Adott egy Los Angeles-i banda, akik egy kétszámos kislemezzel debütáltak az EasyRider Records kiadónál. Sokat nem sikerült megtudnom a zenekarról, rendesen el vannak rejtőzve, ez a titokzatosság is nagy valószínűséggel a koncepció része, ami szorosan kapcsolódik a kiadványukhoz (sejtésem szerint), és persze ha erre játszottak, hát be is jött nekik :) Ha minden igaz, négyen alkotják a csapatot, gondolom a szabvány ének/dob/gitár/basszusgitár felállásban tolják az arcunkba kegyetlen és rút igazságokkal teli zenéjüket.
Alapvetően ott indul ennek az egésznek az érdekessége, hogy ezek a srácok vagy feltalálták az időgépet a próbák alatt, vagy loptak egyet valahonnan (mondjuk a dokitól a Deloreant a Vissza a jövő című filmből), vagy szimplán zsenik, ugyanis az énekes hangja olyan, mintha visszamentek volna negyven évet, és magától Ozzytól kölcsönözték volna. A zene sem áll távol a Black Sabbath muzsikájától: velejéig romlott, sötét, beteges, mocsárszagú, okkultista hangszerelés hallható, megidézve a korai BS lemezeket jellemző hangulatot és hangzást egyaránt. Két track található a kislemezen, ami voltaképp egy, hiszen a második a Yrtnuoc S’natas a visszafelé játszott Satan’s Country…Aki szeret elmerülni az okkult felhangú zenékben, annak ez a zene a csontjáig fog hatolni, beszívja magába a sötétség minden egyes rostját; és ez a burok a végén felemészti. Mintha ősi rítusokat kántálnának, mintha csak azért lenne ez az egész, hogy megigézzenek, hogy a hangok (és a zenekar) rabszolgájává tegyen mindenkit ez a rigmus, akit csak elér. Dinamikus játék, feszes, egyszerű témavezetés, iszonyat jó hangzás szabadul el a hangfalakból, szétárad és már nincs is hová elbújni…hát hajrá, kóstoljatok bele!
sly
Facebook: https://www.facebook.com/pages/BLACK-PRISM/177319779111709
Bandcamp: http://blackprism.bandcamp.com/
Default style- Alternative style
BLACK PRISM – Satan’s Country 7” EP
A bejegyzés trackback címe:
https://stoner.blog.hu/api/trackback/id/tr685540803
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.