A Dungaree egy friss szegedi zenekar, bár a tagok már zenéltek itt-ott. Nemrég adták ki a bejelentkező EP-t, a Climb Out Of River-t. Bevallom, nekem már akkor szimpatikus lett a brigád, amikor megláttam, hogy csak három dalt tartalmaz. Úgy vélem, a mai világban, amikor minden bokorban születik egy-egy rock zenekar, akkor üdítően hat, ha nem kell egy teljes nagylemez mennyiséget meghallgatni, még úgy sem, hogy ütős az egész.
Én még a régi vonalat képviselem, aki bugylival eszi még a fagyit is. Idő kellett ahhoz, hogy az orsós magnóról átálljak a magnetofon kazettára, most meg már a CD is ciki. Ráadásul úgy írni valamiről, hogy nem hallgatod meg többször és nem forgatod át magadban, az nemcsak a zenekarral szemben bunkóság, hiszen ők se 15 perc alatt hozták össze a történetet - munkájuk volt vele, nem kevés - , hanem a zenével is, mint művészeti produktummal szemben is otrombaság.
Maradjunk azonban a zene mellett. Az EP három nótát tartalmaz. A címadó egy nagyon nagy groovval megáldott szerzemény. Egyből a Soundgarden későbbi korszaka ugrott be, ami már csak nyomokban emlékeztet a grunge stílusra. Szép tiszta hangzás, telt ének jellemzi egyébként az egész cuccot. Szemtelenül fiatal koruk ellenére nagyon érett mind az ének, mind a mögé pakolt zene is. Amikor hallgatom ezt a dalt néha elfog a vágy, hogy előkeressem a Zetor kulcsát és kijöjjek a fészerből és lebontsam a szomszéd pajtáját. Talán azért, mert van benne egy adag bugaci Redneck feeling is. Bár lehet, hogy csak én vagyok ekkora mocsári paraszt, de sebaj, amíg töpörtyű és csécsi szalonna van, esetleg ilyesfajta muzsika dorombol a fülembe, addig azt se bánom, hogy pálinkát kell innom borral.
A Dream Again dalnál már kicsit távolodnak az undergroundtól, már amennyire a dallamosodás ezt jelenti. Olyan refrént lapátoltak itt össze, ami már stadionért kiált. Most nem a Puskás stadionra gondolok. Jó érzékkel nyúlnak itt a dallamokhoz, mégpedig úgy, hogy cseppet sem veszítenek a dögösségükből.
Az utolsó dal a kakukk tojása. Ez a dal aminél a grunge már abszolút nem szerepel. Ráadásul iszonyat laza is egyben. Az alapok valahol a swing ritmusaira hajaznak és erre jön rá a feszes gitár, a laza basszus és a vagány italért kiáltó reszelős ének.
Örülök, hogy csak három dal, mert ezekre a szerzeményekre maximálisan odafigyeltek a srácok, Ilyenkor mindig attól tartok, hogy egy LP-nél már belecsúszhatnak töltelék dalok is, amik viszont elveszik a zsenialitás élét. Most azonban elénk tettek egy olyan EP-t, ami becsületére válna a legtöbb már nem kezdő zenekarnak is. FACE
Koncertek:
november 21. – Szentes, Ifjúsági Ház
november 22. – Budapest, A-CÉL Rock’n Sport Klub
AMEN!
Kommentek