Mark Lanegan Band (USA)
Blues Funeral lemezbemutató turné
Előzenekar: Creature With The Atom Brain (B), Duke Garwood (UK), Lyenn (B)
2012. november 22., csütörtök 19:30
A38 Hajó – Petőfi híd budai hídfő
Koncertterem

A seattle-i grunge egyik alapító atyja, a Screamig Trees és a Queens Of The Stone Age egykori énekese, Kurt Cobain és Josh Homme cimborája, az elszállt, bluesos rockballadák fantasztikus hangú énekese először Magyarországon! Mark Lanegan legújabb, Blues Funeral című lemezét mutatja be zenekarával.

Mark Lanegan életműve szinte maga a kortárs rock. Az 1967-ben született énekes-dalszerző a műfaj egyik legnagyobb alakja, akit – az ő esetében egyáltalán nem túlzás a kijelentés – valóban kultikus tisztelet övez. Összetéveszthetetlen, Tom Waitsre és Nick Cave-re egyaránt emlékeztető hangja, finoman fogalmazva kompromisszummentes életmódja, Queens Of The Stone Age-tagsága, hihetetlen mennyiségű vendégszereplése és együttműködése, egyszerre szomorú és dühös, melankolikusan bluesos, jellegzetes rockballadái ikonikus figurává emelték.

A pályafutását a nyolcvanas évek közepén a Screaming Treesben kezdő, később Kurt Cobainnel is együtt dolgozó Lanegan a nagyközönség számára 2000 körül lett ismert, amikor Josh Homme – sok más ideáljával együtt – elhívta a Rated R stúdiófelvételeire, és ő hosszú időre a Queens Of The Stone Age-ben ragadt. Közben folytatta az 1990-ben (még Kurt Cobain és Krist Novoselic társaságában) elkezdett szólókarrierjét is, és mivel elképesztő hangja miatt rengetegszer kérték fel közreműködésekre, a „csere-kollaborációk” hihetetlen névsort varázsoltak Lanegan szólólemezeire. Az albumokon ott szerepel szinte mindenki, aki valaha gitárt fogott a kezébe, vagy heroint fogyasztott az Egyesült Államokban. Layne Staley az Alice In Chainsből, Ben Shepherd a Soundgardenből, Josh Homme és Nick Oliveri, PJ Harvey, Duff McKagan a Guns N' Rosesból, Michel McCready a Pearl Jamből és még sorolhatnánk.

Annál meglepőbb volt, amikor a kétezres évek második felében igent mondott egy felkérésre, aminél nonszenszebb nem is érkezhetett volna. A finom hangulatairól elhíresült glasgow-i popzenekar, a Belle & Sebastian énekesnő-csellistája, Isobel Campbell kérte fel, hogy működjön közre lemezén, és az egymástól több ezer kilométerre élő és dolgozó két ember között működni kezdett „a kémia”. Campbell írta a számokat, Lanegan énekelt, és meghökkentőnek tűnő együttműködésből nemhogy kudarc nem lett, de még két nagylemez és közös fellépések sora. Lanegan utolérhetetlen hangját („a csellóm hangjára emlékeztet” - mondta róla Campbell) felfedezte magának a grunge-on és a stoneren túli világ, mindenekelőtt a brit elektronikus zenészek. Lanegan sötét, démoni éneke ott kavarog az UNKLE, a Soulsavers vagy a Bomb The Bass-es Tim Simenon fortyogó balladáiban, a vonatkozó lemezek legáhítatosabb pillanatait teremtve meg.

Lanegant legutóbb a nemrég Magyarországon is bemutatott Fékezhetetlen (Lawless) című gengszterfilmben hallhattuk. A filmzenét Nick Cave és Warren Ellis szerezte, ám két elsöprő erejű feldolgozásban, a Velvet Undergroud White Light/White Heatjében, illetve Captain Beefheart Sure 'Nuff 'N Yes I Do-jában énekel – szokás szerint elképesztő intenzitással.

És közben nemcsak az elektronikus zene képviselői fedezték fel Lanegant, hanem Lanegan is az elektronikát. Legutóbbi albumán már nem egy rafkós effektet hallhatunk – persze csak ízléssel, de kiderül belőlük, hogy Lanegan már nem az a kifejezett gitárközpontú grunge-harcos, aki évtizedekig volt.

Kifejezetten dögös, helyenként zúzós lemez született, amin persze még mindig a jellegzetes, bluesos, melankolikus, már-már démonikus, sötét, karcos rock dominál. És természetesen az egészen ott uralkodik Mark Lanegan letaglózó, magával ragadó orgánuma: „a grunge hangja”.

