Mikor megtudtam, h. dec.8-ára a Skalar elhozza Wino legújabb projectjét, a Premonition 13-t a Dürer kertbe, ráadásul ingyenes lesz a mulatság, nem volt kérdéses, h. hol ünneplem a tripla ikszet. Amúgy meg lehet-e annál pompásabb szülinapja az embernek, minthogy a héten egyszerre kap Danko Jones-t, Tyrt, Orphaned Landet, Premonition 13-t és végül Karma To Burnt? Aligha, bár ki tudja, mit tartogat még a jövő... :)
Eredetileg sokáig csak a Magma Rise volt meghirdetve, mint előzenekar, de last minute hozzácsapták a váci Sunday Fury-t is, ezzel még pazarabbá téve számomra az estét, ami egyébként sem ígérkezett gyengusnak. Wino mesterrel és a Magma Rise-zal tévedni? Kizárt dolog! A Sunday Fury pedig a habot jelentette a tortán.
Kb. fél 9 után nem sokkal bele is csaptak a lecsóba Herczeg Laciék. Kicsit régen léptek fel, úgyh. pont időszerű volt már egy koncert tőlük. Jelentem, most sem okoztak csalódást; gőzmozdony erejével húzó southern metal témáik ("Fool Me", "Sinking Down", "Save At Last", stb.) állatira ütöttek, ahogy az elvárható. Levi még próbált is velem váltani néhány szót a színpadról, annyira lelkes volt (az más kérdés, h. nem nagyon hallottam, mit mond). Azért pedig külön plusz pont jár, h. zárásként kissé a C.O.C. "These Shrouded Temple" c. számára emlékeztető "Over And Over"-t vezették elő; abszolút telitalálat választás volt, illett ebbe a doomos miliőbe.
Váci barátainkkal ellentétben újabban a hazai doom supergroup Magma Rise viszont mondhatni rendszeresen koptatja a klubok deszkáit. Ők is a tőlük megszokott lelkesedéssel muzsikáltak; látszik, h. szívüket-lelküket beleadják. Sznob körökben szokás Holdampf Gábor énekét savazni, de azért valljuk be, nagyon is karakteres, egyéni hanggal bír. Nagyjából a koncertjeikre járók előtt már jól bejáratott szettet adták elő: kezdés a "Times Been Giving"-gel, zárás a Mood alapvetés "Glow Burn Scream"-mel. Emellett bekerült repertoárjukba a bakelit kislemezen napvilágot látott "Five" is, ami bebizonyosodott, h. éppúgy működik élőben, mint pl. a kissé Clutch ízű "For Those" v. az imént említett Mood "Wombocosmic"-jának legerősebb momentumait felidéző "Tombstone Eyes". Több M. Rise bulin is voltam már és rendre megállapítom, h. ugyan az általuk művelt muzsika nem annyira modern, mint mondjuk a Sunday Fury-é v. Wall Of Sleepé, de ahhoz hasonlóan iszonyat őserő árad belőle, hihetetlen energiákat képes élőben felszabadítani.
Némi átszerelés után pedig következhetett az est fénypontja, ami miatt elvégre mindnyájan összegyűltünk (az ingyenességnek köszönhetően voltunk is szép számmal). A Wino művésznéven ismert Robert Scott Weinrich munkásságát aligha kell itt bemutatni bárkinek, tekintélyes múlt áll a fickó háta mögött. 50 évesen sincs esze ágában sem ülni a babérjain: jelenleg hol a doom legenda Saint Vitus-szal, hol a tavaly nálunk is frenetikus hangversenyt adott supergrouppal, a Shrinebuilderrel, hol a Premonition 13-nel turnézgat, emellett szólóban sem tétlenkedik, vmint jövő évben - amennyiben hinni lehet a pletyiknek - egy Obsessed reunion is várható!
No de vissza a koncerthez! A P13 idén megjelent bemutatkozó albumának legerősebb darabjai gyk. mind itt sorjáztak: "B E A U T Y", "Modern Man", "Senses", "Hard To Say", "La Hechicera De La Jeringa", ezek hallatán lejött az a bizonyos jellegzetes feeling, amit "Wino-izmus"-nak nevezünk, valóságos doom esszenciát kaptunk, egyszerre fájdalmas és ünnepélyes formában. Trió felállásban játszottak: Wino énekelt, gitározott, a turné közben távozott Jim Karow helyett egy ismeretlen beugró csóka felelt a másik gitárért, Matthew Clark pedig a dobok mögött foglalt helyet. Elsőre furának tűnhetett a basszusgitár hiánya, de az egyik gityó mélyebb tartományokban való kezelése pótolta eme hiányosságot. A hangulat némi alkoholnak köszönhetően a közönség soraiban is tetőfokára hágott; a "Peyote Road" előtt még néhány Ossian (!) bekiabálás is elhangzott. A kb. másfél órás konci vége felé társai egyedül hagyták a mestert a pódiumon, h. elővezethessen egy akusztikus blokkot. A saccra úgy negyedórás unplugged szett ízelítőt adott abból, hogyan is nézhet ki nagyjából egy Wino szólókoncert. A "bedugatlan" blokkot (és magát a koncit is) egy Motörhead klasszikussal, az "Iron Horse"-szal zárta le a doom ikon.
A szülinapom megkoronázásaként sikerült személyesen is találkoznom Wino mesterrel! Pár haverral egyetemben megkörnyékeztük őt és a P13 többi tagját a merchpultnál. Nagyon készséges és jófej volt a legendás zenész (társai dettó); készültek közös fotók, plusz aláírattuk a plakátjainkat (mindet más-más módon firkantotta alá!), vmint megragadtam az alkalmat és mondtam neki, remélem, egyszer végre a Saint Vitus-szal és Obsesseddel is eljut hozzánk, ezt a két együttesét még nagy álmom élőben látni.
Méltó ünneplés folyt tehát a Dürerben, olyannyira, h. rohadt későn keveredtem haza. De megérte akkor is! Remélem, még sok-sok hasonló eseményen ünnepelhetem meg a börzdéjt. Jövőre mondjuk egy Machine Headet, Electric Wizardot v. Eyehategodot, netán Fu Manchu-t, ha kérhetnék! :)
