Írtunk már korábban erről a svájci bandáról. Most az történt velük, hogy a Heavy Planet(amerikában) az év albumának választotta ezt az anyagot, mi meg még csak nem is írtunk róla. Ezt pótlom most sebtiben.

Hát mit is mondhatnék? Baszott nagy, a Heavy Planet nem tévedett!

Reneszánszát éli az az első (neck) pickupos hangzás, amit vintage hangzású pickupokkal, vagy újabbak testbe behajtásával (távol legyen a húrtól) és fuzz pedálokkal nyomnak. Szóval van gitárhang is, meg gitár testhang is, meg fuzz is (pl. Brant Björk).

A zene? Vitát nyithatnánk, hogy mennyire stoner ez a rock, vagy sem. Az biztos, hogy modern felfogású, kísérletezős, útmutató és mindettől lesz izgalmas. A megszokott frazírok, hangok másképp összerakva, új köntösben. Nagyon kúl! Baromi jó hangok, effektek, tényleg jó, na!

Nem is emelnék ki egy dalt se, mert mindegyik kolosszális! Gyerekek! Hallgassátok, baromi jó, vagy csak az van, hogy a jobbik fülesemmel hallgatom a zenét, amit még Nico-tól kaptam ezer éve. Majd megmondjátok kommentben. Ők meg mehetnek már mainstreambe!

Elmúltak az ünnepek, vagy mi. Jönnek újra az unalmas hétköznapok, amit mindenki próbál megtörni valami érdekessel, esetleg valamiféle rendhagyóval, netán egy-egy jobb albummal. A szilicium korszakban egyre többen (sőt szinte mindenki) hallgatunk zenét mp3-ról. Főleg kényelmi okok miatt. Letöltöd pár perc alatt, azt belehallgatsz; ha nem tetszik, akkor kuka.

 Aki viszont zenél, az többnyire szeretne rendes fizikai formátumban is hozzájutni saját produktumához. Részben azért, mert egyszerűen jól esik kézbe venni az anyagot, amit produkált, részben promótálásra is megfelelő, nem utolsó sorban pedig, talán ezzel a módszerrel lehet még visszahozni többé-kevésbé a belefektetett pénzt.

  Az első nagy gond mostanában kis hazánkban a pénz hiánya. Amikor a zenekarok nemhogy gázsit nem kapnak egy-egy koncerten, de még a benzinpénzt is nekik kell jóformán állniuk, akkor nem sok pénz jut Cd gyártásra. Ennek ellenére, megjelent az underground piacon az Uraniarecords, ahol az a cél, hogy minimál összegből igényesen előállitott CD kerüljön ki a nagyérdemű kezébe. 

 Nem nehéz kitalálni, ki csinálja. Igen, az Urania, Whorediezel, meg még mi minden más kiagyalója, Aiwass. Már van egynéhány kiadványa:

Urania - Demo 2010 800huf
Urania Benediction I. 1200huf
Whorediezel - vol.2. 1000huf
Whorediezel - 3. 1000huf
aztán ha elmegy ami van,akkor még lesz:
Urania - Carpathian Woodoo
Urania - Benediction II.
Whorediezel - Whorediezel

 Zenekarok! Bátran vegyétek fel a kapcsolatot az Uraniarecords-al, gyártassatok le vele egy-két CD-t, mert vannak még olyanok, akik szivesen veszik kézbe a zenét. 

Facebook

Csabi írta nekünk:

