Default style- Alternative style

Dr. Sludgelove - My Space Odyssey

 

Nem vagyok "béríró", éppen ezért nem tudok mindenről írni, még akkor se ha megszakadok. Így vagyok az instrumentális zenével. Egy-két kivételtől eltekintve nem is nagyon írok róluk. Mit írjak róla, azon kívül, hogy remek riffek, erőteljes hangzás, stb, főleg, ha nem sima rock zenéről van szó, hanem esetleg progresszív muzsikáról. Nekem kell valami plusz, a zenén kívül, hogy leüljek a gép elé és pötyögjek valamit. Ez a plusz bőven benne van a Dr. Sludgelove bemutatkozó lemezében.

Egyszemélyes projektként indította Papp János, majd csatlakozott hozzá régi zenésztársa Temesvári Attila. 2017 decemberében már kint is volt a My space odyssey. Ez egy friss formáció, de a lemezt hallgatva ezt egy régóta íródó anyagnak vélem.

 A zene instrumentális, progresszív, sludge. Ez így elsőre kimondva is nagy falat, kb. akkora, mint Stanley Kubrick, 2001 Űrodüsszeia remekműve, ami előtt tiszteleg a megírt album. Gyakorlatilag a film alá simán beférne kísérő zenének, ennek ellenére készült az egész lemezhez egy videó összeállítás, ami elég jól sikerült. Fontos tudni, hogy János nem szerette volna újraértelmezni a film zenéjét, csak zenében akarta kifejezni azt, amit a film adott neki, mind gondolati, mint lelki síkon. Ez sikerült is.

 Beszélnék egy kicsit a negatívumokról, hogy túl legyünk a nehezén. A hangzás az, ami a lemez sarkalatos pontja. Lehetne még csiszolgatni rajta. A dob hangzását be tudom dobos hiányában a dobgépnek.

 Most jöjjenek a lemez erősségei. A riffek erőteljesek, változatosak. Egy téma addig a pontig van ismételgetve, míg nem válik unalmassá. Maguk a dalok jól megírtak, érettek. A filmből kiragadott szövegek jól lettek beillesztve, igazán hangulatossá teszik a dalokat. A zene néha átcsúszik prog metalba, ami szintén oldja a sludge súlyosságát. A második darab viszont a 35007 korai lemezeit juttatják eszembe, ami pozitívum szintén. Az Alone into the void a lemez egyik legfurcsább darabja. A Fear Factory-t, valami free jazz bandát és egy prog metal cuccot keverj össze és ezt fogod kapni. 

 

 A My God is, it full of stars! pedig egy relaxációs tétel. János ezt írja róla: " Dave Bowman megközelíti a Monolithot. A következő szavakat mondja, mielőtt megszakad a rádiós kapcsolat: "Ez szinte végtelen... Istenem! Tele van csillagokkal!" A monolith tulajdonképpen egy féreglyuk bejárata. Az út során a csillagokat csak villanásnak érzékeli, az ismert 3 dimenziós világ darabjaira esik. Idő, az irányok, a megszokott fizika itt már nem érvényes. Bowman az út során egy ismeretlen naprendszerbe jut hatalmas csillagközi transzfer állomásokat érintve, ahol más típusú fajokat, űrhajókat és civilizációkat lát. " Ez a film egyik jelenete!

Az utolsó darab a Death of man, born of the Starchild, pedig egy igazi meglepetés lezárás. Egy igazi koncept albumot így kell lezárni.

Ez a fajta zene nagyon igényli az élő dobost, de sajnos a srácok még nem találtak erre megfelelőt, tovább keresik a dobosukat. Itt azért megragadnám az alkalmat, hogy szóljak ez ügyben. Aki dobos, és beszállna hozzájuk, az jelezze itt: https://www.facebook.com/drsludgelove/. Ha van dobos, akkor akár koncertképes is lehetne a Dr. Sludgelove zenekar!

 Reméljük a folytatás zeneileg is megmarad ezen a színvonalon, de már élő dobossal, a hangzás feljavulása miatt is. AMEN!

 

Lowdrive - Roller

 

Lassan eltelt úgy egy hónap, hogy semmit sem írtam. Nem volt nagyon miről. Ugyan megjelent a C.O.C. új lemeze, amit már mindenki nagyon várt (én is), de még nem hallgattam meg elégszer, hogy késztetést érezzek arra, hogy írjak is róla. Hozzáteszem, amit ötnél többször kell meghallgatni, hogy hasson, arra nem is nagyon érdemes időt pazarolni. Nem lett rossz album sőt, de ezt már eljátszották anno a Deliverance és a Wiseblood  albumokon.

