Default style- Alternative style

WOODSTOCK BARBIE – NEVER GONNA FALL IN LINE EP

wb_black_all.jpg

Végre! Évek óta nem posztoltam. VÉGRE!!
Végre elérkezett ez a nap is! Kis Hazánk zenei történetének egyik mérföldkövéhez érkeztünk. Végre. Miért írom ezt? Összetett ez a dolog, sajnos hosszú évek alatt is csak lassan mozdul. Nem akarok untatni senkit hosszasan, de egy picit (és nem teljesen kivesézve mindent) nézzünk picit magunk mögé.
Volt Nekünk egy Kultúránk itt a medencében, kb. a múlt század elejéig, közepéig. Aztán történt, ami történt – sajnos – és a nyakunkba kaptunk egy diktatúrát, ezzel mintegy kulturálisan leblokkolva, kiirtva mindennemű fejlődést. Míg a világ Jailhouse Rockra, It’s been a hard day’s nightra, Hair-re, Foxy Ladyre, Whola Lotta Lovera, Mercedes Benzre, Sweet Child O’Minera stb. tombolt, mi az „Áll egy ifjú nyírfa a rétent” énekeltük és bár semmi bajom a Kodály módszerrel, sőt akkor gondolom nem kis eredmény lehetett a fő hatalommal szemben kivívni az alkalmazhatóságát, azért nem minden, szóval lehetne belőle tovább menni, a gramofonttól és népdaloktól eljuthatnánk végre a digitális korba pl. a blueson és a mondjuk a spirituálékon keresztül. Nagyon lassan tudtuk levetni ezt a béklyót, másoltuk a nyugatot, kgst „hangszerparkkal” és „technikával”, a magyar underground a többségnek ciki volt, csakúgy, mint a magyar ipar termékei, a nyugat volt csak a menő. És vicc, de ez nagyon sokáig megmaradt a köztudatban, rengeteg buli szervezésénél ott voltam és érezhető a különbség az eladott jegyekben, ha egy lengyel, görög – mindegy is csak külföldi - banda is játszik, vagy ha csak Magyarok, pedig azért elkezdtünk – ha lassan is – felzárkózni. Elindult a Magyar stonerkedés is, ott voltam a születésénél, mint zenész, mint blogger. Ez a kezdetekben nagyjából annyit jelentett, hogy sacc per kb. a Down - NOLA album melldöngető riffjeit játszotta mindenki, innen onnan, sehol egy egyéni íz, egy kis lazaság, rock’n’roll, blues, könnyed groove, lezserség, csak a befeszült keménykedés, pedig hát ebben a stílusban pont a sokszínűség a gyönyörű, a határtalan szabadság. 

De túléltük és megérkezett végre

 

WOODSTOCK BARBIE – NEVER GONNA FALL IN LINE EP
 

Szóval már évtizedek óta várom, hogy mikor érünk végre ide, ezért nagyon megörültem, amikor meghallottam az official video elején a kezdő riffet – végre nem a dzsidsziridszidzsi, majd meg is ijedtem, hogy az énekes nem férfi. Az előítéletem onnan táplálkozik, hogy hallottam sok olyan anyagot, főleg külföldről, ahol a zenekar egyik tagjának a babája nyervákol önkényesen és hagyján, hogy hangja nincs, de örök titok, hogy mi akart lenni az elképzelt dallam, amit nem sikerült neki megvalósítani. És az igazságom ott van, amit a WB korábbi interjújában már olvashattatok, hogy Nekik sem volt könnyű megtalálni a megoldást, már épp Unikumba akarták fojtani a hangszereik ellenértékét, mikor megtörtént a Csoda.

Püré jött és odatette azt, ami ide pontosan illik: a dögös, telt, szenvedélyes hangot, amolyan (pont olyan) bluesosan, ahogy szeretjük azt Janis Joplintól, Tina Turnertől, Beth Hart-tól vagy épp Sister Rosettától, sorolhatnám, nem tudom Kik az Idoljai, szerencsére van választék. A srácok (nem épp kezdők, divatosan szólva hívjuk egységüket szupergrupnak: Horváth Arián Grizzly - gitár, Vilczek Áron ‘Roti’ Grizzly - basszer, Gilinger Ádám Bohemian Betyars, Antonia Vai Band, Dungaree – dob) is megnyugodtak végre, hisz’ tudják Ők nagyon is jól, hogy tűzzel játszik az, aki női énekest állít a banda élére, mert a patriarchális szőröstökűség nem sok teret enged a Hölgyeknek ebben a műfajban, a bluesos dallamalkotás – ide - tökéletes, szóval bejött a húzás és ez a zenekar különlegességét is megadja. Szóval kész lett a Banda, ahogy kell, amire vártam, nem önzőzöm, szerintem (Ti is) vártunk.

