Default style- Alternative style

Koncertbeszámoló:Stonedirt,Khan Abyss,Enemiga(After Music Club)

Vártam már egy jó kis újévi Stonedirt-mulatságot.Hát most megkaptam!Eredetileg úgy volt,hogy ingyenes lesz(legalábbis az Exit.hu-n még erről szólt a fáma),de aztán láttam a flyert és kiderült,hogy mégis fizetősre szervezték.Mindenesetre az 5 kilós beugró baráti volt.

Az meg már a helyszínen derült ki,hogy a fellépők nem az eredeti terv szerint lépnek színpadra.A Khan Abyss honlapján még úgy volt,hogy a Stonedirt játszik elsőnek(amit nem igazán értettem),úgyhogy siettem is,nehogy lekéssem őket.Mint fény derült rá,végül ők játszottak utolsónak.A bemelegítést az Enemiga kezdte el modern,extrém(és ahogy ők állítják)matekos metaljával.Ekkor még elég kevesen voltak a teremben.Nekem leginkább amolyan "Napalm Death találkozik az In Flames-szel" jellegűnek tűnt a dolog.Nem rossz,akadnak jó kis ötleteik.Tetszettek az énekes vicces,önkritikus felkonfjai is.Nem mondanám,hogy nincs hová fejlődniük,de pár éven belül még okozhatnak komoly meglepetéseket.

Másodikként a már említett Khan Abyss következett.Nem hétköznapi a csapat felállása,az már biztos: három csajból (énekes-szintis,basszeros és gitáros),valamint két fiúból áll a banda.Ennek megfelelően valami különleges muzsikát vártam tőlük.Amolyan progos beütésű grunge-al próbálkoztak,némi Tool feelinggel fűszerezve.Rájuk is nagyjából áll az előző csapatra vonatkozó megállapításom:még az út elején járnak,de ha az ötleteiket megfelelően gatyába rázzák,akkor néhány éven belül velük is számolni kell.Saját nótáik mellett elővettek pár feldolgozást is(Disturbed,Machine Head,Godsmack),de ezek megközelíteni sem tudták az eredetieket.Pedig alapvetően jó számokhoz nyúltak.Meg amúgy is vártam már nagyon a Stonedirt-öt.

Akik nem is okoztak csalódást,legyalultak,ahogy kell!Őket már majdnem teltház fogadta.A Wall Of Sleep-ben is gitározó Kemencei Balázs riffjei,hajlításai most is nagyon ütöttek,mellé pedig olyan szólókat hozott,hogy be kell szarni;a Kamarás Szilárd-Ifjú Boldizsár alkotta ritmusszekció bombabiztos,betonozós alapokat hozott,minderre pedig Tarjányi Endre erőteljes,kissé Anselmo-t idéző éneke csak hab volt a tortán.Ha már Anselmo szóba került,a bandára nagy hatást gyakorolt a Pantera,ami az éneken kívül a számok felépítésére és Balázs gitározására is vonatkozott.Phil másik jól ismert bandája,a Down is ugyanígy hatott a fiúkra,már csak a délies-füstös-mocsaras feeling miatt is.Jöttek a már jól ismert SD nóták: "Bleed As I Bleed","Summon Some Power","Like Fire Into The Sea","A Real Man"(egyik legnagyobb kedvenc!),"2 Faced Guy"(másik nagy kedvenc!),de nemcsak a Redneck Blues-ról nyomtak számokat.Bemutattak 3 db azóta született nótát is,ezek közül a "Troll" munkacímű már ismerős volt korábbi koncertekről,ez a már megszokott southern-ös SD-stílusban született.A másik "Böönn!" munkacímre hallgat és egy bődületes  thrashes zúzda csordavokálokkal.A harmadik számot pedig először próbálták meg eljátszani élőben,paráztak is,hogy miként fog elsülni,de kijelenthetem:tuti siker!Egyébként "Born In Remember" a tűzkeresztségen átesett dal címe és egy Pantera stílusú zöngemény.Már elsőre megtetszett,remélem,előszedik máskor is!Toltak a srácok egy feldolgozást is,méghozzá egy Black Sabbath-ot (a "National Acrobat"-ot a Sabbath Bloody Sabbath albumról),amelyet már a decemberi Viper Roomos bulin is játszottak.Nálam nagy sikert aratott,tökre örültem,hogy végre nem egy elcsépelt nótához nyúlnak Ozzy-éktól;a "Paranoid"-ot és a "Symptom Of The Universe"-t már úgyis ellőtték sokan.

