Change style to default Change style to alternate

Stoned Jesus - The Seeds, vol.II / Stormy Monday EP

 Most mit mondasz egy olyan embernek, aki még soha életében nem hallotta a Stoned Jesus zenéjét? Azt, hogy fasza? Mit? Igazából beszélhetnél róla akár több órán át, akkor se biztos, hogy megértené.

 Egy azonban biztos, nagyon sokrétű és összetett muzsika ez. Az Ukrán srácok mindent vegyítenek és nem feltétlenül úgy, hogy egy teljesen új elegyet hozzanak létre. 

 

  Ugye 2015-ben kiadták a The Harvest albumot, ami szerintem telitalálat volt. Az év elején kijött a Stormy Monday EP, ami a régebbi Seven Thunders Roar albumon már szerepelt, és ezt a dalt egyszer megkurtítva vették fel és egyszer meg egy hosszabb verziót. Ezen kívül még feldobtak egy akusztikusan nyitó dalt is a Bear Cave-et - ami egy Red Spirits Temple feldolgozás - azért a vége felé ha nem is bedurvul, de erőteljesebbé válik. Csodálatos. Szerepel még egy punkos, heavy metalos szösszenet is rajta, ami kiváló ellenpontja a lassabb daloknak. Ettől nem lesz unalmas az egész. 

 Viszont a most megjelent The Seeds vol.II a 2013-as The Seeds vol.I folytatása, ami e címből egyből kiderül. Olyan is. Instrumentális jam az egész. Az első dal szimplán egy lebegősebb tétel, amit jazz rockos zenélgetés követ. A hamadik stoneresebb és a negyedik is ilyesmi, csak szarabb hangzással. Nem vagyok hanyatt esve tőle. Kicsit öncélúnak tűnik számomra, amit a próbateremben szórakozásból, vagy csak teljesítmény kényszerből felvettek. Minden esetre van akinek pont ez jön be.

 

Na pontosan ettől jó a Stoned Jesus. Ha úgy gondolják írnak egy punk, egy doom, esetleg stoner dalt, de ha úgy hozza kedvük képesek elszállni és csak instrumentális dolgokban gondolkozni. És ráadásul, mindenben jók. A Seeds is jó, biztos nagyon sokan annak fogják tartani legalábbis, de én jobban szeretem a Stoned Jesus többi arcát.

 AMEN!



Devil To Pay - A Bend Through Space And Time

 

A Devil To Pay zenéjében nem lehet csalódni, bár aki nem olyan felületesen ismeri őket, mint én, annak biztos máa a véleménye. Minden csapatnak megvan a maga mélypontja és a sikercsúcsa. Mivel nálam a Devilék zenéje nem annyira pörög a lejátszóban, mint a Clutch, ezért nem is vagyok mérvadó.

 

Egy tény, Heavy Metalos Stoner muzsikában utaznak, és nem is rosszul. Érezni a minőséget, de nekem ez túl egysíkú. Szerettem volna kiemelni dalokat, de csak annyit írhattam volna, hogy "közép tempós", "gyorsabb dal". Hát nagyjából ennyi. Még olyan megjegyezhető refrén suncs nagyon benne, amire felkaptam volna a fejem. Erős anyag, azt érzem, de inkább meghallgatom az új ... akármit. Bandcamp

AMEN!



Asatta - Spiraling Into Oblivion

 

Az Asatta nem egy emberbarát zenekar. Az lehet, hogy ha nem zenélnének, akkor vagy belet lapátolnának egy vágóhídon, vagy a patológián válogatnák ki a még használható emberi testrészeket. Egy biztos, nem szeretnék az ellenségük lenni, mert ha ennyire rideg anyagot tálalnak fel a rajongóiknak, akkor mit kapnak azok, akiket nem kedvelnek.

