Vannak élmények, amelyeket hetekig, hónapokig mesélünk zenét szerető ismerőseinknek, egy lemez vagy koncert hallatán, melyek bizonyára ritka és komoly hatásúak, ezért úgy gondolom, hogy ezekről fontos megemlékezni néha-néha. Ennek megfelelően nem feltétlen koncertismertetőt szeretnék most megosztani a nagyérdeművel ebben a cikkben, inkább egy élménybeszámolót, ami egy adott zenekarhoz fűz...
Nem vagyok újságíró, nem foglalkoztam ezelőtt cikkírással még az iskolai magazinban sem. Felkérésre vállaltam néhány cikket a stonerblogon, nem tagadom, elkezdett tetszeni a dolog, eddig még csak 3 cikken vagyok túl, azonban amint megadatott a lehetőség, az első perctől tudtam, hogy valamilyen formában írnom kell a Mighty Manlifterről. Az egri "repperekről", akikről valamilyen oknál fogva (szerénység?, marketing majdnem teljes elhanyagolása? 100%-ban csak a zenére koncentrálás?) alig-alig hallott eddig valaki... Pedig nagyon megérdemelnék, ugyanis zenéjük nekem személy szerint felejthetetlen élményt adott és még sok hasonló zenei ízlésű embernek adhat.
Valamikor a tavalyi év telének elején jártam a Robotban, ahol kedves ismerőseim zenekara a LanternI lépett fel a címben említett egri srácokkal. A buli ingyenes volt, a Desszertfeszt keretein belül, viszont hét közben, ha jól emlékszem hétfőn volt, így túl nagy közönségre nem számíthattak a fellépők. A buli eleje nagyon viccesen alakult, mikor vártam egy jóbarátomat, odajött "ismerkedni" egy nő nemű illető. Ez már magában is ritkaság számba megy, főleg, hogy a lány még jól is nézett ki, azonban valami elképesztő módon szét volt csúszva és nem alkoholtól, az biztos. Igazán érdekes beszélgetést folytattunk le a koncert előtt kb 15 perccel a bibliai teremtéstörténetről, a női nem általa vélt származásáról, illetve a bibliai kígyó tényleges szerepéről. Ezután láthattam, ahogy az illető bulizni kezd a dob soundcheckre azzal a felkiáltással, hogy ő ismeri ezt a "számot" (egy laza 2/4 szólt csak).
Ezután a kis intermezzo után belecsapott a húrokba a LanternI. Meglepődtem, mert jóféle stoner sulykolással kezdtek, alacsony számú volt a közönség, de aki ott volt, az elkapta az ütemet. Ők Atmospheric Sludge/Post-Metalt játszanak, zenéjük annyira nem könnyen emészthető számomra, többszörhallgatós volt az új album is, de róluk majd később... ;)
Azelőtt még nem hallottam a TMMről, majdnem le is csúsztam róluk, mivel a haverok koncertje után gondolkodtam hétfő lévén a haza menetelről, de aztán meggyőztek, hogy maradjak, mert érdemes. Ritkán adok az ilyen intelmekre, most megtettem, szerencsémre. A srácok pontosan kezdtek és ez a jelző az előadásuk egészére is igaz volt, ugyanis óramű pontossággal játszották dalaikat, köszönhetően a ritmusszekció atomórához történt hangolásának. A gitársound számomra annyira nem volt szívközeli, de ettől függetlenül tökéletesek voltak egészében az arányok, minden hangszert jól ki lehetett venni, a dob jól illeszkedett a mixbe. Ez erősen szükséges is, mivel a srácok instumentális dalokat játszanak, dalaik nagyon sok témából tevődnek össze, gyakoriak a ritmusváltások, páratlan ütemmutatók, egymást kiegészítő dallamtémák és válaszolgatások. Stílusra kb progresszív metálba sorolnám őket, de nem az agyontekergetett, szénnészólózott, mindenféle játéktechnikát felvonultató, hanem egyszerűbb elemekből építkező, de hihetetlen fülbemászó témákra, riffekre épülő, emberszerűbb, ami számomra sokkal sokkal élvezhetőbb és fogyaszthatóbb, mint egy pár éve nagy divatnak örvendő sportgitárost, billentyűst és krumplizó dobost felvonultató arpeggioszimulátor banda.
