Default style- Alternative style

Nomad Desert - Exiled from the Hive Full EP

 

Vannak zenekarok, akik pont jó időben kapják el az ember hangulatát és érzéseit. A Desert Nomad pont ilyen számomra. Bontsuk egy kicsit ketté a történetet zenére és megjelenésre. Rá fogtok jönni miért is teszem ezt.

 Először is nézzük, illetve hallgassuk a zenét. Amikor ezt elkezdtem hallgatni, odakint 35 fok körül járt a hőmérséklet és a szél is forró volt. Amit pedig hallottam, az még rátett egy lapáttal. A Fu Manchu alapot teljesen eltorzították és rátettek rengeteg reverbet. Iszonyatosan lelassult, vonszolósak a témák, mintha tényleg a sivatagban vánszorognánk, a levegő szó szerint ég, izzik. Megváltoznak az érzékelések. Eltorzulnak a hangok, a szinek vakítanak és lázálom szerűvé válik minden. Halucinálni kezdesz a melegtől és a szárazságtól. Egyszóval ezt kapod, ha bemerészkedsz a Death Valley-ba nyáron, délidőben.

 

 Másodszor pedig nézzük a megjelenést. Az albumon a nevük éppen fordítva szerepel, "ö" betűvel: Desert Nömad. Csak Bandcamp oldalt találtam tőlük és azon mindhárom számot egyszerre lehet meghallgatni. Hozzáteszem ez így üt a legnagyobbat. Ezen kívül van még egy videoklipp is, amin ugyan látszanak a banda tagok, de megrajzolva. Szinte az egész klipp egy kimerevített, átfilterezett képkocka körül forog. Itt lehet nagyon érezni, hogy ez már nem a valóság. Ez már jóval több, mint amennyit el tud viselni egy normális elme. Legalább hideg sör lenne a közelben, de...

 A Nomad Desert egy igéretes zenekar, de egyelőre azt se lehet tudni, honnan jönnek, kik ők és mi is a lényeg. Egyébként nem baj, hiszen a zenéjük fantasztikus a nyári nagy hőségben. AMEN!

A bejegyzés trackback címe:

https://stoner.blog.hu/api/trackback/id/tr6516639744

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása