Úgy volt, hogy az új Fireball Ministry lemezt fogom lehúzni, de időközben megérkezett az új Electric Wizard. Evidensnek találtam, hogy a Doom nagyágyúk lemezét helyezem előtérbe. Gyorsan nekiláttam és meghallgattam. 

 Direkt nem hallgattam meg azóta többször, mivel úgy gondolom, ilyen nagyszerű zenészektől, olyan albumot kapunk, ami elsőre üt. Meg hát, nincs manapság annyi ideje az embernek ilyen lemez dömping mellett, hogy "megszeresse", vagy "megszokja" az adott lemezt. Még akkor se, ha történetesen nagynevű, legendás zenekar aktuális anyagáról van szó.

 Az az igazság, hogy a kitűnően megírt Dopethrone albumon szereplő Funeralopolis olyan riffel indít, ami egy egész stílust meghatározott. Azt csak félve jegyzem meg, hogy szerintem ezt a riffet használták fel különböző alakban, kissebb-nagyobb változtatásokkal lemezről lemezre. Hozzáteszem kitűnően, bár a Time to Die albumra ez már kicsit megfáradni látszott. 

Szerintem ezt ők is felismerték, mert ennek a riffnek most nyoma sincs. Pozitívan csalódtam, hiszen félve gondoltam arra, hogy megint kicsúsztatnak egy századik Funeralopolist, ehelyett előjöttek valami teljesen mással.

 A Doom maradt, de teljes vérfrissítésen ment keresztűl. Nagyon változatos lett, hiszen minden olyasmit beleolvasztottak saját stílusukba, amit amúgy is szívesen hallgatnak a hétköznapjaikban. Ezek főleg a 60-as, 70-es évek pszichedelikus, vintage rock zenekarai lehetnek. Coven, Led Zep, Creedence Clearwater, Captain Beefheart, ilyesmik.

 Nem azt mondom, hogy tökéletes albumot raktak most le és éjjel nappal ezt fogom hallgatni, mert nem, de ha ezen az úton haladnak tovább, akkor a következő lemez ugyan olyan korszak és stílus alkotó lehet, mint a Dopethrone.