A görög Naxatras visszatért egy újabb lenyűgöző utazással, amely a pszichedelikus rock határait feszegeti. Az "V" című albumuk ismét bizonyítja, hogy a thesszaloniki zenekar nemcsak a műfaj egyik meghatározó alakja, hanem egy kreatív erő is, amely folyamatosan új dimenziókba repíti a hallgatóit.

 

A zenekar hű maradt analóg hangzásvilágához, amely már az első, 2015-ös nagylemezük óta védjegyüknek számít. Az élőben rögzített felvételeik természetes melegsége és dinamikája továbbra is áthatja a hangzást, ám ezúttal még bátrabban kísérleteznek progresszív és világzenei elemekkel. A "V" nemcsak egy új album, hanem egy kapu egy sajátos mitológiai világba, ahol a Narahmon világának története és a titokzatos Spacekeeper karakterének bevezetése új narratívát teremt. A konceptalbum formátum ezúttal még erősebben van jelen, miközben a zenekar a hangzás terén is új ösvényekre lép.

A Naxatras eddig is arról volt híres, hogy a hetvenes évek pszichedelikus és progresszív rockjának esszenciáját a modern kor ízléséhez igazítva adja vissza. Az új lemezen azonban nemcsak a vintage hangzás dominál, hanem finoman adagolt elektronikus hatások és hipnotikus világzenei megoldások is gazdagítják az összképet. Az "V" egy igazi kozmikus utazás, ahol a jazz, a funk, az orientális motívumok és a hipnotikus riffek egyetlen folyamatosan áramló egységbe olvadnak.

A zenekar DIY szemlélete változatlan: független kiadójuk, az Evening Star Records gondozásában jelenik meg az album, és továbbra is saját maguk irányítják kreatív folyamataikat. Ez a függetlenség teszi lehetővé, hogy teljes művészi szabadságban alkothassanak, kompromisszumok nélkül. A Naxatras egyedi esztétikai és koncepcionális világa mostanra teljesen kiforrott, és az "V" ennek az érési folyamatnak egy újabb csúcspontja.

Azok számára, akik már régóta követik a zenekart, az új album egy izgalmas kiegészítése lesz a korábbi anyagaiknak, míg az újoncok számára tökéletes belépő a Naxatras misztikus és trippes világába. Az "V" február 28-án jelenik meg, és minden jel arra utal, hogy egy újabb kultikus lemezzel bővül a pszichedelikus rock palettája.

https://www.facebook.com/naxatras/

https://www.facebook.com/purplesagepr

The British band Erronaut's debut album, The Space Inbetween, invites listeners on a sonic journey that fuses the raw power of '90s grunge with the depth of stoner rock. The record evokes the psychedelic rock and cosmic doom of the '70s.

 

The album immediately grabs attention with its dense, fuzz-laden soundscape, where the riffs roar with incredible force at every moment. However, it does not rely solely on musical aggression but also conveys emotional richness. A slow, heavy movement characterizes the entire album, bordering on doom metal while maintaining the fundamental spirit of stoner rock, which celebrates rebellion and freedom.

The album feels like an introspective journey, where the listener traverses dark, desolate landscapes alongside the music, while emotional and philosophical questions increasingly take center stage. The lyrics delve into the essence of human existence, while the music captivates not only the listener's ears but also their emotions.

The Space Inbetween is an album that reinterprets the worlds of stoner, doom, and grunge. The band successfully merges past influences with the energy of the present while preserving its unique identity. Through its simplicity, the album delivers an emotional and musical experience that lingers in the listener's memory for a long time. If it had to be described in one word, "cathartic" would be the most fitting.

https://www.facebook.com/erronautuk

 https://www.facebook.com/londondoomcollective

A Blue Heron Everything Fades című új albuma egy igazi szikrázó erővel megáldott stoner/doom rock remekmű, amely olyan hatást kelt, mintha egy elszabadult vonat ütközne az érzékeinkkel. A lemez telis-tele van brutális riffekkel és olyan sötét hangulattal, hogy szinte érezhetjük a füstöt és a porfelhőt, miközben a zenekar minden egyes hangjegyével a földbe döngöli a valóságot. Az album eleve olyan, mintha a címről sugárzó "eltűnés" és "megszűnés" érzését tükrözné, de nem úgy, ahogyan azt bárki is elképzelné. A Everything Fades a magával ragadó sötét eleganciát és a brutalitás határvonalát egyensúlyozza, miközben a zenekar nem csupán egy új fejezetet nyit meg a stoner doom világában, hanem mélyebb, érettebb hangzást is magával hoz.

 Az album hangulata sűrű, tömény, mint a füst, amit az ember akkor érez, amikor kint a sivatagi hőségben egy régi vágású gitártól roskadozó naplemente alatt áll. A riffek nem csupán játékszerként funkcionálnak, hanem szinte fizikai jelenlétté válnak, szétrobbantva mindent, amit eddig hallottunk. 