A zenekar tagjai
Mark Lanegan: ének
Steven Jassens: gitár
Aldo Struyf: gitár, billentyűsök, effektek
Frederic Jacques: basszusgitár
Jean-Philippe De Gheest: dob

Szólólemezek
Blues Funeral, 2012
Hawk (Isobel Campbellel), 2010
Sunday at Devil Dirt (Isobel Campbellel), 2008
Ballad of the Broken Seas (Isobel Campbellel), 2006
Bubblegum, 2004
Field Songs, 2001
I'll Take Care of You, 1999
Scraps at Midnight, 1998
Whiskey for the Holy Ghost, 1994
The Winding Sheet, 1990

Hivatalos honlap
http://marklanegan.com/

Zechs Marquise (USA)
Secret Chiefs 3 (USA)
aPAtT (UK)
2012. november 12., hétfő 20h
A38 Hajó – Petőfi híd budai hídfő
Koncertterem

A Mars Volta és a Mr Bungle tagjai az A38 színpadán! A zseniális Mars Volta-agytröszt, Omar Rodríguez-Lopez nem kevésbé tehetséges tesói (köztük a Mars Volta-ütőhangszeres Marcel), illetve Trey Spruance, Mike Patton régi harcostársa, a Mr Bungle és jó pár Faith No More-nagylemez gitárnyűvője saját zenekaraik élén lépnek fel a hajón. Minden progrock-, posztrock-, jazzrock- és bármilyen rock-rajongónak kötelező!

A tex-mex határváros, El Paso leginkább Karl May-regényekből lehet ismerős, és a legnagyobb jóindulattal sem lehet a nemzetközi rockszíntér központjának nevezni. Azaz nem lehetne, ha nem származna onnan egy zseniális testvérkvartett, aminek leghíresebb tagja, Omar komoly reformokat hajtott végre a műfajban az At The Drive-In és a Mars Volta élén. Ám a másik három testvér sem panaszkodhat a tehetség hiányára: Marcel dobol a Mars Voltában, eközben a harmadik és negyedik tesóval lelkesen üzemelteti az egyik anime-sorozat főszereplőjéről elnevezett Zechs Marquise-t. Stílusban, nem túl meglepő módon nem áll távol a Mars Voltától: zajos, gerjedős, improvizatív dzsessz-rock-metálról van szó, kicsit visszatekintős, kicsit előremutatós funkys-stoneres, elképesztően ötletes, mindent-bele pszichedelikus dallamfolyam egy-egy Zechs Marquise-koncert, nem véletlen, hogy a leghíresebb tesó gyakran viszi a zenekart Mars Volta-turnékra.

A zenekar tagjai
Marfred Rodríguez-Lopez: basszusgitár
Marcel Rodríguez-Lopez: dob
Rikardo Rodríguez-López: billentyűsök
Matthew Wilkson: gitár
Marcos Smith: gitár

Hivatalos honlap
http://zechsmarquise.com/

Kevés kultikusabb együttes létezik a Faith No More-frontember, Mike Patton 2004-ben feloszlott gimnáziumi apokaliptik-experimentál zenekaránál, a Mr. Bungle-nál. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy a produkció zenei megfejtője nem is annyira Petton volt (bár ő is sokat hozzátett a dologhoz), hanem a gitáros-producer-multiinstrumentalista zseni, Trey Spruance, aki a Mr. Bungle megszűnése után teljes egészében régóta pátyolgatott side projectjébe, a Secret Chiefs 3-be vetette magát.

A Secret Chiefs 3 nem is egy zenekar, hanem legalább hét, több tucatnyi, Spruance muzsikájához hasonló módon teljesen kiszámíthatatlanul változó tagggal. Az „együttes” ugyan pár éve egyszer már fellépett az A38 Hajó, de biztosra vehető, hogy a mostani produkció nyomaiban sem emlékeztet majd az akkorira. Spruance-nek van is miből válogatnia: kevés olyan zenekart hordoz a Föld, ami ennyire eklektikus, kiszámíthatatlan és változatos lenne. Arab népzene, rai, perzsa hatások, halálmetál, Sosztakovics, francia sanzon, ambient, drum and bass, glamrock, rockabilly és még ki tudja, mi minden kavarog a Secret Chiefs 3 kaleidoszkopikus produkciójában, ami sokban emlékeztet a Mr. Bungle muzsikájára, persze Patton hol pokoli hörgése, hol aznavouri santőrsége nélkül. Méltó kárpótlás azonban Spruance hihetetlen arcszőrzete, a zenekar sajátos színpadi jelmezparkja, amik egyszerre emlékeztetnek egy kámzsás szerzetesfelvonulásra és egy Grimm-mese élőképes illusztrációjára. A Secret Chiefs 3 egyedülálló produkciója nem mindennapi élménynek ígérkezik.