Összességében remekül ráhangoltak minket az új évre a Stonedirt-ék.Soha rosszabb évnyitást!

A bejegyzés trackback címe:

https://stoner.blog.hu/api/trackback/id/tr48883945

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

joshibarat · http://themotherroad.blog.hu/ 2009.01.19. 17:09:32

Üdv mindenkinek,nemrég találtam rá erre a blogra és szerintem sűrűn fogom látogatni.Ideje volt már egy Stonerrel foglalkozó oldalnak.Remélem nekem is lesz időm nyitni hamarosan egy hasonló blogot.

StonerVaszics · http://stoner.blog.hu/ 2009.01.19. 21:48:11

Kedves Joshi! Említetted, hogy te is blogolni szeretnél e témában. Nos, ha lenne kedved hozzá, talán mi is szívesen látnánk szerkesztőnek a csapatban.
Ha érdekel a dolog, kérünk, vedd fel velünk a kapcsolatot a Stoner Club iwiwes oldalán: iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?userID=11431174

üdv: stoner.blog.hu

Nicodamien · http://stoner.blog.hu/ 2009.01.20. 06:42:40

Joshibarat!!!
Én is azt mondom: Igen, igen, vedd fel velünk a kapcsolatot.

Csono 2009.01.20. 10:23:35

Chino doktor, bloggerek! Kérdésem ugyanaz, mint az indexes stoner forumon. Van szervezés Bécsbe Helmetre? marhamód mennék. cs.

Chino the Hero 2009.01.20. 17:34:11

Csono:Erről sajnos fogalmam sincs,h. ki szervezi,meg h. mennyibe kerülne.Tavaly amúgy volt az A38-on Helmet.

joshibarat · http://themotherroad.blog.hu/ 2009.01.20. 19:10:59

Köszönet az invitálásért,Februártól valószínüleg el is fogadnám.Addig sajnos el vagyok havazva.(nyelvvizsga)
Get stoned!

Csono 2009.01.20. 19:47:14

@Chino the Hero: jesszus! persze, hogy volt, azért sem akarnám most sem kihagyni, mert akkor és ott s í r t a m a gyönyörtől! Emiatt gondoltam, hátha mennétek ti is jövő héten viennába. nos, köszönöm, ha kijutok, majd referálok! cson

Nicodamien · http://stoner.blog.hu/ 2009.01.20. 22:13:12

Csono-nak:A Helmet Istenek ajándéka a nagyérdemünek. Én nem akarok tudni semmit a koncertről, mert megint sírnék, mint egy kivert kutya, de egy koncertbeszámolót szívesen fogadnék, ha estetleg kijutsz. Remélem, kijutsz!!!

Nicodamien · http://stoner.blog.hu/ 2009.01.20. 22:18:50

Joshibarat!! Attól, hogy készülsz a nyelvvizsgára, még küdhetnél az IWIW-re egy jelölést. Nem utolsó sorban pedig, egy nagy kalappal a nyelvvizsgára. Szorít neked a Stonerblog le
génysége és reméljük, februártól egy plusz taggal bövülünk.
Get Stoned!!!!

Nicodamien · http://stoner.blog.hu/ 2009.01.21. 16:47:51

Ja igen!! Red Stoner Sun koncert Magyarországon!!!
Március elején, ennyit tudok sajnos (meg a nevemet).