Csak akkor írok, ha valami megfog és mostanában nem fogott meg semmi. Gyomorbaj és ilyenek, de egyébként semmi. Jelentek meg az év végén és az év elején jó anyagok, sőt kiválóak is, de nem éreztem semmi különöset. Az az érzésem, mintha mindenki igyekezne és görcsösen próbálna elérni valami olyasmit, amire a zenehallgató elégedetten csettintene, hogy "ennél tökösebb, jobb, anyagot még nem hallottam!" és közben szép lassan elvész a zenélés öröme, a zenehallgatás öröme. 

 

Az Aboleth két állandó tagból áll és koncertekre bevesznek maguk mellé egy dobost. Brigitte Roka énekel és Collyn McCoy gitározik, Dan Joeright pedig úgy néz ki marad egy ideig dobos poszton.Nagyon laza rock zenét játszanak, amibe bekúszik a blues és a stoner. Alaptermészetük a vidámság, de mindezt elég komolyan produkálják. Nem hallok semmi erőlködést a zenéjükben, egyszerűen csak örülnek annak, amit csinálnak. 

Nem fogják megmenteni a világot, nem ordibálják el minden mondatukban hatszor, hogy sátán, meg vér és hogy mindenki megdöglik. Nem akarnak egy huszadik Mastodonná válni, sem egy tizedrangú Kyuss kópiává. Nincsenek sztár allürök, megjátszott befordulás és sznobista hipszterség. Számomra egy zenész ilyen, zenél önmagának és a közönségének, aki emiatt hálás. Én hálás vagyok.

AMEN!