 Egyéb lemez, ami úgy megfogott volna, nem nagyon volt, eddig. Most azonban, hogy meghallottam a Lowdrive bemutatkozó lemezét, írnom kell róla.

 A Lowdrive amolyan Supergroup lehet, mivel Warrior Soul, Indra és Goat Leaf tagok alkotják, éppen ezért nagyon színvonalas  zenét fogunk hallani a Roller nagylemezen. A zene pedig abszolút az anyabandák hatásaira épít, de azért belekeveredik, ha nem is tudatosan Danzig, egy kis High On Fire utánérzés is. Nem is baj, mert igazi tökös hard rock zenét kapunk. Az utolsó dal például akár a Lynyrd Skynyrd is írhatta volna.

 A Lemez nem biztos, hogy az év végén be fog kerülni a top 10-be, de az esélye nagyon megvan, mivel már eleve többet hallgatom, mint a fent említett C.O.C.-t és nem azért, hogy megszokjam. Nagyon jók a dalok, nagyon jól is szólnak, öröm hallgatni az egészet és ha te is egy igazi mocskos hard rock lemezre vágysz, akkor hallgasd meg, még akkor is, ha Stoner vagy. Face 

AMEN! 

2017 Albumai

dark-night-of-the-soul.jpg

Most egy kicsit nagyot mondtam, mert olybá tűnhet, mintha rengeteg lemezről szeretnék írni. Ez lehetne igaz is, de az az igazság, hogy nincs olyan sok zene, amiről írhatnék. Van egy pár "nagy" banda, akik pont tavaly jöttek ki új lemezzel, hogy csak néhányat említsek a teljesség igénye nélkül: Sasquatch, Electric Wizard, Samsara Blues Experiment stb. Na ezek pont nem lesznek benne. Gondolom, most sokan felhördülnek, de nekik is teret engedek, írják meg ők is a tavalyi év kedvenceit.

 Próbáltam átgondolni az egész évet és ez bizony nagy falatnak bizonyult, hiszen nem csak nagyszerű lemezek jelentek meg, hanem jók és középszerűek is, no meg szarok is. Pont emiatt nehezebb kiválasztani közülük azokat, amik jelentenek is valamit számomra és itt jön be a képbe a szubjektivitás. Azokat a lemezeket fogom most említeni, amiket a mai napig hallgatok rendszeresen, hiszen azok megmaradtak bennem. Nem feltétlenül hibátlan alkotások, de engem nagyon megfogtak valamiféleképpen és ez a fontos, mind a zenehallgatónak, mind a zenésznek. 

Az egyik ilyen a Low Orbit, Spacecake albuma. Érdekes volt a szituáció, mert az előző albumukat nem igazán kedveltem meg, sőt. Azonban ezt a borítója alapján vállaltam be és nagyon jól tettem, azóta is hallgatom. Írtam is róla itt.

 

Az Alunah is nyomot hagyott bennem, főleg a Cure feldolgozás lett számomra felejthetetlen. Róla itt olvashattok.

 

A Monolord-ot se szabad elfelejteni. Ők ismét megütötték azt a magas mércét, amit az első lemezükkel feltettek. A blogon is megtalálod őket.

 

A Rezn az idei év nagy meglepetése volt számomra. Ilyesféle bemutatkozásra nem is nagyon emlékszem az elmúlt egy-két évben.Róluk is készült revü.

 

Az Ordos éppen a tavalyi év elején jelentette meg a House Of The Dead albumot, ami így egy év távlatából is odaba.z. Annyira, hogy még a múlt héten is meghallgattam. Olvashattok róluk is.

 

Az Age Of Truth lemezét nagyon vártam, az előzetes promóciós daluk után. Ha ez után is ilyen alkotások kerülnek ki a kezeik közül, már megérte életben maradni. Kritika itt.

 

Ne menjünk el a Dopelord mellet se szótlanul, mert utánunk jön és belénk rúg. Feléjük van egy adósságom, hiszen nem írtam róluk semmit, de azon vagyok, hogy ezt a hiányosságot pótoljam.

 

Végezetül jöjjön egy videó, az egyik legnagyobb Istencsászárkirálytól. Ezzel le is zárnám ezt a lemezbörzét. Aki úgy véli, kihagytam zenekarokat, az egyrészt ne felejtse, hogy ez a kis iromány a magánvéleményem, azonban szívesen veszem, ha más is megosztaná akár velem, akár a többiekkel a saját szubjektív listáját.

