Default style- Alternative style

Het Droste Effect - Lingerland (2012) EP

2011-ben amilyen hirtelen jelent meg a semmiből a Het Droste Effect első albuma, annyira váratlanul jött a hír pár hete, hogy a banda a második EP felvételei után abbahagyja tevékenységét. Ettől függetlenül még feltették nekünk a Lingerland névre keresztelt anyagukat.

A felvételeknél ugyanúgy az analóg technológiát választották, mint a 2011-ben megjelent, hmm.. kazettán. Mindegy, a lényeg, hogy ebben a tekintetben megmaradtak a gyökereknél. Nagyon érdekes saját hangzásvilágot alakítottak ki maguknak, ami egyből felismerhetővé teszi a holland zenekart. Instrumentális űrzene rengeteg fuzzal, zajjal és kosszal, ahogy annak szólnia kell.

Az első szám egy alap rock tétel sok színezéssel, a szám nagy részében a 35007-re emlékeztető elszállással, engem teljesen megnyertek. A címadó Lingerland dögösebben kezdődik, majd jó egy perc után kapunk egy kis commodore64 érzést, ami egy picit megtöri a lendületet is, amely a szám végéig egyre fokozódóan tér vissza. A harmadik számnál lecsendesedik a lemez, viszont tovább folytatódik a lebegés, és ezúttal az űrzajokból is kevesebbet hallunk.

A következő szám megint egy picit más, mint a korábbiak, ez már színtiszta rock and roll. Nincs túleffektezve, és az ennek köszönhető szárazság szerintem ki is emeli a többi közül, de természetesen ez nem von le semmit az érdemeiből, sőt jót tesz az albumnak ez a fajta változatosság. Az ötödik, Loose fit #1 című szám ismét a kisérletezgetős space rock világot tárja elénk, és ezzel lezárja a Het Droste Effect - nem túl hosszú - karrierjét.

Akinek az első album tetszett, az ebben sem fog csalódni, hiszen az alapok nem változtak sokat a 2011-ben kiadott anyaghoz képest. Az Eindhoven-i zenekar tehát ugyan már nem aktív, viszont kiadtak egy jó EP-t, ami méltó folytatása az első lemeznek.

Tracklist:

1. Knocking on the Sky - 04:18
2. Lingerland - 03:24
3. 't Silveren Seepaerd - 04:35
4. Granada - 02:47
5. Loose Fit #1 - 06:18

Hermann Blaupunkt - guitars, organ, synths
Thompson Dube - drums, udu
Myrthe Velter - bass

http://hetdrosteeffect.bandcamp.com/
https://www.facebook.com/pages/Het-Droste-Effect/135425866504708

A bejegyzés trackback címe:

https://stoner.blog.hu/api/trackback/id/tr734546844

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: modules for Magento 2 community 2018.08.29. 07:37:39

Spartan akadályok I.: 10 sláger amire számíthatsz Veszprémben - A komfortzónán túl

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása