Nem is olyan rég írtam az Ordos 2013-ban megjelent bemutatkozó albumáról. Akkor említettem, hogy bár nem egy kiemelkedően jó album, mégis megfogott, és hogy mennyire várom a folytatást. Most végre itt van, megjelent.

 Az első dalnál felemás érzéseim voltak, mivel szinte ugyan azt a középszerű sludge dolgot hozzák, mint az első lemeznél, viszont, mint akkor most is megfogott valami, de nincs rá magyarázat, mi. Aztán a második dalnál, a címadónál,  amikor bejön a tiszta ének, sőt a közepén keveredik némi ordibálással is, akkor már tudtam, hogy ez szakítani fog a régi dalokkal. Olyan, mintha bekúszna valami lágy hidegség, amitől félni kell, amitől elalszol a hóban és reggelre megfagysz. Mint az alkohol, hamis meleget ad. 

 

A harmadik Satan Venit pedig határozottan félemetes és nem attól a groove-os rifftől, ami szinte hipnotizál, hanem a végén lévő 3 perces lebegéstől, amiben a "satan venit"-et mondogatja az énekes. Igen, mondogatja, nem kántálja, nem ordibálja, vagy énekli. Egyszerűen csak mondogatja, mintha csak egy tényt közölne semlegesen és ettől kiráz a hideg.

 A negyedik pedig egy az egyben hozza a S:T Erik témáit. Blues keveredik a nyers sludge borzalma és doom szomorúságával. Felkavaró és mélységesen szép. Az utána lévő se rossz, viszont nem is jó. Szimpla töltelék. Viszont a záró tétel a The Witch a többféle stílusú énekhanggal és a lebegős hangulatával, maga a pokoli paradicsom. Úgy nyugtat, hogy tudat alatt érzel egyfajta idegességet, csúfságot. Ráadásul a végén az egészt egy kórussal fejelik meg. Fantasztikus.

AMEN!