Te Úr Isten, mennyire vártam már ennek a Seattle-i duónak az új lemezét. Nagyon megfogott, amit a testvérpár(?) alkotott, dob + basszus felhasználásával. Igen tudom, nem ők találták fel ezt a felállást, hiszen mindig akadt olyan zenekar, aki gitár nélkül is nyomta a rock'n'rollt. Ők viszont pont jó időben és jó hangulatomban kaptak el. 

 Ahogy a Doom hangulatát keverték Amy hipnotikus énekével. Kicsit volt némi mainstream íze is a dolognak, de pont annyi, amennyivel rajongókat tudtak szerezni a Doomstereken kívül is. 

 

Igen, most kijött a várt csoda. Kő profi. Steril. Átgondolt. Megírt. Hallgatható. Jó. Mindenféle ilyet lehet még írni az új anyagról, de azt, hogy megfogna, azt nem. A kezdeti gyors siker elhozta nekik azt, amire oly sok kisebb banda áhítozik.  Teljes vállszélességű kiadói hozzáállást. Pénzt a stúdióra, nagyobb koncertek, nagyobb nevű zenekarok előtt. 

 Hiányzik az új lemezről a spontaneitás, a kezdők haragja és ösztöne. A megmutatni vágyás. A változatosság. Nem írtak egy új "Persephone"-t, egy Temple Of Apollo"-t, amivel felrázták volna a mogorvább dalok folyamát. Sőt nincs egy olyan dal, mint a "Lion And The Unicorn", amivel úgy indították az előző lemezt, hogy letépte az ember fejét és megmutatta, hogy mit lehet várni a továbbiakban.

 

Igen, kijött a várt "csoda", de nem vártam volna ezt a steril unalmasságot és profizmust. Az album nagyon jó, de nem elég jó, hogy ezt hallgassam és ne az előzőt.

AMEN!