Az A Storm of Light-ot még az első lemez idején ismertem meg, a Neurot Recordings révén. Remélhetőleg a blog olvasói tudják vagy legalább sejtik, hogy ez a megkerülhetetlen Neurosis labelje. Ez önmagában is biztató, és van ám még más összefonódás is! Josh Graham, aki itt főként a gitárt kezeli és üvölt, több, mint egy évtizedig a legendás „nagytestvér” látványvilágáért volt felelős.
Ilyen felvezetéssel jelent meg öt évvel ezelőtt a debüt 'And We Wept the Black Ocean Within', és annak idején igencsak tetszett, bár nem maradéktalanul. Nem tudom biztosan, hogy koncept album volt-e, de tisztán emlékszem, hogy az egész lemezt körülvette egyfajta visszafogott, ám rejtélyes, fenyegető atmoszféra, ami nekem egyet jelent az óceánnal magával. A hangulat engem is megfogott, és azóta ténnyé vált, hogy a banda egyik legerősebb fegyvere pontosan maga a légkör teremtés képessége.
Azóta már negyedik albumánál tart a new york-i trió, és legfrissebb anyaguk 'Nations to Flames' címmel került piacra. Ezúttal is egységes, minden mozzanaton átható hangulatvilágot teremtettek, ezúttal azonban nem sötét vizeken evezünk, hanem a kozmikusság jegyében szeljük át a végtelent.
Rendben, talán továbbra sem koncepcionális koronggal van dolgunk, legalábbis nem ilyen tematikával, és a szövegeket olvasva sem feltétlenül ez juthat eszünkbe rögtön. De ha hagyjuk az egész masszát átfolyni rajtunk minden irányban, akkor azt tapasztaljuk, hogy valami ősi, megfoghatatlan dolgot sikerült hangok formájába önteni. Mintha a végtelen űrt rónánk, végső kérdések megválaszolását célul tűzve ki. Ahogy az 'Apostles of Hatred' refrénjében is elhangzik: "In the darkness of night, We search for answers".
Ha történetesen megadatna, hogy kialakulóban lévő égitestek formátlan testén álljunk, miközben a mindenség erői csapnak össze, és ehhez választhatnánk soundtracket, akkor én feltétlenül ezt a lemezt javasolnám! Ha már itt tartunk, elég sokszor használnak filmbetéteket, amivel felerősítik a filmzenei benyomást, de mégsem hatásvadász az egész. No persze, leírva ez így elég klisés, és önmagában nagyon kevés ahhoz, hogy működjön egy post-metál lemez, ehhez kell a varázslat, amit Fényviharék tudnak.
A zene amúgy elég rétegzett, alapvetően egy középtempós őrlőgépezettel van dolgunk. Helyenként erős sludge-os hatást érezhetünk, mint a 'The Fire Shermon'-ban vagy a 'You Are The Hunted'-ban. Itt-ott még régi vágású thrash elemek is felütik a fejüket, halld: 'Disintegrate'. Mindezek monotonizáló, hol kántálós, hol szinte elbeszélő stílusú énektémákkal megbolondítva. Ezen a téren amúgy rengeteget fejlődtek a korai cuccokhoz képest, és sok szinttel feljebb kerültek. Jönnek még a már említett filmbetétek, csendben megbújó finom effektezések, színesítő és hangulatfokozó szinti dolgok, finoman a zene textúrájába szőve.
Emeljük még ki a dobjátékot, ami a 'Nations to Flames'-en szintén meghatározó. Átjárja egyfajta mitikusság, valamiféle ősi, törzsi hangulat. A 'Dead Flags' ettől válik egyszerre indulószerűvé és kétségbeesett mantrává is egyben. Ha már a hangszereket vesézzük sorra, akkor nem lehet panasz a gitárra sem. Témába vágó, nem túl bonyolult, de ötletes szólók – sajna csak elvétve –, no meg delejes kiállások színesítik az amúgy sem egyhangú tételeket. Ami pedig a ritmika egészét illeti, egyszerre pulzáló-vibráló, ha kell hullámzó, ringató. Lebegünk is rendesen, sodródunk eonokon át, keresztül ezen az intergalaktikus zuhanáson.
Összegzésként annyit mondhatunk, hogy egy minimum tízpontos lemezt kaptunk, egy fokozatosan nagyágyúvá érő bandától. A visszajelzések alapján komoly meglepetésként ott lehet az év végi listákon a 'Nations to Flames', legalábbis post-rock/metál vonatkozásban. A skatulyázgatásnak viszont ezzel a lemezel részemről vége, ez a csapat kialakította saját, kellően egyéni stílusát. Mindezzel a 'Neurosis-univerzum' csillaghalmazába tendáltak, a megfoghatatlan, elementáris zenék közé.
