A Clutch-ra szokták azt mondani, hogy a zenészek kedvenc zenekara. Ez valóban így lehet, hiszen amikor a minap feldobtam egy kérdést, hogy kinek mi volt a meghatározó zenekar, vagy album az életében a Stoner Blog Facebook oldalán, akkor szinte egyből jelentkezett Viktor Dudi az Eugene Tooms zenekarból, hogy neki bizony a Clutch, Blast Tyrant albuma egy meghatározó élmény volt!

Az 1991-ben létrejött Clutch zenekar legalább annyira mainstream, mint amennyire nem. Ezt annak a fényében merem állítani, hogy maguk a tagok bármennyire is megjátszhatnák magukat, mégse teszik. Ugyanaz a négy fő alkotja a bandát, mint az alakulásukkor (Tim Sult, Dan Maines, Jean-Paul Gaster, Neil Fallon). Dalaikkal nem követnek semmiféle trendet, inkább diktálják azt. 

 Bevallom, én előszőr a The Elephant Riders albumot hallottam tőlük, de mivel ez egy kocsmában történt és nem voltam szomjas, akkor nem igazán esett le, mit is hallok. Aztán ejött az idő, amikor találkoztam a The Mob Goes Wild videójával. Meglepődtem és nem értettem, hogy miért is nem ismerm őket? A  Blast Tyrant volt talán az az album, amikor már nem csak keresték az amúgy is jól kitaposott útjukat, hanem markánsabbá is tették. Egyenletes minőségben tolták a zenéjüket. Ezen az albumon található e legkevesebb töltelék dal, ha van rajta egyáltalán. Olyan dalok sorakoznak itt, mint az abszolút koncert kedvenc a Profits of Doom, vagy a The Walking Dead-ben is feltünt The Regulator és a FanVideó-s Ghost, ami annyira jól sikerült, hogy a zenekar is elismerően beszélt róla.

 Igaz, hogy számomra nem ez a lemez volt, ami meghatározta a késöbbi zenei izlésemet, de az tény, hogy sok embert megérintett és ráterelte őket az igaz útra! Zeneileg, szövegileg semmi kivetni való nincs rajta, sőt. Itt alakult ki az a zenei irány, amit leginkább úgy lehetne jellemezni, hogy Clutch Rock! AMEN!