Default style- Alternative style

Numbah Ten

Stinker kolléga nemrég a következő gondolatokat juttatta el hozzám a svéd Numbah Ten zenekarról:

 


"Svéd húsgombóc csúszós paradicsommártással.
NUMBAH TEN: REBORN IN 3D
Hosszú kómából ébredt fel a csapat miután 2009-ben megjelent a PROMO
ROADBURN című munkájuk. A zenekar 2002-től 2004-ig három anyagot adott ki
aztán nagy csend, mivel a neten nem sok firka van a csapatról így nem lehet tudni mi
volt a szünet oka.

Majd 2010-ben megjelent REBORN IN 3D című lemezük. Az első
három anyaghoz képest pcihedelikusabb lett a zene. Ugyan ezen a cuccon érződik,
hogy nem sokat süt a nap arrafelé, ennek ellenére nem mondanám, betegnek az
albumot, inkább egyfajta kellemes szomorúságot ébreszt. A zenében a space rockos
témákat keverik a doom-os részekkel. A stílusnak megfelelően sok effektet
használnak és a torzított, dinamikusabb témáknál is megfelelően folynak a koszos,
fuzz-os riffek. Ebben a műfajban nem szokatlanok a 6-10 perces számok, ennek
köszönhetően 76 perces a lemez, ami a zenekar tagoknak köszönhetően nem fullad
unalomba, annak ellenére, hogy szinte instrumentális az egész album. A Reborn
egyszerre szomorú, dühös, egységes és saját érzésvilágot tükröző anyag. Ez a Svéd
húsgombóc bizony nem akad meg az ember torkán, hanem szépen, lassan lecsúszik
a mártással együtt. A lemezt nem tudom milyen körülmények között rögzítették a
srácok, de tuti, hogy a zenekar kedvenc színe a zöld ……………. és szerintem
hallgatás közben is új távlatokat nyithat a használata. Azoknak ajánlanám a Numbah
Ten-t akik a műfajon belül kedvelik ezt a stílust. A többiek meg próbálkozzanak."

Demo

 

Thou EP

 

The End...of the Beginning

 

Roadburn

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://stoner.blog.hu/api/trackback/id/tr203317963

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

norbert hellacopter 2011.10.20. 20:45:17

A régiek faszák voltak,a tavalyiról nem is hallottam,kösz az infót.Már jön is lefelé,bár a 76 perces hossz rémisztő...:)

Nicodamien · http://stoner.blog.hu/ 2011.10.21. 06:33:31

@norbert hellacopter: Esetleg, ha jobb minősében van, küldhetnél egy linket. köszi.

norbert hellacopter 2011.10.24. 12:31:29

192-es rip volt meg(már le is töröltem,szerintem rém unalmas)
süti beállítások módosítása