Még szerencse, hogy a zenehallgatás nem hizlal, ha így lenne már egy 250 kilós disznó lennék, Nico ugyanis folyamatosan táplál, pumpál, jobbnál jobb zenékkel, meg persze járom a magam kis felfedező, beszerző, körútját is a zenei rengetegben.
Apropó kövérség, nem vagyok egy kimondottam „FAT” alkat, viszont az új Wo Fat igencsak kövér album lett zeneileg Zúzósan „nehéz”, de a blueshoz is hű albumot alkottak a texasi zenészek. A hossza is terebélyes ( 1óra-15perc). Kevés az olyan album manapság, ahol az elsőtől az utolsóig minden szám tetszik, nos EZ ILYEN VOLT.
Nem fogok most külön kitérni mindegyik számra, felesleges, az album nagyon jól sikerült szerintem. A Wo Fat már a kezdetektől olyan zenét játszik, amely lehetővé teszi az improvizációs szabadságot, a kiterjedt jammelést és az összjátékot a három tag között. Itt is számról számra mossák a hallójáratainkat a texasi arcok, a kiváló zenéjükkel. A számok relative elég hosszúak, van itt kérem 13, sőt 16 perces tétel is. Ilyen hosszú munkákba sok minden belefér és ez érződik, illetve hallatszik is. Néhol a mocsárban totyogunk, aztán hirtelen bérce hág, majd völgybe száll a zenei hangulat. Nagyon tetszett ez a zenei utazás, a hangulat magával ragadott, a monolitikus, elmosódott, lehangolt riffek, a néhol melankólikus dallamok, és profi odakúrós dobmunka az érett vokállal nagyon tetszett. Bandcamp-en egyenlőre még csak két számot lehet meghallgatni ahogy látom, de a Riple Musiv-nak köszönhetően, meghallgathattam a promo anyagot. Köszönet érte, nagyon tetszett. Tudom ajánlani azoknak, akik szeretik a Sabbath szerű, a 70-es évek hangulatvilágához hű, nehéz-zúzós, mégis dallamos, zenét. Gegi Pcz
AMEN!