"Valószínűleg tévhitben éltem, amikor úgy gondoltam, hogy Olaszországban mindig süt a nap, mindenki vidám, él virul, és hódol a szieszta nyújtotta édes-kedves pihenés lehetőségének.
 A Caronte-s srácok mégis a Pokol valami Itália alatt megbúvó bugyrában élhetnek, ahol a füvet nem nyírják, hanem szívják. Sziesztázás helyett pedig a mitológia és az indiánok történetének boncolgatásával foglalatoskodnak. Azt hiszem a két témakörben talán a pokol lehet a közös vonás. Mitológiai énekeket még eddig nem igazán hallottam, de indián törzsi dalokat igen. Nos Dorian Bones énekhangja idézi ezeket a dallamokat, de mintha Glenn Danzig-től tanulta volna őket. A zenében is vélek felfedezni némi Danzig hangulatot, bár persze teljesen más a műfaj. A recsegős, hetvenes éveket idéző hangzás (minden hangszer tekintetében) és ezek a kicsit síron túli dallamok súlyosan belepréseltek ebbe a borongós vasárnap délelőttbe. Köszönet érte Bones-oknak (Henry Bones - basszus, Tony Bones - gitár) Súly, egyszerűség, hátborzongató, kissé félelmetes, baljós, sötét, egyszerű riffek kísérnek végig a bugyogó vérfolyón való csónakázás közben, ahol evezősünk Charon avagy Caronte. az ütemet Mike De Chirico diktálja a csónak végében. egyszerűen, pontosan, érzéssel, ahogy azt kell!
 2011-ben jelent meg egy 3 számos EP tőlük Ghost Owl címmel (itt jegyzem meg hogy zseniális a címadó dal), melyről egyetlen dalt (Black Gold) mentettek át erre a 2012-es albumra. Talán kissé meglepő, de engem ez a nóta fogott meg legjobban, talán csak Lucifer tudja miért. A Leviathan című kezdő tétel, azonnal feltérképezi, hogy mi fog következni az elkövetkezendő közel egy órában. Az Ode to Lucifer kissé lendületesebb "hajazásra" csábít. Harmadikként a Sons Of Thelema hív csatába induló szerű kezdésével, és okoz libabőrt minden erre fogékony hallgatónak. Középtájon itt is indul a filozófia, a komoran megnyugtató elszállás. A negyedik dalban Hórusz szeme figyel minket, közben olyan vérbugyogós basszushang üti meg a fülünket, hogy nem létezik, hogy ne csináljunk a gatyánkba. Eközben olyan égberepítő énekhangot hallunk, hogy ez a kettősség abszolút tudatosítja bennünk, hogy "ez a zene ilyen és kész". Ezt követi a már említett Black Gold (aminek jót tett, hogy újra felvették, mert kevésbé nyers a dal hangzása, mint az EP-n volt, viszont talán kissé lassabb is, így nagyobbat üt). Gyönyörű na! A hatos számú Soltice Of Blood extra lassan kezdődik, de aztán egy huszárvágással olyan riff következik, amit nem lehet nem említeni..... És elérkezünk az indiántáborba a Navajo Calling-gal, ami méltó levezetése az albumnak.

 Összességében egy melankólikus, nagyon mély, elgondolkodtató zene ez, ami már első hallásra is magával ragad, elindul a komótos bólogatás, és a lemez végéig alább sem hagy. Közben olykor a föld alá taszít lélektépázó, helyenként fájdalmas témáival, de azzal a lendülettel a következő pillanatban az egekbe repít himnuszként énekelhető, dúdolható, helyenként 9 perces témáival. Aki szereti a Doom-ot, annak nagyon be fog jönni, aki nem, az is próbálkozzon bátran, mert tuti talál benne számára tetsző, szép momentumokat. (Én Neurosis-on nevelkedtem többek között, ha ez mond valamit)."

És egy fura képivilágú video:

Lengyel barátainktól kaptuk a következő albumot, mely a borítóra klikkelve letölthető, mint a régi szép időkben!

Az albumon 9 kifejezetten hangulatos dal található. A hangzás eléggé letisztult, az ének nekem egy picit halk, szerintem kicsit jobban lehetett volna hangsúlyozni. Egyébként az egész elég profi, jól szól és érdekes színfolt a mostani zenék között, tetszik a hangulata, a hangzás is, annak ellenére, hogy én az agyon fuzzolt gitárokért halok, itt meg (ahhoz képest) tisztább hangzással operálnak.

Vannak igazi stoner beindulások, groovok (Down the Odyssey, Damn Good, Acid Phantom), mélyebb, borongósabb hangulatok (Shades in Black), nyugis jammek (Orbitean), egy szóval minden, ami kell eg yilyen albumra. Tekintve, hogy nem laknak messze, remélem egyszer eljönnek erre, játszhatnának pl. a hazai Head for the Sunnal egy bulit, úgy érzem vannak közös elképzelések, ha még a sound annyira különböző is.

photo made by jorge galleguillos

Van valami Chilében is, nem csak Görögországban. Valahogy onnan is jönnek ezek a profi hangzású bandák, egyre másra.

Arckönyvön találtam ezt a zenekart, most ingyen letölthető minden anyaguk itt.

Ezen az Ep-én igen varacskos, durva hangzás jön szembe, imádom, ahogy szól.
A zene meg olyan, amilyennek lennie kell, stoner metal a jobbik fajtából, a nagyok tisztelete és az egyéniség elhintése is jellemző a dalokra, csakúgy, mint a vokális (natív - és nem zavaró) és az instrumentális számok (élvezhető ének nélkül is, akár a k2b).

Hallgassátok a triót, mert megéri! Én már többször meghallgattam és még mindig jól esik!