A Pink-Tank Records kiadványai néha-néha hozzám is eljutnak és ilyenkor az egész család örül. Apa elkezdi nagyon hangosan hallgatni a zenét. a Low Orbit új lemezével is ez történt.

A bemutatkozó lemezük 2014-ben még olyan, semmilyen zenével jött ki. Semmi extra tartalom, csak "jó" rockzene űrbéli felhangokkal. Most azért kicsit más lett a helyzet.

 A lemez borítója, már akkor megfogott, amikor megpillantottam. Egyszerűen szép a Földgolyót a kezében tartó és könnyező természettel. Már sejthető, hogy van mondani valója a zenekarnak és nem feltétlenül pozitív kicsengéssel. Inkább, tényfeltárónak mondanám és ezt tükrözik a dalok is.

 

Amikor az első pár másodpercet meghallgattam, már tudtam, hogy ez nem csak az idei év lemeze lesz számomra, hanem az elmúlt tíz évé. Mély, súlyos doom/stoner kombinációról beszélhetünk. Ilyet akkor éreztem utoljára, amikor az Electric Wizard (EW), Dopethrone albumát először hallottam. Nehéz, kicsit repetitív, doom, bluesos alapokra pakolva. Mintha a pokol mélyéről jött volna. 

A Spacecake is hasonló, csak... A gondolati sík más egy kicsit. Az okkult témát itt felváltja a kozmikus űr magányossága és világmindenség viszonya a természettel magával. A zene ezt a témát híven visszaadja, hiszen ez is, mint az EW-nál nagyon mélyről szakad ki, de itt a planéták mögötti rideg sötétből tör fel. A búgó basszus elképesztő módon a szerveidet rázza belülről, hozzá még jön a már néha monotóniába merülő, kántálás szerű refrén. Hallgattatja magát az anyag. Szinte egy perce sem unalmas, de az igaz, hogy kell hozzá egyfajta nyugalmi állapot. Nem akkor fogod hallgatni, amikor épp söröztök a haverokkal, vagy a családdal nyomsz egy Activityt.

 Aki már régóta szertene hallani egy Dopethrone szintű anyagot és elege van a stagnáló EW szerű doom színtérből, az bátran álljon neki meghallgatni a Low Orbit idei anyagát a Spacecake-t.

AMEN!