 Az Asatta bemutatkozó albuma egy rideg világot tár elénk. Amilyen a borítója, olyan a zenéje. Zord, földön túli. Fluidum nélküli. Mintha sót szórnál a sebbe. Fájdalmas. Nagyon. Nincsenek dallamos gitártémák, sőt néha úgy érzed, hogy a dobhártyádat szaggatják annyira disszonáns és némileg hamiskás a gitártéma. Ezzel együtt nagyon jó kis anyag ez. Bemutatkozásnak meg pláne. Felfedezek benne némi YOB és High On Fire hangulatot, nem kevés doommal vegyítve. Némileg monoton, de aki ezt szereti, az jól fog szórakozni. Itt egy régi cslipp, de remélhetőleg nemsokára kirakják majd BC-re az anyagot, ami szeptemberben fog megjelenni. Esetleg valaki nem tudna addig várni, az jelezze nekem...

 

Sűrű hideg massza ez, ennek ellenére csak ajánlani tudom, aki egy kicsit is keresi a doom korlátai közül a kitörést. Bandcamp.

 AMEN!



Dunsmuir

Rengeteg új és jobbnál jobb zene kering a világhálón, de mivel mostanában csak egyedül írogatok ezért nem mindig tudom kirakni a legaktuálisabbat. A Dunsmuirral is késtem már, mivel már egy-két fórumon biztos olvashattatok róla. 

 Neil Fallon - Vocals, Dave Bone - Guitar , Brad Davis - Bass, Vinny Appice - Drums. Ez lenne a humán stáb. Gondolom mindenki ismeri őket, aki meg nem, az kap egy kokit. Szóval ilyen nevekkel azt hiszem joggal vár az ember egy bomba albumot. Ezt meg is kaptuk. Többé-kevésbé.

 Neil Fallon olyan karakter, akitől azzá vált a Clutch amivé, fogalommá. Biztos vagyok benne, hogy a Dunsmuirtól -  mivel ő a frontman itt is -, sokan egyfajta Clutch-szerű anyagot vártak. Aha. Nem ezt kapják. Ha esetleg ezt szerette volna Mr. Fallon, akkor azt megírta volna ott, mint ahogy meg is tette. Ne felejtsük el, hogy azért a doboknál ki ül és egyébként is a gitárokat se egy olyan ember kezeli, aki eddig csak ukulelét tartott a kezében. Brad Davis pedig egy multi-instrumentalista zenész, gondoljunk csak a szóló albumára. A Dunsmuir egy nagyon jól megkomponált és profi albummal jött ki. Érezni lehet benne, hogy hobbi az egész és ettől lüktet igazán. Mindenki azt tette oda, amit az anyabandánál nem tudott illetve nem akart, mert nem biztos, hogy oda illő lett volna. Itt valószínűleg kiélték magukat a srácok.

 Azért nem kell megijedni, mert nem távolodtak el a Rock zenétől, sőt még jobban leástak a gyökerekig. Sabbath-i mélységekből tör felszínre a Zene. Találhatunk itt mindent, lassú és gyors dalokat egyaránt, de már a bluesnak, amit például a Clutchnál nagyon sokszor kihallok, már nyomát sem találom.

 Igen, nagybetűs ROCK anyaggal van dolgunk. Kicsit hiányolom a "slágereket", de ez legyen az én problémám.

AMEN!

 



Fu Manchu - Eatin' Dust

 

Az egész úgy kezdődött, hogy az új Foghound album nagyon bejött, aztán mint ahogy lenni szokott meghallgattam az előző lemezüket is. A Quick, Dirty & High, ha nem is egy Fu Manchu nyúlás, de nagyon abban a szellemiségben lett megírva, amiben ők alkotnak. Nosza elő is került szinte az összes lemezük, a kezdeti hardcore (Virulence '86) szárnypróbálgatástól kezdve a We Must Obey-ig bezárólag. A 2009-es Signs... és a Gigantoid valahogy nem tetszik.

