a Tool-t is. Ilyen zenei környezetben nőttem fel. Valójában sokkal később fedeztem fel a sivatagi vagy stoner rockzenét. Csak körülbelül öt-tíz éve kezdtem el igazán olyan bandákat hallgatni, mint a Kyuss, a Color Haze vagy a Queens Of The Stone Age. De persze erős benyomást is tettek rám!

Daniel: Apám csodálatos CD-gyűjteményén nőttem fel, tele a 70-es és 80-as évek rock és blues albumaival. Emlékszem, kisfiúként szerettem King Crimson „Court of the Crimson King” című művét. De az abszolút kedvencem mindig a The Beatles volt (igazából még mindig az).

Az első CD, amit saját pénzemből vettem, a Soundgarden-től a  Superunknown volt. Még mindig az egyik kedvenc lemezem.

Amikor elkezdtem basszusgitározni, először az „americanával” foglalkoztam, és a fejlődésem során elmozdultam a Rage Against the Machine és a Cake felé. Manapság bármit játszok, aminek szerintem nagyszerű basszusa van, a Led Zeppelintől Britney Spearsig. Gyakran azon kapom magam, hogy szeretek basszusgitározni olyan dalokon, amelyeket valójában egyáltalán nem szeretek.

Andi: Azt hiszem, az első album, amit igazán hallgattam, az IN UTERO volt a NIRVANA-tól. Tényleg ők voltak az első banda, amit hallgattam. Később sok olyan bandát hallgattam, mint a FLOGGING MOLLY, a POGUES és a BABYSHAMBLES. Amikor elkezdtem zenélni, a RADIOHEAD egy nagyon fontos banda lett számomra, és még mindig azok. Hangzás ügyileg nagyon szeretem a TOOL-t, különösen Daney Carey dobolási stílusát. A dalszövegeikben szereplő témák is hatalmas inspirációt jelentenek számomra. Van még egy helyi banda, akiket szívesen hallgatok, a Linz-i VALINA.

Michael: Én a nővérem által ismertem meg a 90-es évek zenéjét, pl U2, Bon Jovi, REM. Későbbi tizenéves koromban elkezdtem érdeklődni a Metallica iránt, és megvettem az első gitáromat. Innentől kezdve számos zenei műfaj iránt nyitottam. Lynyrd Skynyrd-től, aki némi country rock hatást hozott, Joe Satrianiig, aki többet adott nekem a modern szólózás hatásából Jimmy Page-re és Eric Claptonra, aki inspirálta a Blues témáimat.

 

BS: Milyen újdonságot tudnátok ajánlani, amit mostanában szívesen hallgattok?

Flo: A jelenlegi rockzenekarok, közül egyértelműen a THE FLYING EYES és az ALL THEM WICHES, akiket a legtöbbet hallgatom. Amit mindkét bandában szeretek, hogy - a maguk módján - nagyon kreatívak sokféle műfaj elemeinek egyesítésében, így a hangzásuk nagyon változatos.

Andi: Ma nagyon sok új és igazán izgalmas zene érkezik az Egyesült Királyságból. Az olyan zenekarok, mint a SHAME, a FONTAINES D.C. és az IDLES igazán megnyugtatnak a zene jövőjét illetően, hogy őszinte legyek. Lehet, hogy az egész a brexitről szól, nem tudom, de úgy érzem, hogy az Egyesült Királyságban sok olyan téma van, amely egyfajta felkelést és lázadást vált ki, ami betör a zenébe, és ez nagyon tetszik.

De a nem „rocknak” vagy hasonlónak számító zenében is szinte minden héten megjelenik egy új album, amit érdemes meghallgatni. Más műfajokban nagyon szeretem MOOR MOTHER, LORAINE JAMES vagy LUCRECIA DALT műveit. Ausztriából érkezett dobosként egyszerűen nem lehet eligazodni LUKAS KOENIG és különböző projektjei között, a dobolási stílusa pedig nagyon inspiráló számomra.

BS: 2020-ban adtátok ki az első Lemezetek a Stranger EP-t. Azt még ketten csináltátok egy mikrofonnal Michael nappalijában, mégis jobb minőséget produkáltatok, mint egyes zenekarok stúdióban! Azóta két taggal bővültetek. Mesélnétek a nagy találkozásról?

Flo: Hát először is köszönöm! Azt hiszem, azért lett ilyen a sound, mert időt szakítottunk rá. Ha csak ketten vagytok, nem tudtok élőben úgy felvenni, mint ahogyan most az album nagy részében csináltuk. Hangszerről hangszerre, és sávról sávra kell rétegezni. Így általában többször kellett felvenni a számokat, amíg minden feszes lett. Hat-nyolc hétbe telt csak az öt dal felvétele, de a hangminőség végül elég jó volt egy otthoni felvételhez képest.

