Default style- Alternative style

Mongoose - "We're Mongoose! Cobras can fuck off!" (EP 2012)

mongoose-cover-20121020.jpg

A facebookon már többször találkoztam a Mongoose-zal, levelezésünk témája pedig a most megjelent EP volt többnyire, amit most már teljes egészében publikáltak. Jól tették.

Szokásos terjedelemről beszélhetünk, négy szám került fel a netre, de a zenekar tervei között szerepel a CD-zés is, amit - hogy egy személyes gondolatot is befűzzek - nem szabad elfelejteni teljesen, jól jöhet még egyszer. A korábban hozzám eljutott előkeverések után végül kellemesen csalódtam a végső verzióban, szól minden különösebben kiemelendő negatív elem nélkül. Ami viszont engem is meglepett, hogy találtam némi hasonlatot egy másik magyar zenekarral, a dEScADOS, akiket még egy előző évtizedben kiadott demoval ismertem meg. Pontosabban szólva a hasonlat helyett inkább azt mondanám, hogy az egyes énektémákról valamiért eszembe jutott ez a zenekar.

Visszatérve az aktuális témákhoz, én azt mondom meg lehet vele barátkozni, és most már a mosonmagyaróvári csapat is beállt a sorba, akikre érdemes a későbbiekben is odafigyelni. De ezt döntse el mindenki maga, miután meghallgatta a Mongoose anyagát.

A zenéjüket itt találod meg.
facebook profil
stonerblog profil

A bejegyzés trackback címe:

https://stoner.blog.hu/api/trackback/id/tr584859354

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása