Hogy jövök én ahhoz, hogy olyanról barkácsoljak össze egy posztot, amit annyira nem kedvelek? Egyrészt azért, mert mint a kivánságműsorban, küldeném a Mundi Csabinak, meg mindenkinek, aki szereti. (Csabi nagyon szereti ezeket az instrumentális zenéket.) Másrészt, meg azért, mert annyira azért nem szar.
Az Electric Magma zenekart a Snail The Wah albummal ismertem meg. Akkoriban tetszett. Most se dobom ki a lejátszóból, ha épp oda kerül. Egyébiránt én úgy vagyok ezzel az vokálnélkülöző stuffal, hogy nagyon sokan beleesnek abba a hibába, hogy hiába találnak ki baromi jó riffeket, olyan szinten belezsúfolják egy-egy dalba, mint a szomszéd Kati néni a becsinált levesbe a csirke belsőséget. Ettől aztán fasza, erős lesz, viszont pont attól a sok minden miatt lesz izetlen,zavaros. Nem lesz karaktere. Érzed, hogy jót tesz veled, de nem érted a mekanikát.
Ja persze vannak bandák, akik iszonyat jól nyomják, de itt ez az Electric Magma, akik kókemények, de amikor az első dalban már a hatodik (ez enyhe túlzás, csak a hatás kedvéért.) riffet nyomják a füledbe, ott feladom. Egyszerűen ez már nekem sok és ezen nem segit még a kivétel sem. Lásd. Canadian Samurai dal, ami vokálos.
Ettől, nem rossz az album, de én nem nagyon tudok mit kezdeni vele. Majd a Mundi Csabi a Stonerise blogtól biztos kommentálja. Egyébként csak 32 perces az anyag, úgyhogy nem értem, mit fintorgok. Ja igen és itt le.
AMEN!