Dánia ugyan még nem számít kimondottan rock/metal nagyhatalomnak, de ha odafigyelünk rájuk, akkor azért vitathatatlan, h. jónéhány minőségi bandát szabadítottak a nagyvilágra. Elég csak a D.A.D-re, King Diamondra, az Artillery-re, a Gas Giant-re, a Raunchy-ra, netán az utóbbi évek egyik sikersztoriját magáénak tudó Volbeatre gondolni. Azt már csak mellékesen jegyzem meg, h. a Metallica dobos Lars Ulrich is eme kis skandináv ország szülötte. És persze jelen cikkem tárgya, a feelinges garázs-rock 'n' rollban utazó Baby Woodrose is Andersen hazájából származik, s őket meghallgatva azt kell mondjam, ezek a dánok bizony tudnak vmit.
Pl. király nótákat írni. Ebből pedig az Erdeirózsa Bébi legutolsó cím nélküli albumán nincs hiány. Ugyan sokáig csak érintőlegesen ismertem a csapatot (hallottam tőlük ezt-azt, az I Wanna Rock You Baby blogon is nagyon dícsérték, de nagyon nem ástam bele magam), viszont amikor belehallgattam ebbe a lemezbe és megszólalt az első dal, a Fortuneteller, egyből tudtam, h. a BW az én zeném lesz.
A fiúk hallhatóan a detroiti garázsrock iskola tanítványai (akárcsak nagy isteneim, a Hellacopters), így nyilván hatott rájuk az MC 5, a Stooges és Ted Nugent, de egyéb összetevők is beszűrődnek stílusukba (soul, pszichedelia, folk, stb.).
Punkos beütésű rock 'n' roll számaik egyből ütnek, emellett jó érzékük van az olyan komorabb balladák megalkotásához, mint a Doors/Jefferson Airplane ízeket egyaránt felvonultató, akusztikus Emily v. az ugyancsak borongós, pszichedelikus Countdown To Breakdown. A frontember, Lorenzo énekhangja hol Iggy Popot, hol Tom Petty-t juttatja eszembe; a karcos, füstös témák éppúgy fekszenek neki, mint az érzékeny líraiak.
Ez a banda, ha szerencséje van, simán betöltheti azt az űrt, amelyet a fentebb említett Hellacopters hagyott maga után a feloszlásával. Többet nem is mondok, akit érdekel, az töltse, hallgassa és ha ez bejött, akkor szedegesse a többi albumot is! Csalódás kizárva.