Hivatalos honlap
http://www.webofmimicry.com/label.php?band=sc3

A két zseniális prog-jazz-rock-metál produkciót a brit aPAtT avantgárd hangköltészeti-multimédiás akciója egészíti ki, hibátlan és teljes estével szolgálva.

A Galiciai Black Smoke Dragon instrumentális Stoner/Sludge/Doom zenét játszik. Két demo jelent meg eddig tőlük. 2011-ben a Rehearsal öt dallal és 2012-ben egyszerűen csak "demo" néven két tételes szösszenet.

 Elég furcsa, amit csinálnak, ráadásul a Rehearsal egy kimondottan szar és hullámzó hangzással lett megáldva, ezért még akkor sem nagyon jön át a srácok szándéka, ha korszakalkotó lenne. Biztos, hogy vannak rajta jó pillanatok, de a pocsék hangzás feledteti ezeket. 

A 2012-ben kijött demo, azonban már egy jóval érettebb képet mutat. Még mindig nem emelkedik ki a nagy átlagból, de ha az előző anyaghoz képest mutatott iramot nézzük, akkor nemsokára nagyot fognak durrantani.

 Bár a fiúk lelkesedése nagy, ez nem hallatszik a demókon. Talán majd máskor. Akik meg azt kérdezik, hogy, ha szar, akkor miért posztolom, csak annyit, mert megkértek rá. A negativ kritika is kritika és lehet épitő is. Egyébként itt ingyenesen letölthető, meghallgatható: http://blacksmokedragon.bandcamp.com/

AMEN!

 Szeptember 26.-án jelent meg a 'ROTMR' 2. lemeze. Akkor közzétettük az infót és az üzenetüket is felétek. Most szólnék néhány szót az anyagról, hátha nagyobb kedvet kaptok hozzá.

 Először is szeretném megköszönni nekik, hogy postáztak egy lemezt számomra. Kitüntető figyelemnek tekintem! THANX! Ahogy javasolták minden kiváncsi fülnek, én úgy tettem. Sokszor meghallgattam ezt a lemezt. Hagytam nyugodni magamban és érleltem, ezért is kellett ennyi idő ahhoz, hogy megfelelően tudjak róla írni. Fel kellett nőnöm ehhez az anyaghoz. Hát mit is mondjak... Szerintem tarol a lemez. Néha taglóz, néha üdít, néha pedig befordít. Ez egy nagyon jól összerakott érzelemdús és okos kiadvány. Örülök, hogy ennyit csücsültem rajta. Első hallásra más jött le, mint most. Nagyon eltalált a hangzás, mely erős és metálos. Súlyossá teszi minden egyes percét. Nincs 'lacafaca' a kezdéssel, mindjárt rádszabadítják az őrületet. Semmi nyálazás, semmi intro. Változatosan pakolták fel a változatos hangvételű dalaikat, mely olykor képes letépni a fejed, aztán pedig kényszerzubbonyt köt rád, nehogy magadban és másban is kárt tegyél. Minden hangszer megjárja a maga külön útját, amire érdemes külön-külön odafigyelni, de amikor együtt megszólalnak... Az beledöngöl akár a legkeményebb flaszterbe is. Sok elvont dolgot visznek bele, ami véleményem szerint nem mindíg egyszerű feladat, hogy kellő hatást érjen el. Mindazonáltal ez elég súlyosan az énektémáknak is köszönhető, mely teljesen más dimenziókat nyitnak így meg, mint egy megszokott könnyű anyagnál. Ez nem lett egy egyszerű lemez és ezt szerintem ők is tudják. Sőt! Elég súlyos lett. Sajnálom, hogy nem jutottam el a Dürer-beli lemezbemutatóra. Biztos nagyot ütött. Figyelemre méltó a dob, mivel intelligensen pakolja a témákat a zene alá. Ez is sokat változtat a hangulatokon, mint az ének. A gitár nagyon jól szól, sok erő van benne és néha az füljáratok idegein táncol. A bőgő szinte tökéletes arányban húzódik meg hátul, hogy amikor kell, akkor előre törhessen. Ilyenkor magára vonta a figyelmem, mivel nem alaptémákat kezd ki, hanem törekszik önállóan viselkedni, mint ahogy azt egy basszerosnak kell! Ezt így kell csinálni kérem! Ha stílusra kéne kategorizálnom (amit egyébként nem szeretek) akkor azt mondanám rá Doom és Sludge keverék elvontabb metálba öntve. Hmm. Ez így egy kicsit érdekesnek tűnhet...

Linkek az anyaghoz:

soundcloud :

http://soundcloud.com/madrobots/sets/room-of-the-mad-robots-i-stray 

download :

https://docs.google.com/folder/d/0B169bTR8gf6EbGtaQm1ISDFILWM/edit

Oldalaik:

http://www.roomofthemadrobots.hu

http://www.facebook.com/robotsmad