 wb2.jpg

Nem vesézem ki a négy dalt külön-külön, úgy általánosságban írnám le, hogy én mit hallok. A hangszeres recept úgy néz ki, hogy van egy tökéletes ritmusszekció, kibaszottul eltalált hangzással (Miskolczi Máté - Kepler Stúdió), ez adja meg az alját a produkciónak, hozzáteszem itt, hogy a basszer nem csak támogat, a fuzzolt sounddal igen masszív szerepet vállal a dalokban, ami nekem nagyon tetsző koncepció – ezt az egész hangszeres, összhangzásra értem. A dob úgy dolgozik vele, hogy nem veszed észre, hogy van. Természetes, lüktető, gördülékeny, nem akaszt, nem fog, csak visz, hömpölyög, szuper. Csak azt hallod, de nem figyeled, hogy itt minden ok. A gitár, amikor a többiekkel mozog, akkor szerintem tutiság, a hangzás is eltalált. Nekem picit a kipengetett akkordok soundban tompák, szárazak – pici fx még mehetett vón. Hallom a rengeteg befogott tercet F felhanggal, sokszor, nekem túl sokszor, néha már zavaró a jelenléte, továbbá mivel több számban is előjön, ezáltal „segít” összemosni az egyébként egy fekvésben, egy hangzással dolgozó dalokat, azaz egy laikusnak nehezebb megkülönböztetni a dalokat egymástól. Ez egy LP szinten, 10-12-15 szerzeménynél már egysíkúvá, unalmassá teheti az egyébként jó dalokat. Nagyjából hasonló érzésem van számokon belül, itt-ott szétfutnak a srácok a sorok végén elején a hangsúlyokkal, lesz egy pici káosz, ami elvonja a lüktetést és a feelt abban, hogy egyik részből átgördüljünk a következő részbe és nehezíti a dal részeinek felismerését, a dinamikai váltásokat, nehezebb lesz tőle a megértés, a fogyasztás – nem beszélve, hogy gondolom a keverés is betakar emiatt ezt azt, ez pedig megint az érthetőség, hallhatóság, nyitottság rovására megy. Ezt fokozza, hogy a gitár próbál a bluesos keretekből kitörni, kicsit össze is veszik itt-ott az énekkel, szerintem ez még korai, felesleges. Annyira bluesy a főhősnő orgánuma, dallamai, hogy alázattal kell hozzá közelíteni, inkább talán az énekbe csempészném bele azokat a terceket, lehet kapna egy pici QoTSA érzetet, de nem ígérem. Ugyan ezen elképzelés mentén, elférne egy-két egyszerű gitár díszítés kocsmaízű pentatonnal az énektől üres sorvégeken. Nem kell mindenkinek Wo Fat-nek lenni (csak viccelek, DE), viszont sokszor az egyszerűbb a jobb. Nem kell persze feladni az egyéni ízt.

Az énekről mit is mondhatnék... elképesztő. A hang, az érzés, a lüktetés, a dallamalkotás, hát basszus (itt nem hangszer, inkább aktus). Lezser, hanyag, érzéki, szenvedélyes. Komolyan, ritka kincs ez itt mifelénk. Ez nem az a ungarise kopi, ciki próbálkozás, a lemásolás, neeeem, ez maga AZ. Csak hogy kötekedjek egy picit itt is (mint hangkép), úgy érzem jobban lehetne támaszkodni az énekre. Picit lehetne előrébb, nem küldeném el feltétlenül az erdő mélyére a visszhanggal és a zengetővel.

Összességében baromi jó az anyag, baromi jó számok, baromi jó hangzás, egy pici egyszerűsítéssel, hangsúlyozással, pici plusz hangszeres feelin’-el, egy pici fényesítéssel, nyitottsággal szerintem irány az EU turné. Végre van valamink!

Szeretném még itt megemlíteni a NOW Books & Music menedzsmentet, azon belül is Décsy Eszter munkáját. Szóval az, hogy a – nyilván bandcampes - megjelenés napján az EP már hallgatható az Apple Musicban, Deezeren és ott van Spotifyon, hogy a zenekar ott van a Dopethrone előtt és decemberben is játszanak a Robotban. Nem a duma van, hanem munka és színvonal. Le a kalappal!

Facebook! Legközelebb a Dopethrone elött: https://www.facebook.com/events/468837067285474/

Így tovább lányok, srácok!

Rico

 

ui: ezt a posztot eredetileg Nico rakta ki (köszi - sör megy), mert olyan régen posztoltam, hogy kidobott az indapass a blogról

A bejegyzés trackback címe:

https://stoner.blog.hu/api/trackback/id/tr9115258632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.