Gaz A. Riff barátunk küldött nekünk egy kis üzenetecskét, miszerint most április 1-én, a bolondok napján jelenik meg a Bacchus Baracus első albuma, a Tales Of Worries, Woes and Whatever a Wasted State Records gondozásában. Utánanéztem, kik is ők.
Kiderült, nálunk már szerepeltek egy négy számos EP-vel. Inkább a boritóval nyűgöztek le akkoriban, mint a zenéjükkel. Mondjuk nem csoda. Most azonban mivel nem láttam a köritést, ezért jobban tudtam figyeli a zenéjükre.
Az első dal hallatán egyből az ilyen AC/DC féle protorock jutott eszembe, főleg merthogy amolyan süvöltősen rekeszt benne a pacsirta. Ja. De a második tételnél, a Memonál azért kitisztul valamelyest a kép és már inkább a Weedeateres Dixie, vagy esetleg a Sleep és a Kalas frontember Matt Pike (mostanában High On Fire) frontember szerelemkölke dominál. A zene meg persze marad proto, de nagyon szőrösen, mint egy vérbeli stoner. Ez egyébként dögös stoner cucc lenne, ha nem vágnák a pofánkba a Máté Petyát is megkönnyeztető dalt a Love is a Prison-t. Jóféle húzással kezd, mint egy vasipari munkás az első ötéves terv elkezdésekor, aztán a felénél alábbhagy ez az oltári Sztahanovista féle tettvágy és átadja a helyét egy nyugisabb, álmodozobb közmunkásnak. Ragyogó pszichedelikus hangulatot teremtenek, meglovagolva a szerelmes emberek érzelmeit. Persze csak amennyire szerelmes lehet egy böllér a hajnali disznóba. A No Name se egy kapkodós fajta, persze akinek nincs neve, az nincs is regisztrálva a rendszerbe; hova siessen? Erről a lassabb, de direkt zenélésből nem is akarnak lemondani. A Sweet Smell, ami rajta volt az EP-n is, elmehetne himnusznak is egy ganja ültetvény végfelhasználói körében is. Az utolsó 11 percre még akkor is begyujtod a rakétákat, ha minden vasárnap vidám vagy és Sanyi bácsinál vizitelsz a HIT gyüliben.
