Már egy hónapja nem került ki semmi a blogra, pedig nem nagyon állt szándékomban nyári szünetet tartani. Így alakult. Időközben volt egy Truckfighters koncert és megjelent az új Barbears lemez is, meg aztán itt van az Alone In The Moon első lemeze is a Collection of Great Generational Anthems.  

 Igazság szerint már régóta írnom kellett volna róla, de elég ambivalens módon reagáltam rá. Gondolom ez jó hír a zenekarnak, mivel szerintem pont arra szánták, hogy elgondolkozzon az ember a dalokon. 

 A versekhez való viszonyom tükröződött ebben az albumban. Egy vers akkor jó és izgalmas, ha egyszerre érzed, mit szeretne mondani a költő és a saját érzéseidre is ki tudod vetíteni, azonosulni tudsz vele. Na pont ilyen ez az album is. 

Nagyon sok meló fekszik benne és ez érezhető is, mind a hangzás terén, mind az összkép terén. Nincs sok stoner benne, legalábbis szerintem, viszont annál több grunge, de a szigorúbb fajtából. Azt a fajta szórakoztatást nyújtja, ami inkább gondolkozásra késztet. Nagyon őszinte és igaz. Nem biztos, hogy számodra is igaz, de számukra mindenképp és ez a lemez erőssége. Nem mondom, hogy könnyen hallgattam, de mindig örömmel, mert újra éreztem azt a fajta őszinte hozzáállást, ami régen a punkokra volt jellemző. Nem érdekelte őket, hogy kit bántanak meg, vagy hogy kinek mi a véleménye róla, egyszerűen csak nyomták és nyomták. 

 Aki szereti az őszinte és nyers rockzenét, annak kötelező a bandcamp!

 AMEN!