 

Szóval így jutottam el az Eatin' Dust-hoz. Az lehet, hogy nem ez a legjobb albumuk és nem ezen található a legtöbb ismert dal, de azért mégis csak itt van egy Mongoose! Szerintem az Eatin' Dust a legszőrösebb albumuk. Nincs pöcsmörgés, nincs semmiféle melegség. Itt por van, amit meg kell ennünk, különben öri-hari. Mindemellett a leglazább albumuk is. Hallgassuk csak meg a Living Legendet, vagy az Orbitert. Még a Mongoose-nál is lazábbak. A Shift Kicker pedig már kacérkodik a noise-punk-kal. A Godzilla pedig a doomosabb tempójával nálam abszolút kedvenc. 

 Az Eatin' Dust számomra mindaz, amit a Fu Manchu közölni akar a hallgatósággal. Az esszencia. A húslevesben főlő velőscsont, a többi pedig a köret, ami nélkül nem tud létezni egy kellemes vasárnapi ebéd. Ja igen, a Written in Stone pedig a pálinka, amivel szét lehet csapatni a zsírt a végén! AMEN!



Slow Season - Westing

Körül-belül olyan gyorsan telt el a Slow Season előző lemeze és a mostani közt az idő, mint nekem az elmúlt hétvége. Mondjuk már ez eleve gyanús. Én tudtam némileg orvosolni egy sörrel, no meg egy pálinkával, de még így is keserű maradt a szám íze. A Slow Season pedig nem nagyon igyekezett.

 A Mountains albumnál felcsillant a szemem. Végre egy olyan vintage rock lemez, amely nem csak, hogy méltón ápolja a Led Zeppelin által fémjelzett utat, de hozzá is tud rakni ehhez a kupachoz. Nagyon kevesen képesek erre, mert hogy szerintem beleesnek abba a hibába, hogy ők akarnak lenni a második Zeppelin. Ez nem jó, sőt kimondottan hátrányos lehet, mivel csak unalomba fullasztják ezt a csodálatos zenei stílust. A Slow Season csak a képletet nyúlja, a zenét nem. Frissességet, új lendületet hoztak, nem szolgai másolatot. Mind ehhez persze ragyogó dalokat is. Olyan albumot írtak, ami megidézi a '70-es évek rock zenéjét, viszont a hulláját nem kaparja elő.

 

 Alig telt el egy év és kijöttek a második lemezzel (Slow Season). Már itt is észrevehető volt a kapkodás, mivel hiába sorakoztak jó dalok, nagyon jók mégse lettek. Még míndig nem volt se dohos, se poros, csak valahogy nem lett kerek a történet. Azóta ismét eltelt egy kis idő, úgy 6-7 hónap és újra van itt valami tőlük. Elképzelhető, hogy a mostani trendet meglovagolva a kiadó nagyon erőltette az új lemezt, de a Riding Easy Records nem hiszem, hogy divatból tenné, amit tesz, ismervén az eddigi dolgaikat. 

 Meghallgattam az egészet, mármint a Westinget. Nagyon jól kezdik az albumot és gyakorlatilag be is fejezik, se éle nincs se...tompulata(?). Szóval zörög valami a hangszóróban, de ennyi. Nem vártam volna tőlük egy újabb Mountains-t, de maradandóbbat mindenképpen. Ezek a dalok szerintem azok, amik lemaradtak a z előző két lemezről és mivel nem volt jobb dolguk, kiadták őket Westing címszó alatt. Mondjuk a borítót se gondolkozták túl a srácok. A fiam és a lányom ötletesebb lemezborítót tud készíteni, pedig még csak öt évesek. 

 Hallgassátok, ha akarjátok, de én maradok a Mountains-nál. AMEN!



Demonauta - Tierra Del Fuego

 Megmondom őszintén, ritkán hallgatok spanyol ajkú zenéket. Főleg Stonert nem. Az én fülemnek valahogy nem tetszik. Ahhoz, hogy belehallgassak egy ilyen dalba, valami nagy extrának kell lennie. Kipihent legyek, ne legyen más hallgatni való, esetleg baromi jól összeálljon az énekdallam és a zene. Az utóbbi lehetőségnél azonban napokig ki se kerül a lejátszóból az adott korong. 

