Iklódi Tomi már kérdezte, mikor lesz beszámoló a múlt heti Szférás jelenésükről. Hát most itt van, úgyh. olvashatjátok! :)
Kicsit későn indultam el, s annak ellenére h. nem nyalom én már be a pontos kezdésről szóló szövegeket, azért hazudnék, ha azt mondanám, h. nem tartottam tőle, h. lekésem a műsor elejét. De szerencsére, mikor odaértem, még csak a beállásnál tartott a nyíregyházi Diomede Fuzzdirt. A Szféra eléggé parányi klub, nincs is külön színpada (a zenészek egy szinten vannak a közönséggel), de ilyen full underground koncertek lebonyolítására tökéletesen alkalmas. Még várakoztatták kicsit az elég lassan gyülekező publikumot, aztán végre belecsaptak a lecsóba DF-ék. Két olyan számmal kezdtek, aminek groove-jairól még az Aerosmith is beugrott (annak is a 70-es évekbeli érája). A trió egy ideje új dobost avatott: Baku László helyét Grőger Nándor foglalta el, s már túl is vannak vele néhány fellépésen. A fiatalembernek ezen fellépés elején nem volt szerencséje: először az egyik cintányér adta meg magát, majd a dobszerkó mászott odébb és csúszott le kis híján az emelvényről. Ettől függetlenül nem volt baj Nándi játékával. Elhangzott Daku Sanyi szerzeménye, ami azóta nagy favorit lett nálam és amely akár kiadatlan jammelős Red Hot Chili szerzeménynek is elmenne - a Chili manapság is simán tudna ilyen témákat írni, amennyiben fél szemmel nem a rádióra és Billlboard listára kacsintanának. Amúgy túl nagy változások ezt leszámítva nincsenek a Fuzzdirt stílusában, mióta utoljára írtam róluk a blog hasábjain: továbbra is azt a Hendrixben gyökerező lendületes stoner/fuzz rockot nyomatják - nagyon lazán, világmegváltó gondolatoktól mentesen, ahogy szeretjük. :) A kb. félórás szett végén megkaptuk még a "Wow! Signal" c. tételt, amellyel tkp. megszületett a Diomede. A feldolgozásokat ezúttal nem erőltették, de nem is baj (bár meg kell hagyni, a Ten Years After nóta jól állt nekik). Egy fiatal leányzó a zenekar baráti köréből végigkamerázta a koncertet,TeCsőn megnézhetitek, én is rajta vagyok. :)
Nagy volt a csúszás, emiatt szegény Igoréknak már csak alig 20-25 perc, ha jutott. Ám ez nem törte le Pó bácsiékat különösebben: a megszokott bivaly őserőt hozták most is. Ez a fajta zene bárkiből előhozhatja a rejtett állatot; letaglózóan energikus, egy kiváló hangzással megtámogatva élőben is vaddisznó módon tud szólni - igazán megérdemelnék már ezek a családapaként is rengeteg szénné varrt ifjú, nagyon menőnek látszani akaró hard- és metalcore-os suhancot szarrá alázó emberek, h. többen felfedezzék maguknak az Igort. Stílusuk alapvetően sludge (ők maguk családbarát sludge-ként definiálják önmagukat), hardcore és punk elemekkel súlyosbítva, mindezt váltott énekkel. Kezdetben Srég (Harvester, From The Mirror It Crawls Out) énekelt a SzigorIgor élén (ebből a korszakból el is hangzott a "Jerzsi"), de mióta kivált, ketten is magukra vállalják az énekesi teendőket: a bőgős Pó és a gitáros Marci. Bemutatkozó EP-jük mellett előszedtek egy-két újabb témát is, amelyekre még nem találtak ki énektémát, ezek közül az egyiknek a címét jegyeztem meg ("Punishment"). A rövidke műsoridő ellenére a számok közötti hangulatra sem lehetett panasz, ment a poénkodás végig.
Összességében csúszások ide v. oda, családias hangulatú, jó kis szerda este volt ez két szimpatikus zenekarral.
