Az az igazság, hogy az új srác, Bodródi Miki már a Doctor Doom poszt megirásakor megfogalmazott még két irományt. Az egyik a Mojo Waves lemezéről, a Lo and Behold!-ról, a másik pedig a Nixa bemutatkozó EP-jéről szól.
Most olvassátok a Mojo Waves-t és amint időm engedi, kilököm a Nixa-t is.
Helsinki hullámok
Azt hiszem eléggé meg van lőve az a zenebarát, aki a Mojo Wavessel ismerkedik.
Adott egy alapvetően dögös, tökös, húzós rokenroll banda. Sok teret engednek a gitároknak, csak úgy zakatolnak az ütősebbnél ütősebb témák. Vegytiszta rockzene ez, sőt óvatosan, de talán a punkot is említhetjük. Egy a lényeg: végig pulzál a hathúros. Helyenként lassítunk egy kicsit, jöhetnek a bontások, elszállások, néha meg elnémulnak kicsit, de csak azért, hogy a dobhártyaszakító, döngölős basszus jusson szerephez. Utóbbi nagyon markáns hangzással bír, amit szerintem senki nem fog hibaként felróni nekik.
Emlékezetes témákból nincs hiány: aki a 'Skylights' kezdő és egyben fő riffjére nem akar rögtön egy hullámzó tömeggel együtt a magasba ugrálni, az még nem járt metál koncerten, és javaslom, hogy pótolja ezen hiányosságát! A 'Great White' szólója meg érdekes ötvözete egy nem létező filmzenének és valami borult Tito and the Tarantula tételnek. Imádni való! Kapkodod a fejed, és már át is rohant rajtad a debüt nótacsokor.
És akkor kanyarodjunk is vissza az ismertető első mondatához: meg vagyunk lőve! Mert ugye, eddig csupa jót írtunk a finn trióról, de van egy kis baj. Az énekes hangja az érdekestől az idegtépőig meglehetősen érdekes utat jár be. Hisztérikus, rikoltozáson alapuló kappanhang ez; aki hallott már Melt Banana lemezt, az nagyjából érti miről beszélünk. A törekvéseiben színpadias, és egyébként mindenképpen egyedi orgánum kicsit olyasmi mintha, Wes Claypool (Primus) horrormusicalt énekelne egy igen durva másnapon. A 'Mousetrap' és a 'Flowers' refrénje működik még legjobban, előbbi a csordavokál miatt, utóbbi a vendégénekes támogatásával. Persze, lehetséges, hogy valaki pont ezt fékevesztett, megvadult vonyítást kereste eddig, az például jól járt.
Szóval egyik szemünk sír, másik nevet, de még sincs okunk temetni a pofátlanul fiatal bandát – kicsit több, mint húsz évesek a tagok! Van itt egy fasza kis brigád, egy ütős, nyolc számos lemezzel, amit maguk vettek fel, és rengeteg fellépés Helsinkiben. Reméljük az énekhang terén pozitív változások történnek, mire a zenekar kitör a nagyvilágba. Addig párszor még lepörgetjük a Lo and Behold!-ot, annyit megérdemel.
\m/ rocka:mike
