.
Ismét Bien János (Yell) írását olvashatjátok, aki ezúttal egy milánói együttes felkérését teljesíti. Íme :
.
.
Album tracklist :
1. Even 50 Feet Hamsters Have Feelings (13:06)
2. Of Bong And Man (09:59)
3. Inhale On Main Street (07:24)
4. Kilooloogung (10:00)
5. A. B. Ong (10:58)
6. Cthulhu (12:21)
.
Az együttes tagjai :
Andrea - Guitar, Theremin
Alberto - Bass, Gozer, Qualitron
Teo Heavydrum - Drums and Percussions
.
.
A 2008-ban Milánóban alakult King Bong saját maga így jellemzi stílusát: "psychedelic instrumental trips". Ezt a (különben majdnem pontos) stílusmegjelölést mindjárt az elején helyére kell tennünk. Ha már saját magukat cimkézik, egészítsük ki a doom metal és stoner kartonokkal. A trió harmadik, egész estés albumán ugyanis fontos szerepet játszanak az említett stílusjegyek is. A Space Shanties, B-szériás filmeket idéző borítójával utal rá, hogy egy psychedelikus tripnek nézünk elébe.
A lemez címe egy legendás Khan albumra rímel (Space Shanty). Nem hinném, hogy az egybeesés véletlen lenne. Ha valaki a rock 'n'roll kiterjedt ikonográfiájából kiemel egy olyan momentumot, ami erősen párhuzamba állítható saját stilisztikai jellemzőivel és láthatóan a törekvéseik is egy irányba mutatnak, az csakis szándékos lehet. Nincs ezzel semmi baj! Lehet idézgetni és utalgatni, ez a kaland mindig is a rock eszköztárához tartozott. Könyveljük el, hogy a King Bongra erőst hatást gyakorolt Steve Hillage rövid életű, de kultikus prog/space bandája.
A több, mint egyórás album mindössze 6 tételből áll és csak egyetlen dal játékideje marad 10 perc alatt. Így tehát bőven van tere a bandának, hogy kibontsa kísérleteinek eredményeit. Az élőben felvett dalok erősen változó hangulati skálán mozognak, miközben hosszú és szövevényes kalandokba bocsátkoznak a progresszivitás teljes tartományában, leginkább Andrea gitárjátékát helyezve főszerepbe. Az első dal, az Even 50 Feet Hamsters Have Feeling felvonultat szinte mindent, ami ezen az albumon hallható lesz. 13 percben eljutnak a lassú, doomos építkezéstől, az elszállt középrészen át az intenzív végkifejletig. Néhány másik dal közepén is a jazz-progos jammelés uralkodik el. Az Of Bong and Man elején uralkodó Hendrix villódzások után is ebbe az irányba fejlődnek tovább, igazi virtuóz gitártudást bemutatva. Ez a jazz-hatás nyilvánvaló az Inhale of Main Street-ben is. A doom igazi ereje bontakozik ki az A. B. Ong című dal kezdetén, amit egy gyorsabb metal téma vált fel, beletorkollva egy érdekes és igazán laza hangulatú dzsemmelésbe. A zenekar ebben a laza feelingben van leginkább elemében, itt érzem őket leginkább felszabadultnak. Ennek egyenes következménye, hogy ezek a részek adják a lemez legeredetibbnek mondható ízét. A King Bong ezzel együtt egy könnyen hallgatható, bárki számára érthető és elérhető utazást kínál.
A dalok különös címei súlyos psychedeliára engednek következtetni. Kissé megtévesztő dolog ez, mert a hangzás és a játékstílus sokkal inkább a racionális világ keretein belül maradnak. Semmi igazi elszálltság. Semmi komoly agydurrantás. Hideg fejjel tartják az egész albumot kontroll alatt. A banda hangzása nem mutat fel semmi egyéni vonást. Annyi ilyet hallottunk már...Egy instru bandának különösképpen szüksége van egy messziről kiabáló, azonnal felismerhető hangzásképre. Véleményem szerint nem ártana találniuk egy tapasztalt külső embert, egy producert, aki veszélyesebb vizekre vezethetné őket, kidomborítva néhány, csak rájuk jellemző ízt. Ebben látom a fejlődés lehetőségét : meg kell találniuk egy igazán sajátos hangzást. Kaland az élet! Főleg, ha psychedeliának hívják.
.
.
.
By Bien János (Yell)
--
http://about.me/bienjanos
.
