Valószínűleg mindenki a pénteki Fu Manchu koncertre készülődik, sőt vannak minden bizonnyal olyanok is, akik a teljes diszkográfiát meghallgatják előtte. Jogos lehet tehát az elvárás, hogy a Stonerblog is írjon róluk valamit. Minek? Mindenki ismeri őket, aki meg nem, az nincs tisztában a munkásságuk jelentőségével és csak sajnálni tudom ezt a hiátust. Nem kell őket feltétlenül szeretni, de tisztában kell lenni a jelentőségükkel. 

 Tehát már mindent leírtak róluk, amit csak lehetett, inkább az olyan zenekarokra koncentrálnék, akik még csak most lépnek be ebbe a furcsa, de csodálatos zenei világba, amit összegezve Stonernek lehet hívni. 

A Crobone egy fiatal banda és nem feltétlenül lehet őket a Stoner skatulyába belerakni, mint ahogy jó néhány bandát sem. Viszont nagyon lendületes és erőtöl duzzadó zenéjük miatt inkább ide sorolnám őket, némi kikacsintással. Zenéjük hallgatásakor olyan zenekarok merültek fel bennem, mint a Grand Magus, vagy a mostanában újra feltámadó félben lévő Thulsa Doom. 

 

Az album szerintem egészen jól van megkeverve, de igazából ami viszi a hangsúlyt, az nem más, mint a refrének dallamossága. Olyan dallamok vannak iderakva, amik szinte beleégnek a tudatodba, miközben melletük egészen Hardcore-os vokalizálások is vannak, mint a Bonepit dalban. A Firewagon pedig egy olyan líra dal, aminek a közepébe belefér egy szélvész tempójú betét is, csak hogy egy kis Zakk Wylde féle szólóval zárják le a nóta végét.

A lemez eleve úgy nyit, hogy mindhárman vokáloznak, ami egy kis pátoszt visz az amúgy tök egyszeű szerkezetű dalba. A Broomstick Blues-ban pedig akkora csörgődobozás van, mint egy skandináv rácskendroll bandánál. A Planetcracker pedig a non plus ultra. A korai QOTSA keveredik a Foo fighters-al miközben még hörgés is felbukkan a refrén elején. 

Egyszóval: Faszaság! Bár csak ugyan ilyen lenne a folytatás is, de az még biztos nem mostanában lesz.

AMEN!

Ja igen, a borítóért Én kérek elnézést!