 A Demonauta Chile vékony, ám de hosszú földjének szülötte. Ennek megfelelően spanyolul énekelnek..is. Akad azért angol dal is, igaz nem sok, talán egy vagy kettő. Nem is ez a lényeg, hanem az egésznek a hangzásvilága. Az egész olyan, mintha a Kyuss-t egy működő porszívón keresztül hallgatnád. Annyira le van torzítva minden, amennyire a jó ízlés megengedi, sőt azon is túl egy kicsit. Általánosságban középtempósra sikeredett a lemez, néhol egy csipet lebegéssel és álmodozással. Igazából azért nem is zavaró a nyelvezet, mert az ének szerintem nincs annyira előtérbe tolva és ez hasznos. Olyan mintha nem is lenne. Max, mint egy önálló hangszer.

Én úgy tartom őket számon, mint egy radikális Kyuss tribute bandát. Imádom ezt a fajta szőrös, poros hangzást, amit csak az tud játszani aki sivatagi homokot eszik és Black Sabbathot iszik, Kyuss-t szív.

Bandcamp. AMEN!



Foghound - The World Unseen

 

Bevallom, hogy az első Foghound nem hogy elment mellettem, de még a látóterembe se került be. Most a második lemez, a The World Unseen is csak azért akadt meg nálam, mert küldtek egy promóciós csomagot. És milyen öröm ez számomra. Ilyenkor mindig fogadkozok, hogy nem fogok elmenni még a legsemmitmondóbb lemezborító mellett sem ( Milyen gyarlóak vagyunk, hogy egy lemezborító alapján adunk esélyt a zenekarnak!), de ahogy lenni szokott, általában nem betarthatóak ezek az ígéretek. Az ember ideje szűkös, az új bandák, új lemezek pedig az internetnek hála napi szinten is tömérdek. Pláne, ha nem vagy szemellenzős zenehallgató.

 A borító egy átlagon aluli Thrash Metal zenekar színvonalát idézi, köszönhetően Bill Kole munkájának. Aztán jött a hideg zuhany negyven fok melegben! Először aztat hittem, hogy valami csoda, esetleg hoax folytán az új Corrosion Of Conformity-t hallom, de aztán megnyugodtam. Semmi beugratás nincs itt, csak Mike Dean keverte az anyagot Frank Marchanddal, aki többek közt olyan zenekarok mellett dolgozott, mint az Iron Man, vagy a Borracho.

 Ezzel aztán minden előítéletem a borítóval szemben elszállt. Nagyon szép lett, üdvözlöm Bill Kole anyukáját! Viszont a dalok kiválóak. Azért gyorsan átfésültem az előző lemezt is, a Quick, Dirty and High-t, ami vegytiszta Fu Manchu. Talán jobban is tetszik, mint a nagy elődök új lemeze. A World azonban már egy határozottab előrelépés, még akkor is, ha a nyitódal egy Black Sabbath témával indul. Jóízű COC és Sabbath keverék, ami szinte az egész lemezre elmondható. Nagyon húzós kis riffek sorakoznak, amikre kitűnő melódiákat építenek a gitárokkal. A ritmus szekció pedig nagyon gatyába rázza az egészet. Ja igen, ők hozták létre a zenekart is, amikor is a jó öreg Sixty Watt Shaman megtorpant, ugyanis ők ott bontották a csendet. Néha azért visszatérnek a Fu Manchu vonalhoz is, amint a video is mutatja.

 

Egy szó, mint száz, az új Foghound egy nagyon korrekt Sabbath örökségét ápolgató Rock/metal zenekar, aki nem rest némi kis Stoner életérzést is belevinni a muzsikájába. Bandcamp. AMEN!