Ami a "nagy találkozót" illeti - ahogy te nevezed - a Samsara Joyride közvetlenül a Corona kitörése előtt alakult, így más zenészekkel nem volt olyan egyszerű találkozni. Nem voltak bulik, minden le volt zárva. Így más zenészekkel csak az interneten lehetett kapcsolatba lépni. Michivel hirdetést tettem közzé néhány fórumon basszer és dobos posztra, majd próbáltunk másokkal is, de ez nem jött be. Mígnem 2021 elején először Daniel, majd nem sokkal később Andi is megkeresett minket. A kémia azonnal megvolt, és hirtelen minden nagyon gyorsan történt. Majdnem olyan, mintha minden a helyére került volna.

Daniel: Amikor először találkoztam ezekkel a srácokkal, már az nagy flash volt. A fent említett nappaliban történt. A légkör rendkívül laza és kellemes volt, a mai napig is nagyon várok minden egyes próbát.

Andi: Hát nekem ez egyfajta szerelem volt első hallásra. Küldtek néhány felvételt, és már régóta nem játszottam „rock” zenét sem bandában, sem egyedül. Így amikor először megérkeztünk a próbaterembe, csak élvezhettem a jameket, és végre néhány gitár lebegett körülöttem. Ettől kezdve egyre jobban megtetszettek a dalok, és amikor fejből tudtam őket, akkor igazán hagyhattam, hogy elragadjon a zene. Valójában ez ma is megtörténik, amikor együtt dzsemmmelünk. Néha lehunyom a szemem, és sodródom, szerintem a mi zenénk is erről szól egy bizonyos mértékig, és ezt nagyon szeretem.

BS: Honnan jött, hogy élőben veszitek fel a nagylemezt? Miért éppen Olaszország?

 

Daniel: A szülővárosomban Észak-Olaszországban van, és véletlenül a megfelelő emberekkel és helyszínnel kerültem kapcsolatba (nagy kiáltás a meranói JAM Music Studio felé).

Nagyon vonzónak tűnt az ötlet, hogy elmenjünk oda. Nincsenek kötelezettségek vagy zavaró tényezők, amelyek megzavarhatnák a felvételt, tudtuk, hogy kizárólag arra koncentrálhatunk, hogy zenekar legyünk, és végezzük a dolgunkat.

Ami az élő felvételt illeti: tökéletes példa arra, hogy a (fél)szükségletből erényt lehet csinálni.

Van egy életünk a Samsara Joyride-on kívül, és ebben az időszakban nagyon korlátozott az utazási idő. Lényegében csak egy hosszú hétvége. Bár jóval Olaszország képbe kerülése előtt gondolkodtunk azon, hogy ne használjunk például takkot, a végső döntést az idő hozta meg

És az élmény hihetetlen volt. Minden rendkívül gördülékenyen ment, ha jól emlékszem, voltak olyan dalok, amiket másodszorra fel sem kellett venni. Az az érzés, hogy az egész albumot csak egy hétvége alatt rögzítettük… hú. Időnként még mindig vállon veregetjük magunkat emiatt… én legalábbis.

BS: Van-e valami érdekes story erről a hétvégéről?

Daniel: Merano kisvárosa megnehezítette az étkezést. Az sem segített sokat, hogy teljesen elvesztünk a zenélésben. Amikor rájöttünk, hogy egész nap nem ettünk, addigra már mindig késő volt találni valamit. Tehát alapvetően minden éjfélkor pizzát rendeltünk Olaszország jó választás volt. :)

Flo: Az is figyelemre méltó, hogy a JAM Music Studio egy meglehetősen elegáns ruhaüzlet pincéjében található; és mivel a ház elég rosszul hangszigetelt, az üzlet nyitvatartási idejében nem lehetett dobot rögzíteni. A rövid, mindössze három napos időintervallum miatt egyértelmű volt, hogy mindent élőben kell rögzítenünk, különben nem érünk rá időben. Így az egyetlen lehetőség az volt, hogy a meranói „Dzsungel” ifjúsági központ közös helyiségébe költözzünk. Így hát felállítottuk a berendezéseinket egy kis faszínpadra, eljátszottunk néhány számot, és szerencsére a hang és a hangulat a teremben pont megfelelő volt. Ha nagyon csend van, akkor még hallani is lehet a fapadló csikorgását a felvételen, amikor valamelyikünk megmozdult, például a "Feed on Me" vége felé a csendes részben. Tehát szigorúan véve ez egyáltalán nem egy igazi stúdióalbum. Valójában csak az éneket és a szólók egy részét vettük fel a stúdióban.

Andi: Süd-Tirol olyan szép hely, és Meran-t hegyek és várak veszik körül. Szóval számomra ez nem csak egy igazán kellemes hétvége volt a fiúkkal és Laurával, hanem azt is jelentette, hogy friss levegőt szívjak, és magam mögött hagyjam Bécs nagyvárosát. Vettem főzőkönyvet is, szóval csak jó emlékek.

BS: Köszönöm, hogy feltehettem ezt a pár kérdést. AMEN!

https://www.facebook.com/samsarajoyride