A fiúk egész egyszerűen annyira jól játszottak, ugyanakkor a dalaik is annyira ütöttek élőben, hogy arra lettem figyelmes, hogy a közöngésben állva az emberek egymásra tekingetnek és méltatlankodnak szavak nélkül, csupán gesztusokkal "hogy a f*ba lehet ez ilyen jó?" , "hallottad ezt, hogy ütött?", "milyen jó már, megint visszajött a főtéma, ami annyira húzós!..."
A dalok között rövid, de annál viccesebb átkötő szövegek voltak. Az van még meg, hogy az egyik gitáros srác beszélt bele néha a mikrofonba, ami ilyen béna módon lefele lógott a színpad szélén. Már magában ez is érdekes és vicces látvány volt. :) Később a youtube-n kutakodva ráleltem néhány "how it's made" videóra is, ami szintén alátámasztja, hogy nagy figurák a fiúk... :)
Egy dal főtémája megragadt a fejemben. Később kiderült, hogy az a KILENCES nevet viseli. Konkrét értelemben vett dalcímek nincsenek(!), hanem valószínűsíthetően az elkészülési sorrendet tükröző sorszámokat veszik fel névként a dalok, ami szintén kuriózum és nekem nagyon szimpatikus. Ebből ugyanis lejön, hogy a zenekar tényleg maximálisan a dalírásra koncentrál, annak szerkezeti összetettségére, zenei megoldására, technikai tökéletességére, minden egyéb sallang nélkül.
A szóban forgó koncert után érezni lehetett a nagy hatású művek végeztével tapasztalható ürességet a teremben. A maréknyi közönség odament a zenészekhez, én ehhez hasonló vicces kérdéseket és válaszokat kaptam el:
jövendőbeli rajongó #1: "Ti miért nem vagytok még világhíresek?"
zenekari tag: "Anyukám nem engedi."
jövendőbeli rajongó #2: "Ti ma ingyen játszottatok? Legközelebb ingyen nem jövök el!"
A koncert után aztán a neten rájuk keresve nem találtam túl sok anyagot. A legfrissebb publikált dolgokat a soundcloudon találtam. Végigpörgetve a dalokat azonban nem a koncerten hallott instrumentális himnuszok jöttek szembe, hanem hol férfi, hol női énekkel felénekelt művek. Mivel csak egy koncerten hallottam őket először és ahhoz eléggé összetett a zene, hogy képes legyek megjegyezni akár egy dalt is, ezért az énekkel megbolondítot verziók már szinte ismeretlenül hatottak. Kicsit el is szomorodtam, mert a felvételeken nem azt kaptam, amit a koncerten... gondoltam, hogy az élőben játszott dalok újak lehetnek és még nem kerültek rögzítése, ezért hamar fel is adtam a zenekar hallgatását. Az élmény azonban nem hagyott nyugodni, ezért kapva a következő alkalmon ismét meghallgattam őket. Ismételten a Robotban játszottak, megint ingyen, de már hétvégén. A nézősereg az előző koncerthez képest már hatványozott számban képviseltette magát, nagy valószínűséggel a "mindenki hozzon magával még 2 embert" elvnek köszönhetően. Én legalább is így tettem, sikerült elrángatnom két havert, akiket ha nem is a neten fellelhető felvételekkel, de a lelkes koncert beszámolómmal sikerült meggyőznöm, arról hogy nekik is látniuk kell a zenekart. Az első dal elhanzása közepén már láttam, hogy nem bánták meg, hisz a zenekar a színpadon megint elemében volt, hasonlóan kiváló élményt adtak, mint első alkalommal.
Nem adtam fel már a második szép élős élmény után így újra rájártam a soundcloudos felvételekre... Végigrágtam magam rajtuk és csak egyet tudok mondani. Repperek! Ne! Ne legyen ének! Vagy legalábbis ne olyan formában, ahogy most van, mert az inkább elvesz a produkcióból, nem hogy hozzáadna. Lehet, hogy túl kemény vagyok a véleményemmel, de a zenétek egész egyszerűen magában zseniális, olyan szinten, hogy felesleges ráerőltetni éneket, csak azért hogy "ne legyen unalmas", vagy "fogyasztható" legyen. Merjetek instrumentális zenét írni és kiadni! A fantasztikus élmény után még egy gyakorlott zenei hallgatót is annyira megzavartak az énekes felvételek, hogy inkább elfordult a zenétektől...
Szóval az ÉN személyes véleményem az, hogy maradjatok meg frontember nélkül és írjatok zseniálisabbnál zseniálisabb instrumentális dalokat, a szövegelést/éneklést meg hagyjátok meg a reppereknek! :)
