A szlovéniai zenekar nemrégiben megjelent lemezét hallgatom már napok óta, hogy átérezzem rendesen a súlyát. Jó kis döngölős, stoner/sludge zenéjük rendesen odabasz, ahogy ezeknél a stílusoknál szinte kötelező. Mocskos, koszos dallamok zörögnek a lehangolt gitárokon, ami már néha olyan, mintha tolnád az üzemben az ipari fűrészt vagy öntenéd a vasat az öntödében. Lepusztult ipari telepek képei sejlenek fel, haldokló tájak, izzadságtól és olajtól koszos, munkában megfáradt embereké, akik rezignáltan tolják a csillét nap-nap után egy bányában. Ez a bánya voltaképp (nemcsak, de főleg) a kapzsi emberiség lelkét hivatott feltárni, szembesíteni pusztító tevékenységeivel. Hideg, súlyos témák zúgnak a néha kalapácsütés-szerű dobtémák fölött, a monoton hangokat épphogy csak megszakítja egy-egy dallamosabbnak mondható rész.
A Woodoo Zoo egy korrektre sikerült lemez, egy mondanivalót tartalmazó bandától, akik ki is tolják magukból mindazt a fájdalmat, vagy bármilyen más érzést, ami bennük van, amit hordoznak a mindennapokban. Képek a múltból, a jelenből és jóslatok a jövőt illetően. Ugyanakkor dühös, tempós tételek is helyet kaptak a számok között, amelyek inkább utalnak a stoner behatásokra. Ez az a pillanat, amikor sört vedelsz és beversz annak, aki beszól. Két évvel ezelőtti demójuk után leraktak egy jó lemezt az asztalra, amit mindenki másképp értelmez nyílván, de elvitatni nem lehet a súlyt, amit tartalmaz. Hallgassátok meg, hogy úgy mondjam: megér egy misét. Celebráljatok!
sly
