Default style- Alternative style

1000mods, Twin Cobra, The Shaking Sensations

A koncertről a Stonerise blog már beszámolt ugyan, de azért én is ideposzolnám saját élménybeszámolómat.

Szóval okt. 05-én valahogy csak eljutottam a Tűzóltó utcai Blog Music Clubba. Úgy indultam neki, mint egy experimentális doom estnek, azonban nem ez történt a valóságban...

 

 

Twin Cobra kezdte a bemelegitést és nem is rosszul. Nagyon ritkán tudok elszabadulni koncertekre, lévén, hogy vidéki vagyok (amolyan parasztféle), ráadásul még nagyon kicsik a gyerekek. Nos éppen ezért nem láttam még soha élőben a Twinéket, azonban Iminek a régi bandáját a SOAB-t már igen. Ennek tudatában nem nagyon lelkesedtem semmiért, főleg úgy, hogy mivel vezettem, még alkoholt sem fogyaszthattam.(Pedig "az alkohol finom" -mondaná Joshibá). Az nyújtott némi reményt, hogy hallottam a Cobráék demóját és az határozottan jóra sikeredett. 

 Miközben azon morfondiroztam, hogy a demón lévő bika hangzást, hogy fogják előadni egy gitárral, már bele is fogtak a zene-bonába. Nagy volt a meglepetés! Először nagyon furcsa volt az egy gitár és az énekes viszonylag magas fekvésű hangja, de lassan összeállt a kép. Ez igy van jól. Kész, nem kell se több, se kevesebb. Koncerten még jobb a megszólalásuk, mint a demón, legalábbis nekem ez jött le. A srácok nem nagyon akarnak feldolgozásokat nyomni és ez érthető is, ilyen erős felhozatal mellett, de itt most elnyomtak egy The Stooges feldolgozást 1969-ből, az I Wanna BeYour Dog-ot. Méltóképp vezették fel igy a görög rockereket. Aki bivalyerős magyar koncertre akar menni, hogy szétzúzassa az agyát, az menjen el mihamarabb Twin Cobrára.

 

 

A 1000mods nem nagyon tökölődött a beállással és ezért volt némi vokális gondjuk az elején, de hiába próbálták korrigálni, ez valahogy nem nagyon sikerült. Ez mondjuk annyira nem is volt zavaró, mivelhogy amúgy is énekszegény zenében utazik ez a banda. Joshibá már irt itt nálunk nemrég a vadiúj lemezükről. Nagyon dicsérte és volt is miért. 

Szinte az egész albumot elnyomták, most nem is tudnám elmondani mit hagytak ki, de szerintem semmit. Furcsa arcokból állnak; volt itt egy gitározó törpe kamionsofőr, meg egy echte görög paraszt, egy basszusozó pakisztáni menekült, no meg Hagrid a doboknál. Mindenki vérprofi volt. Letépték az ember fejét, meg a máját és megették nyersen. 

Igazándiból nem nagyon lehet mit irni róla, mert nem lehet visszaadni azt a feelinget, amit idevarázsoltak hozzánk eme fiatal arcok. 

Ezek után a The sekinsztivensz, vagy mi a szösz, a postrock zenéjével, Dániából, már nem nagyon tudott nálam labdába rúgni. Meg se hallgattam őket, inkább beszélgetésbe elegyedtem a Stonerise-os Hippyvel és a Burnig Full Throttle zenészeivel (már ahányan ott voltak: One Inch Punch és Stinker fedőnév alatt bujkáló forradalmárokkal).

 

A bejegyzés trackback címe:

https://stoner.blog.hu/api/trackback/id/tr543291299

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rico RokkaRolla · http://stoner.blog.hu/ 2011.10.11. 21:10:56

kiváncsi vagyok, ezt majd hogy fordítja nekik a google fordító: 'echte görög paraszt, egy basszusozó pakisztáni menekült'
süti beállítások módosítása