Eredetileg ugyanis tavaly decemberben ünnepelték volna meg fennállásuk 15. évét Slayercsabiék, de akkor vmiért mégis elmaradt, pedig készültem rá nagyon. Sebaj, megérte várni a pótlásra, mert bár nem akarom előre lelőni a poént, de túlzás nélkül állíthatom, h. fergetegesre sikeredett az este!
Na de induljunk az elejéről! A decemberre tervezett buli alapfelállása semmit nem változott, nem maradtak ki zenekarok és nem is csatlakoztak újabbak. Wackorék kedvelt turnépartnereire, a Just Fourra várt a feladat, h. elsőként bemelegítsék a lassan gyülekező publikumot. Szükség volt a melegítésre a szó szoros értelmében is, mert a fűtéssel bizony eléggé spóroltak a klubban, még úgy is, h. kint farkasordító mínuszok voltak, így aztán le se vetkőztem egy szál pólóra. De vissza a Just Fourhoz: a fiatal esztergomi kvartett nem okozott csalódást: odatették magukat, amennyire csak lehetett. Modern metal a játék neve náluk, de nem a populáris, nu metalos fajtából, hanem a durvább vonulatból, noha az énekes srác rasztái miatt simán nu metal bandának hihetné bárki őket. Zenéjükben thrashesebb és itt-ott southern stoner/sludge dolgok is megvillantak, a Lamb Of God bizonyára nagy kedvenc lehet náluk, de a gitáros Pantera pólója se volt véletlen nyilván. Az ekkor még maroknyi közönség első sorban helyet foglaló része kajakra levette szűk félórás műsorukat, nem is bánták volna, ha Csak Négyék még egy darabig zúznak a deszkákon. Aki még nem ismeri őket, annak ajánlom, h. töltse le bemutatkozó EP-jüket - megéri!
A még nem annyira régóta létező, de ismert, kipróbált arcokat is magában foglaló Head For The Sunhoz volt szerencsém a tavalyi Stonerblog bulin, már ott is éreztem bennük a drive-ot. Ebben a bandában blogbeli kollégám, Rico gitározik, a Burning Full Throttleből ismert Badarász Béla pedig ellentétben anyazenekarával itt a négyhúrost kezeli.A többieket még nem ismerem eléggé, Rico tudna róluk többet mesélni.:) Egy Slo Burn nótával, a "Pilot The Dune"-nal kezdték műsorukat, majd felváltva jöttek a saját szerzemények és feldolgozások (többek közt a Black Stone Cherry-től, Spiritual Beggarstól és Floodgate-től - utóbbit volt olyan ember a közönségben, aki nem ismerte egyáltalán, magára vessen :P). Némelyik covert kissé bizonytalanul fejezték be, de legalább abszolút érezhető volt így a spontaneitás. A saját számaik húznak akár egy V8-as; jó lenne, ha minél több témájuk születne, h. ne kelljen annyi feldolgozással kitölteni a műsoridőt (még ha kétségtelenül sokat is lehet ezekből tanulni). Ettől függetlenül rövid szettjük alatt egyből vhol Kaliforniában a sivatagban érezhette magát a hallgató, a Head For The Sun tagjai nem is tagadják, h. hatott rájuk ez a desert rockos vonal. Az ő bemutatkozó anyagukat is le lehet tölteni (akár innen a blogról is), úgyh. keressétek!
Az átszerelés után pedig belecsaphatott a lecsóba a szülinapos zenekar, vagyis a Wackor, akik miatt végül is összegyűlt a többség. A fővárosban az utóbbi években meglehetősen szórványosan koncerteztek Süsü kedvencei, vidéken azonban annál több alkalommal beléjük lehetett futni, így érthető, h. számos budapesti vagy főváros közeléből származó fan (magamat is beleértve) kiéhezve várta ezt a bulit. Mire Mikiék színpadra léptek, már kétségtelenül felforrósodott a hangulat és a levegő a Kék Yuk koncerttermében. Sorjáztak a jobbnál-jobb számok az életműből: Khemotox Bloodpaint, Somebody's Nobody, Bloodcat, Munnymaker, h. csak néhányat említsek. A közönség (főleg az első sorokban állók) pedig mindre egy emberként beindult. Javarészt a "Methanolid és "Uncommon Ground" albumos dalok voltak terítéken, de ízelítőt kaphattunk a szépen lassan készülő vadiúj lemezanyagról pár zöngemény képében, vmint az egészen korai demós korszak is megidézésre került az "Insane" "The Q" és "Lobotomy" c. "slágerekkel". Továbbá egy tökéletes Wackor koncerthez Csabi zseniális átkötőszövegei és a tagok közötti mókás párbeszédek is hozzátartoznak, ezek most sem maradhattak el. Vendégeket nem hívtak a 15 éves jubileumra, mondjuk az igazat megvallva annyira nem is hiányoztak, bár Ágnes megjelenése, vmint a vele közösen rögzített "Judgement In My Illusions" biztosan további ovációt váltott volna ki. A Wendigo és Stonehenge révén ismert, jelenleg a Phoenix Filesban éneklő Bátky Zoli is az együttes régi barátja, vmiért őt sem hívták meg, pedig fellépett már velük néhány alkalommal. Ők tudják, miért.
A végére még az első sort is bevonták a muriba: nevezetesen egy közös dobimpróból (a közönség a színpad előtti hordók tetejét verte) kibontakozott a Sepultura "Ratamahatta" c. számának feldolgozása! Wackoréknál nem igazán divat a feldolgozás (noha egy Moby Dick átirattal ők is képviseltették magukat a "Bálnavadászok" c. válogatáson, amely a soproni thrash-legenda előtt tiszteleg), most megmutatták, h. ez is megy nekik - méghozzá nem is akárhogy: beleszőttek egy Korn-Blind motívumot! A ráadásban sorra került a "Jinxted Obscene Evolver" (vagy ahogy mindenki ismeri: Electric Fire), legvégén pedig a "Ponyvaregény" c. film által közismert Dick Dale And His Del Tones szerzeménnyel, a "Miserlou"-val (amelyhez a Black Eyed Peas is hozzányúlt) pörgették extázisba a publikumot. Pár nótát még szívesen hallottam volna (a "Far Beyond"-ot pl. nem értem, miért hanyagolják újabban, kiváló koncertszám), és abban reménykedtem, h. az egyetlen magyar nyelvű anyagot, az "Elmecsere" címűt is megidézik legalább egy dal erejéig (az "Örvény"-t mondjuk megkaptuk "Insane" címmel angolul), de ezt leszámítva nem tudok belekötni a koncertbe. Mindamellett nagyon atom hangzást kaptak, köszönetet is mondtak a keverősnek a végén.
Bár elég sok buli volt még aznap a fővárosban, aki ezt választotta, kizárt, h. csalódottan távozott volna. Összegezve méltóképp ünnepelték meg a 15-ödiket Csabiék, legyen a 20. évforduló is legalább ilyen jó! Addig is kívánjuk, h. terjedjen a "wackorythis" néven ismert vírus továbbra is, mondjuk remek koncertek, meg egy nagyon bomba új album formájában és lehetőleg fertőzzön meg minél több embert, aki szereti a szórakoztató, de ugyanakkor igényes és korszerű groove-gazdag fémzenét!
