Anno a Vatican nevű Black/Sludge/akármi zenekarból kivált két hülyegyerek, mondván, hogy ők inkább azt a fajta zenét szeretnék játszani, amihez rengeteg tudatmódosító anyag köll. Úgy gondolták ez nem más, mint az Electric Wizard által kitaposott ösvény. Ja igen a dobos inkább gitározni, meg bugyborékolós hangokat szeretett volna kiadni magából, a gitáros csávó meg dobolni. Behúztak magukhoz még egy basszusgitárost és kedvenc albumuk után szabadon megalapították a Dopethrone nevű zenekart.

 A kezdeti Black Metalos behatásokat mostanra sikeresen levetkőzték. Sőt a mostani hangzásviláguk a III.lemezükön lehet hallani igazán, azóta csak folyamatosan finomodtak(?). 

 

A Transcanadian Anger nem szarakodik sokat. Nincsenek rajta világmegváltó szövegek, bár az eddigi munkájuk se erről szólt, azonban mostanra azt vettem észre, hogy még teljes egész mondatok se nagyon vannak a lemezen. Szavakat dobálnak egymásra, de olyan szinten csinálják jól, hogy beszarsz. Valószínűleg pont ezzel érik el azt, hogy azt veszed észre, menet közben is ezeket a szavakat mormold a bajszod alatt. A zene úgy hömpölyög, mint a füst és a vokál olyan szinten süpped bele, hogy szinte nem is hallod, csak érzed, a tudat alattid hallja csak. Nálam már most ez a lemez az év végi Top 3-ban van.

Ott tartok, hogy egész hétvégén ez járt a fejemben, főleg a Killdozer, aminek a klippje is zseniális!

AMEN!