Default style- Alternative style

Eclipse of the Sun - Symbols Ep (2012)

 Az eddigiekhez képest ez egy kicsit rendhagyó lesz, mivel egy székesfehérvári csapat ez és az előző irományaimhoz képest teljesen más műfajt képviselnek.

 2010-ben alakult át a Duath a mostani formációra. Akkor még sokkal Death metálosabb zenét játszottak, aminek még most is vannak utórezgései. Bár az Eclipse of the Sun már nem Death metál, sőt még csak nem is hasonlít rá. Az új EP-n négy szám ékeskedik ennek bizonyítékáról. Ebből három az új nóta és a 'Roads'-ot egy akusztikus verzióban is meghallgathatjuk, azonban a hangulata nem változik. Az előző anyaghoz képest kevesebb brutalitást hallok viszont több balkáni-, és reneszánsz-, téma keveredik benne. A zenészek tehetségesek, jól bánnak a hangszereikkel. A 'szinti'-s aláfestés és a dallamos ének a felhasznált skálákra téve szerintem progresszív-rock-metál vonalra hasonlít. Nyomokban megtalálható a hörgős aggresszió, ezzel tovább színezve a érzelmi hullámokat.

 Ha fekszik ez a stílus akkor ajánlom figyelmedbe, mert jó kis csapat ez, de érzem rajtuk, hogy még nem teljesen találták meg önmagukat. 'Szárnypróbálgatáshoz' képest elég nagy hangsúlyt fektettek a minőségre ami egy EP esetében szokatlan. Az anyag jól szól és tiszta. Két kislemezüket letöltheted az oldalukról innen:

www.eclipseofthesun.fw.hu/diszkografia.html

Minden fontosabb oldalon regisztrálva vannak, ezért könnyű őket elérni:

www.myspace.com/eclipseofthesunband

http://www.reverbnation.com/eotsband

www.facebook.com/eclipseofthesunband

A youtube-on több koncertfelvétel is meghallgatható, tehát lehet pislákolni a zenekart, és ne feledjétek: ahhoz, hogy ne legyünk betokosodva nyitottnak kell lenni!

/Szaki/

 

A bejegyzés trackback címe:

http://stoner.blog.hu/api/trackback/id/tr834514443

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.