AMEN!

Low Orbit - Spacecake

A Pink-Tank Records kiadványai néha-néha hozzám is eljutnak és ilyenkor az egész család örül. Apa elkezdi nagyon hangosan hallgatni a zenét. a Low Orbit új lemezével is ez történt.

A bemutatkozó lemezük 2014-ben még olyan, semmilyen zenével jött ki. Semmi extra tartalom, csak "jó" rockzene űrbéli felhangokkal. Most azért kicsit más lett a helyzet.

 A lemez borítója, már akkor megfogott, amikor megpillantottam. Egyszerűen szép a Földgolyót a kezében tartó és könnyező természettel. Már sejthető, hogy van mondani valója a zenekarnak és nem feltétlenül pozitív kicsengéssel. Inkább, tényfeltárónak mondanám és ezt tükrözik a dalok is.

 

Amikor az első pár másodpercet meghallgattam, már tudtam, hogy ez nem csak az idei év lemeze lesz számomra, hanem az elmúlt tíz évé. Mély, súlyos doom/stoner kombinációról beszélhetünk. Ilyet akkor éreztem utoljára, amikor az Electric Wizard (EW), Dopethrone albumát először hallottam. Nehéz, kicsit repetitív, doom, bluesos alapokra pakolva. Mintha a pokol mélyéről jött volna. 

 

A Spacecake is hasonló, csak... A gondolati sík más egy kicsit. Az okkult témát itt felváltja a kozmikus űr magányossága és világmindenség viszonya a természettel magával. A zene ezt a témát híven visszaadja, hiszen ez is, mint az EW-nál nagyon mélyről szakad ki, de itt a planéták mögötti rideg sötétből tör fel. A búgó basszus elképesztő módon a szerveidet rázza belülről, hozzá még jön a már néha monotóniába merülő, kántálás szerű refrén. Hallgattatja magát az anyag. Szinte egy perce sem unalmas, de az igaz, hogy kell hozzá egyfajta nyugalmi állapot. Nem akkor fogod hallgatni, amikor épp söröztök a haverokkal, vagy a családdal nyomsz egy Activityt.

 Aki már régóta szertene hallani egy Dopethrone szintű anyagot és elege van a stagnáló EW szerű doom színtérből, az bátran álljon neki meghallgatni a Low Orbit idei anyagát a Spacecake-t.

AMEN!

 

Crowtalker - Crowtalker

 

 

Látta valaki a "Valami követ" című horror(?) filmet? Nem a film ipar remeke, de még így is kiemelkedik a legtöbb ilyen jellegű film közül. Nem lövöm le a poént, elég annyi, hogy mindenki volt már úgy (na jó, nem mindenki), hogy azt hitte, Valaki, vagy Valami figyeli, de amint odafordult, nem volt ott semmi. A szemed sarkában viszont láttad! A Crowtalkerrel valami hasonló felállásba kerültem. A bejövő postafiókomban mindig ott volt, de rendszerint átsiklottam rajta. Még akkor is, ha direkt rámentem, valahogy nem engedte magát hallgatni. Aztán egy szép kora esti szürkületben elkaptam! Elkaptam és most már azt hiszem ki sem engedem a markomból. 

 

A borítója ugyan úgy szar, ahogy van, de a dalok kárpótolnak. Nagyon mély blues alapokra építik fel a doom és a southern keverékét. Amit a dobos leművel, az kész tanulmány, főleg az első dalban. Az énekes pali pedig valahol Danzig és Ian Astbury vonalán mozog, de a Disturbed és a Gideon Smith and the Dixie Damned énekesei is benne lehetnek a noteszában. Remek refrének és még remekebb riffek hömpölyögnek, hol lassan, méltóság teljesen, hol pedig koszosan, mocsár szagúan. 

Ez a négy dal pont elég ide, bár az utolsó tételt én ketté szedtem volna, mert olyan, mintha két külön dalt raktak volna össze. Ennyi a hibája az a lemeznek, ami bőven belefér. Végezetül álljon itt a zenekar filozófiája. "We are the Valley. Water and Gravel. Blood and Bone."

AMEN!

Barbears - Sword Of Starlight (new single)

 

Lukács Laci a Barbears zenekarból volt olyan kedves, és elküldött egy dalt, hogy véleményezzem, illetve ha úgy gondolom, osszam is meg a világhálón.Hát úgy gondolom.