A zenekar ebben a szakaszban úgy tűnik, hogy mélyebb vizekre evezett: a Everything Fades nem csupán egy stoner album, hanem egy szinte spirituális, sötét szertartás, ahol minden egyes elem a tökéletes harmóniára törekszik. A ritmus szekció minden egyes ütése, minden egyes hangja mintha kifejezetten azért lenne, hogy a lemez súlyát fokozza. A basszus és dobok olyan töménységgel dolgoznak, hogy egyszerűen nem lehet elmenni mellettük anélkül, hogy a testünk minden porcikájában érezzük a hatásukat.

A Everything Fades nem a könnyen fogyasztható, szórakoztató élményt kínálja, hanem egy komolyabb, megfontoltabb utazást. Az album atmoszférája és hangzása segít abban, hogy egy igazi zenei élménybe merüljünk, ahol az igazi kincsek azok a pillanatok, amikor a zenekar lassan, fokozatosan építkezve ér el ahhoz a pontig, hogy az egész világ körülöttünk elhalványul.

Mindent összevetve, a Everything Fades egy olyan lemez, ami az igazi stoner doom rajongóknak szól – azoknak, akik tudják, hogy az igazi súly nem mindig az első pofonban rejlik, hanem abban a mélyebb, sötétebb erőben, amit egy-egy jól elhelyezett riff vagy egy hosszan kitartott hang ad át. Ha valami igazán komoly és súlyos zenei élményre vágysz, akkor a Everything Fades tökéletes választás.

https://www.facebook.com/blueheronabq/ 

https://www.facebook.com/bluesfuneral/

A brit Erronaut debütáló albuma, The Space Inbetween, egy olyan hangzásbeli utazásra invitál, amely a 90-es évek grunge-jának nyers erejét ötvözi a stoner rock mélységeivel. A lemez megidézi a 70-es évek pszichedelikus rockját és kozmikus doomját.

 

A lemez azonnal megragadja a figyelmet egy sűrű, fuzzos hangzásvilággal, a riffek minden egyes pillanatban elképesztő erővel zúgnak, ugyanakkor nem csupán a zenei agresszióra építenek, hanem érzelmi gazdagságot is közvetítenek. Az egész albumra jellemző egyfajta lassú, nehéz mozgás, ami a doom metal határait súrolja, de mindvégig megőrzi a stoner rock alaphangulatát, amely a lázadást és a szabadságot hirdeti.

Az album mintha egy belső utazás lenne, ahol a hallgató a zenével együtt járja be a sötét, elhagyatott tájakat, miközben az érzelmi és filozófiai kérdések egyre inkább teret nyernek. A szövegek elmélyülnek az emberi lét kérdéseiben, miközben a zene nemcsak a hallgató fülét, hanem az érzéseit is megragadja.

A The Space Inbetween egy olyan lemez, amely a stoner, doom és grunge világát újraértelmezi. A zenekar képes összehozni a múlt hatásait a jelen energiájával, miközben megőrzi az egyediségét. Az album a maga egyszerűségével képes olyan érzelmi és zenei élményt nyújtani, amely hosszú időre megmarad a hallgató emlékezetében. Ha egy szóval kellene jellemezni, talán a "katartikus" lenne a legpontosabb.

https://www.facebook.com/erronautuk

https://www.facebook.com/londondoomcollective

Belépett csapatunkba Kráter János, aki nagy elánnal vetette be magát a kritikák írásába! Ezentúl javarészt ő fog új lendületet hozni az oldalra! Olvassátok az első kritikáját az új Magmakmmer anyagról!

 

A Magmakammer új albuma, Before I Burn, igazán izgalmas irányba viszi őket, és úgy érzem, hogy érződik rajta a zenekar fejlődése és a műfaj iránti elkötelezettségük. Az album atmoszférája egy kicsit komorabb, súlyosabb, miközben megőrizte azt a pszichedelikus és groove-alapú stoner soundot, ami miatt a zenekart annyira szeretjük.

A legnagyobb változás, amit hallok, az talán a dallamok és a szövegek mélysége. Az album egy kicsit sötétebb tónust képvisel, ami talán a "Cult of Misanthropy" és a "Before I Burn" dalokban a leginkább tetten érhető. Az érzelmi töltet erősebb, több a kísérletezés is, de nem veszítettek el semmit a stoner rock alapvető erejéből, az erőteljes riffek és az organikus hangzás megmaradtak.

A korábbi lemezekhez képest ez egy sokkal személyesebb, introspektívebb album, ami azt jelenti, hogy a zenekar talán kísérletezőbb, mélyebb vizekre merészkedett. Azonban a stoner hangzás megmaradt, tehát nem mondanám, hogy drámai módon eltértek volna az eddigi irányvonaluktól. Inkább finomabb irányú változásokat hallok, mintsem radikális stílusváltást.

Kíváncsian várom, hogyan fogják ezt az új hangzást élőben is prezentálni! Képzelem, hogy a "Zimbardo" vagy a "Doom Jive" élőben milyen erővel szólalhat meg!

https://www.facebook.com/kozmikartifactz

https://www.facebook.com/magmakammer

Áldás, békesség!