Nemrég igencsak kifakadtam a Weedpecker lemezelőzetes anyaga kapcsán. Nem is nagyon volt már kedvem meghallgatni utána. Nem akarom most kimagyarázni a dolgot, azonban azt tudni érdemes, hogy nem a zenekar hozott ki a sodromból, bár rajtuk csattant az ostor. Éppen ezért a minap újra elővettem és jól meghallgattam.

Mint már az elött emlitettem a Weedpecker nagyon jól tolja, de van még egy-két banda, akik ugyanilyen jól nyomják. Ezt a véleményem most is fenn tartom. Elszállós, kicsit psychedelic, némi grunge behatással. Az előző demó után nagyon nagyot fejlődtek, mind megszólalásban, mind dalirás terén. A Jam-rock cimkét lehetne ráakasztani a zenéjükre. 

Érdemes tudni, hogy a Belzebong dobosa, Pan Falon 2011 végén csatlakozott a Dobry testvérekhez, majd tavaly év végére lett egy basszusgitárosuk is a spanyol Jose személyében. Valószinüleg ezért lett ennyivel jobb az új anyag. Kiváncsi leszek,az Lp-re, mit raktak össze a srácok. Nagyon igéretes, de ha ki akarnak törni és kalandozni szeretnének a világban, ahhoz egy kicsit több kell. Kiváncsi lennék, vajon öt év múlva mi lesz a zenekarral. Sikerül-e a nemzetköziség, vagy belesüllyednek a középszerűség mocsarába?

Facebook. Bandcamp.

AMEN!

Lead: Molyember vagyok, csak Mothman néven. Sokat baszogat a NAV, azért. :)

Múlt héten rájöttem, hogy kurvára le vagyok punnyadva. Kockahas a háj, én meg magam alatt, mert régebben, amikor edzettem, sokkal jobban éreztem magam a bőrömben. Szóval kitaláltam, hogy csinálok egy kemény otthoni edzést, mielőtt visszakullogok a konditerembe. Vaze, esküszöm, kicsordult a könnyem 41 fekvő után. Ott pihegtem a szőnyegen, mint egy szexéhes polip. No more tears, gondoltam, kéne egy kis tuning ide, úgyhogy beraktam valami zenét. És, ha már lúd, legyen kövér alapon kattintottam a blog facebook levelei között lévő Arlequin zenekarra. Valahogy így kezdődött ez a történet. A military push-up már gyerekjáték volt erre a zenére, de persze ez nem az a stílus, amire kondizni szoktak. Persze ízlések és push-up-ok... 

    Ezen szarrá röhögtem magam, pedig nem is voltam betépve: "A hatvani tagokból álló zenekart 2012 áprilisában ősrégi barátokból alapította, Szegedi Levente azzal a céllal, hogy zenekart alapítson." Szóval, de, akkor jóvan fiúk. Leventén kívül még Hegedűs Gergő, Szegedi Árpád Botond, Cserháti Imre András, és Vikor Mátyás alkotja az együttest. Most nem írom le, ki-micsoda, legyen elég annyi, hogy komoly (nem komoly, komoly) zenei tanulmányok állnak a hátuk mögött, és ez hallatszik, és látszik is. Abból látom, ahogy megírták a BIO-t, sugárzik belőle a magabiztosság. Tudjátok, amikor azért poénkodsz, mert már mindent tudsz. Külön köszönet, hogy nem írtak stílust, nem skatulyázzák be magukat. Az az én dolgom. 

   A zenéjük fémporos, atmoszférikus hatása van. Blues és rock, néha Lynyrd Skynyrd. Az énekes egy dobozban ülve dolgozott a számon, az biztos, de jól áll neki. Kiemelték, hogy a hangszerek együtt lettek felvéve, és én ezt nagyra becsülöm. Él tőle a szám. Bob Dylan is így csinálja. A felvétel lehetősége egy tehetségkutató főnyereménye volt. A srácok aktívan koncerteznek, próbálnak, és gondolom ha van idejük züllenek is (ilyen zenét nem lehet csinálni, ha betartod a 10 parancsolatot haver...).

   Végezetül a reklám helye: Egy fiatal, energikus együttest ismerhettek meg bennük, akik nem utolsó sorban jó ízléssel is bírnak. Kívánjunk nekik sok sikert egy jéghideg like-al: Mothman's Like Generator. És ez az írás nem azért született, mert írni akartam.

Nemrég jelent meg a Domino Media gondozásában a Mental Architects debüt lemeze, a Celebrations. A producer ne más volt, mint Aaron Harris a volt Isisből. Zene is amolyan postrockos, popos, ilyesmi. AMEN!

Én már sajnos nem tudom rajta tartani az ujjam a hazai underground ütőerén, ezért elég sokszor meglepődök, ha egy újabb zenekar bukkan elő, számomra a semmiből. Mióta elköltöztem Budapestről, nem igen tudok eljutni annyi koncertre, mint szeretnék. Mióta megszülettek az ikrek, azóta meg pláne, sőt irogatni se nagyon van időm. Ennek ellenére felkapom a fejem, ha valami izgalmassal, vagy minőségivel találkozok.

A Band In The Pit ilyen. Tudom jól, hogy mindenki utálja, ha skatulyákba akarjuk beletuszkolni, de egyrészt, nem is olyan megalázó, ha ebben a skatulyában igazi nagyágyúk szerepelnek, illetve, ha ezt a skatulyát ő hozza létre. Nem mellékesen próbálta már úgy elmagyarázni valaki egy "ismeretlen" zenekar zenéjét, hogy nem használ hasonlatokat, skatulyákat. Csak próbáljátok meg, nem könnyű. 

A Band In The Pit...hát nem is tudom. Leginkább Brant Björk ugrik be róluk, az instrumentális zenéjükről, de ez nem is feltétlenül igaz. Inkább arról van szó, hogy előteremtenek egy olyan hangulatot, amit csak az öreg tud létrehozni a Rancho de la Lunán. Nem minden esetben jön be. Alkalom kell hozzá, hangulat és akkor Bumm! beüt. Nagyon. Azt se lehet mondani, hogy sivatagi, meg hogy igazi kaktuszzabáló, hiszen az utolsó tétel a Sightly Modified, igazi doom,amolyan funeral féle. A Loaded Powder pedig egy stonerrock odabaszkodás. Azonban a Kidnapkin Blues-ra még a Sabbia folytatását is el tudnám képzelni, annyira Brant Björk.

A Band In The Pit létrehozott valamit, ami abszolút hiánypotló, nem csak itthon, hanem széles e világon. Ráadásul a felvétel minősége is a nemzetközi átlag felett áll, legyen szó desert rockról, vagy stonerről. Bandcamp.

AMEN!

Ezt ki kell másolnom. "Hi guys, check this out" Ez már akkora pofátlanság, hogy ki se kellene rakni, de sajnos erről nem az együttes tehet. Ja igen, hogy mi is? Az, hogy ennyivel elintézi ez a csajszi, hé srácok ezt nézzétek. Semmi más. Bazdmeg! Legaláb egy bio, vagy valami. Oké, ad egy bandcamp és egy facebook linket, de bazdmeg, ne én nézzek már utána, hogy ki fia borja. Az is rendben van, hogy a Weedpecker nagyon jól tolja ezt a fajta pszikkedelikus, grundzsos dolgot, de azért vannak rajta kivül még néhányan, akik legalább ennyire jók. Ja igen és a menedzserük, vagy ki a faszom, veszi a fáradtságot, és legalább bemásol némi biográfiát. Bazdmeg!