 A Barbears legutóbb 2015-ben jelentkezett az Enter The Bear lemezzel, ami egy kimondottan erős stoner, doom és néha sludge elemekkel átitatott metal lemez volt. Az első anyag, amit már Blanár Leventével készítettek a Let The Cigar Die zenekarból.

 

Most azonban van egy dal. Egy olyan nóta, ami nyomokban sem tartalmaz semmi stonert, semmi doom-ot, csak metalt, de azt nagyon. Nem a hagyományos értelemben vett heavy metal, hanem valami sokkal szigorúbb, sokkal művészibb. A barbears által megteremtett közegbe ugyan nem nagyon illik bele, de egy csokorral el tudnék képzelni belőle egy side project keretén belül.

 A dal egy nagyon húzós riffre épít, ami épp annyira dallamos, mint amennyire szigorú. A dal közepén elhelyezett nagyon szép gitártémát Laci és Levente nagyon ízlésesen és hangulatosan tolja az hallójáratunkba. Szinte elérzékenyül az ember. Aztán a végére ismét megérkezik a RIFF! 

 A dal nagyon jó, sok zenekar most nagyon irigy lehet a Barbears zenekarra és nem csak azért, mert egy világ színvonalú dalt produkáltak, hanem azért is, mert egy olyan dalt írtak meg, ami nem kimondottan illeszthető bele a repertoárba. Ők mégse hagyták veszni és jól tették. Sok ilyet még.

AMEN!

Burning Full Throttle, Spacedust, Acid Victoria @ Trafik - 2017.12.09

https://www.facebook.com/events/147684869205329/

Segíts Te is megmenteni az Univerzomot a Trafik Klubban! 2017. December 9-én, INGYENES koncerten küzdhetsz meg a távoli űrből érkező fenyegetésekkel.

Láttad már a 9-es Terv a Világűrbőlt? Odavagy a "B" kategóriás filmekért is? A BURNING FULL THROTTLE tudja mi a dörgés ezen a téren. Visszaszámlálás 22:30-tól.

A végtelen világűr mélyéről hozza hangjait a Spacedust. Végignézted a holdraszállást? Itt igazi űrpor fog keveredni a levegőben. Start 21:15-kor.

Acid Victoria egyértelműen a rock and roll királynője. Hogy tud az lenni? Mert egy megállíthatatlan gépezet hajtja előre. Ez a trip 20:30-kor fog kezdődni.

Abe Diddy & the Krautboys - Follow

 

Kimondottan szar és félrevezető a zenekar neve, ráadásul öt éve jelent meg ez a kiadvány. Mondhatnám azt, hogy újra előástam és leporoltam, de sajnos nincs meg fizikai formátumban, amire lerakódhat bármilyen por, és ha meg is lenne, olyan gyakran hallgatom, hogy szinte ideje sincs a pornak rárakódnia. 

 Volt már ez előtt egy kiadványuk, de az annyira közepesen rossz, hogy még ők se nagyon emlegetik, tehát maradhatunk abban, hogy egyenlőre van a Folow, azt' jó napot. Ez az album viszont kifejezetten jó. A nyolc dalból kettő az, amelyik gyorsabb. A kezdő From The Cross az egyik, amiben ráadásul nagyon kihallatszik egyfajta északi Rock'N'Roll nyegleség és a Stripes, ami egy sebesebb blues nótának felel meg.

 

És elérkeztünk a kulcs szóhoz, a "Blues"-hoz. Ugyanis a zene nagyon masszívan a blues alapjaira épít. Ezt erősíti meg a különböző vendégzenészek által használt hangszerek, herfli, szaxofon, hegedű. Az album változatos; melankolikus, középtempós és lebegősebb darabok váltják egymást nagyon jól elosztva. Élmény hallgatni.

 Miért is írok egy öt évvel ezelőtti lemezről? Azok a zenekarok, akiket szerettem/szeretek, azok nem jöttek ki most olyan anyaggal, ami legalább azt a szintet hozná, mint a korábbi kiadványaik (Sasquatch, Fireball Ministry stb...). Bár ha jobban belegondolok az a fajta stílus, amiben ők mozognak elég szűk, és már azt a tüzet se érezni bennük, mint csikó korukban. 

 

Az Abe Diddy & The Krautboys (akárhányszor leírom, kimondom elfog a röhögés) remélem nemsokára jelentkezik egy olyan lemezzel, ami méltó párja lesz a Follow-nak!

AMEN!